Egy furcsa párt

Már régen megfogadtam, hogy egyetlen rossz szót sem szólok az MDF-ről. Nem szeretném, ha újabb „magánlevelek” érkeznének a főszerkesztőhöz, de a sziklaszilárd jobboldali egység megbontójaként az ellenzék választási esélyeit sem kívánom csökkenteni. A tévéelnök megválasztása után nagy a kísértés, de nincs más hátra, elhamarkodott ítélkezés helyett empátiával illik közelíteni az MDF felé: biztos találunk ésszerű és méltányolható indokot nemcsak a mostani, hanem az elmúlt hónapokban feltűnően egy irányba mutató cselekedeteikre is. Az MTV csonka kuratóriumi elnökségének megválasztásakor a kisebbik ellenzéki párt már igencsak próbára tette jóhiszeműségemet, nem csoda, hogy a látszatnak végül némely fideszeseken kívül mások is bedőltek. Tamás Gáspár Miklós szerint például az MDF „a lehető leggyalázatosabban, a legpitiánerebb, áruló módon” viselkedett az ügyben (Mit csinál a kormány? Beszélő, 2003. április). A jobboldal jövőjéért, gondolom, nem különösebben aggódó filozófus úgy látja, hogy a balközépnek sikerült megtalálnia az archimédeszi pontot: minél távolabb áll valaki a Fidesztől, annál jobb.
Pszichológiai megközelítéssel tehát máris találunk egy lehetséges magyarázatot az MDF vezetőinek magatartására. Egy politikus is teljesen érthető módon igényli, hogy a minden emberi lénynek kijáró méltóságát tiszteletben tartva foglalkozzon vele a sajtó. Egy fideszesnek ma nem lehet ilyen ambíciója, egy „mérsékelt”, külön úton járó fórumos azonban – bizonyos feltételek teljesítése esetén – barátságos kérdésekre, emberi hangra számíthat, akár Forró Tamástól is. E magyarázat gyenge pontja, hogy ez a magatartás a lehetséges támogatókban ellenérzéseket kelt, a másik oldalon pedig olyan szimpátiát, ami nem konvertálható szavazatokká.
Elképzelhető, hogy az MDF-et egyfajta felelősségérzet vezérli, amikor akár a Fideszt is megkerülve egyezségre törekszik a kormányoldallal, legyen szó a státustörvényről vagy személyi kérdésekről. Mint azt például Herényi Károlytól hallhattuk, fontos, hogy legitim elnöke van az MTV-nek. Csakhogy számos jel szerint az elnököt jelölő csonka testület legitimációja – nem beszélve a sajátos módon megrostált nagykuratóriumról – is megkérdőjelezhető, a hírek pedig arról szólnak, hogy Ragáts Imre támogatásának árát megkérte az ellenzéki párt. Még az a bornírt vélemény is megjelent a sajtóban, hogy végre megvalósul a köztévé felosztására vonatkozó orbáni terv: az m2 az MDF által a polgári oldal „felügyelete” alá kerül. Csakhogy amíg a volt miniszterelnök törvénymódosítással valósítaná meg elképzelését, addig az MTV mostani felosztásáról a nyilvánosság kizárásával egyezkedik három párt, fittyet hányva a médiatörvény és az alkotmány szellemére. Mellesleg a műholdon keresztül elérhető m2 nézettsége nagyjából az MDF közvélemény-kutatások által mért társadalmi támogatottságával arányos: hihetetlenül alacsony. Állítólag az is közrejátszott a párt döntésében, hogy Ragáts Imre személye folytonosságot jelent az előző ciklussal. Ám tapasztalataim szerint a polgári oldalon a többség azt gondolja, hogy sok minden vállalható az előző kormány örökségéből (így Dávid Ibolya miniszterként képviselt büntetőpolitikája is), Ragáts Imre – és a vele szorosan együttműködő Mendreczky Károly – azonban a ritka kivételekhez sorolható.
Herényi Károly nemrég azt nyilatkozta: két dolog árt pártjának, ha balról dicsérik és jobbról bírálják. Furcsa egy párt ez az MDF.