Bertha Bulcsu-díj

Különleges, nehéz sorsú író volt BB. Erő és gyöngédség keveréke. Nemes-paraszti származása nem akadályozta volna anynyira a Kádár-rendszerbeni érvényesülését, mint apja nagy természetű nietzschei ellenzékisége, s talán mondhatni: baleksége. Hazaérkezvén a háború tartalékos tiszti állapotából hamar azzal gyanúsították, hogy a tapolcai kártyapartik ürügyén amerikai összeesküvést szervez, s ezért e vádak elől elmenekülvén közel hat esztendőt bujkált a Bakonyban az idős tanítómester.
Ebből szörnyűségek következtek. Egyrészt az ávós faggatás olyanynyira terjedt, hogy BB édesanyja nyomorékosan élte további szűkös életét. Ugyanis nem óhajtotta elárulni férje – egyébként általa sem pontosan ismert – búvóhelyeit. BB szintén nem, de a tarkójára tartott vallató revolver sok mindenre megtanította a tizenhét éves premontrei diákot.
Nyomorúságos és hősies segédmunkázás után – Sztálinváros stb. – íróvá vedlett, eredeti tehetsége révén. Ám a revolvert életében sosem tudta elfeledni – újságíróként a Dunántúli Naplónál sem, hiszen védelmi alapon be kellett lépnie a pártba, nem egyszerű menedékként, hiszen BB-től sem állott volna távol az egyszerű emberek fensége – bár sejthetővé vált hamarosan, hogy ez inkább a bonyolult emberek hatalmává fajul.
Ez a belépés is bélyegezte később a rendszerváltás után, ezért hivatalos Kossuth-díjat nem kapott, bár alternatívat – igaz, posztumusz – igen, ám úgynevezett párt-pályafutása miatt sokan nem láttak tisztán az ő helytállása, mentalitása tekintetében, de akinek szemei voltak a látásra, láthatta eredendő igazságait. Nem beszélve arról, hogy az írószövetségi pártbizalmi nagy-titkárságból egyszerűen „kiájult” – a mentők segedelmével szabadult.
Eredeti írásaiban jószerével mindenki láthatta, érzékelhette eszméit, hogy a pártfennhatóság nem egyszerűen kebelbeliségéért támogatta, hanem tiszta társadalmi igazságaiért, s rendkívüli írói tehetsége minden ál-ideológiát levetett.
Hamarosan a BB monogram Magyarországon nem a nagy francia színésznőt – Brigitte Bardot-t – jelentette, hanem a kortárs irodalom egyik legtehetségesebbjét.
Novellái valósággal berobbantak az irodalmi életbe, sejtelmesek és pontosak, költőiek és feszültek, hemingwayi módon természetszagúak és magyar módon eredetiek voltak. Balatoni illatot árasztottak, a „Jégnovella” és nádas környéki novellái a kor legkülönb prózái közt tündököltek. Élmény-író volt BB, nem kitalációs, az elbeszélések szerelmi atmoszférája bevont abba a fiatal-férfikori szabadságba, melyben Lint mint hazai Szindbád vitorlával hasította a halakban nyüzsgő nagy tavat. Utóbb a Balatonról tudományos alaposságú, de abszolút poétás könyvet írt a „Magyarország felfedezése” sorozatba.
Idő után magát az Élet és Irodalmat az ő „Kesudió”-ja miatt vették elsősorban, a társadalmi „Jelenségek” című hétről hétre megjelenő cikkeit mindenféle egyetemeken idézték fölkavaró igazságai, legörbült szájához hasonló szellemes szkepszise és foga közt szűrt humora és meredek szókimondása okán, melyet olykor magának Aczélnak kellett megvédenie a nyüzsgő kommunisták doktriner vádjai ellen. Úgy volt „kommunista”, ahogy „keresztény” – a szegények pártján, s főleg a minőség pártján –, ha pártnak lehet nevezni egy író eszmekörét.
Utóbb szenvedélyesen igaz beszélgetés-portrékban idézte meg a Kádár-rendszer politikai üldözöttjeit és börtönlakóit, a halálra ítélt, utóbb menekült Nagy Attila vagy a fogházas Mensáros László sorsát, olyan eleven emléket állítva nékik, amilyet a közemlékezet sem.
Gyermekkori élményeiben, balatoni nyarakban és furcsa vidéki kisvárosokban játszódó regényei valami varázslatos atmoszférában nyomozzák és próbálják utolérni azt a fajta elveszített ifjúságot, amelyet Alain-Fournier „A titokzatos birtok”-ban, vagy Saint-Exupèry álomvalóságban megidézett. Csak hát magyarban, eredetiben, berthában.
Interjúsorozata külön irodalomtörténet. Déry Tibortól lllyés Gyulán át, Tatay Sándortól Nagy Lászlóig, Szakonyitól a baráti Kiss Dénesen és Lázár Ervinen keresztül legalább ötven olyan íróportrét rajzolt, melyekben az író saját eszközeivel és atmoszférájával árulja el és hitelesíti magát igazi irodalmi alkotásokban – tükörben, melyben tetszelegve nézelődvén a legmélyebb társadalmi érzetig önmagukat leplezik le. Bizonyára száz év múlva is használni fogják egyetemeken, bárhol, ahol a magyar huszadik századi irodalmat ismerni akarják.
Nagy díj tehát az a díj, melyet felesége, özvegye, Nagy Franciska, József Attila-díjas kitűnő gyerekkönyv- és kísértet-író (BB szelleme visszajár) alapított, s mely a mostani évben Temesi Ferencet találta meg, akit BB csakúgy becsült, mint a kuratórium tagjai – Sz. K., L. E., K. D., Gy. T. –, s aki, azt hiszi Jezovics, ugyanúgy örülhet, hogy a díjjal BB nyomába léphetett, a remek író Temesi.
Nagy ünnepre készülvén a Balatongyöröki múlt emlékére – ahol BB boldog-boldogtalan ifjúságát töltötte – a község könyvtárát immár Bertha Bulcsuról nevezi el a honi lakosság.
Hogy milyen magyar volt BB, azt egy körkérdésre adott rendkívül szellemes levelében érhetjük tetten – talán intelemül is: „Mit jelent az Ön számára magyarnak lenni, mit jelent krokodilnak lenni, miközben lecsapolják a folyókat, kivájják az őserdőt, a partot szegélyező dróthálók között beindulnak a tanfolyamok, ahol a krokodilok új nemzedékét, a kis krokodilokat üregi nyúllá képezik át.
Ha a krokodil kinyitja a krokodilújságot, zavarba jön, mert a már félig üregi nyúl, de formailag mégiscsak krokodilszerű ifjú krokodilok arról írnak, hogy krokodilországban nacionalizmus van, a krokodilok titokban, be nem vallottan krokodilkodnak. Még az is előfordul, hogy a halakat és a hódokat nem veszik krokodilszámba. Van egy lappangó antihal- és antihódizmus. Ideje lenne már, ha a krokodilok végre beilleszkednének a hódok, halak, illetve az üregi nyulak közé, mert ez a korszerű világ követelménye…” (BB, 1990)