Egy lány naplójából

MAGÁNRENDELŐ

Nem kellett volna azt a nyavalyás filmet megnéznem! Egészen fölzaklatott, pedig nem szólt semmiről… Na jó, volt benne az a szerelmespár, akik szerették egymást New Yorkban, és karácsony volt, és sütött a nap, meg minden; a kedves, öreg néger portás kedves volt, öreg meg néger, amíg egyik éjjel VALAMI meg nem nyúzta. Az tényleg tök jól meg volt csinálva! Kilátszottak az inai, még ment is egy kicsit ide-oda nyúzottan; a véres kézcsonkját rátette a szeretett ház csillogó rézkilincsére még egyszer, utoljára, és a halni készülők mindent értő bölcsessége csillogott a maradék egy szemében, ahogy belenézett a kamerába: – Azért szép életem volt, mielőtt megnyúzott VALAMI – gondolta magában, aztán meghalt.

És sorban utána mind, a többiek is, beleértve a szimpatikus rendőrnyomozót (szép feleség, két gyerek, smaragdzöld gyep, okos kutya) és a fiatal párt, amelyiknek az enyelgése a film gerincét képezte (a nő mindig spiccelt kettyintés közben, és reggel is csókolóztak, pedig még nem is mostak fogat). VALAMI egyébként teljesen pártatlanul nyúzott, nem csak a Jókra ment rá; kifordította az undok, hájas hentest is, aztán a maradékát fölakasztotta vevőriogatónak a húsbolti kampóra. Szóval, volt vér bőven. A történet lényege az volt, hogy „élj, mielőtt megnyúz VALAMI!”.

Állítólag a meleg, mézes tej triptofánt tartalmaz, ami segíti a természetes elalvást. Tej van, méz van, triptofán lesz! – Gluggy… A vörösbor vajon nem tartalmaz ilyesmit? Próba szerencse! – Gluggy… Hm! Ez kellemes! Ez… ez… Mi volt ez? Ez biztosan a kutya volt… Mordult egyet álmában…– Ugye, Jenny, jó kutya? Hallod? Kutyinger!
Nem mintha hinnék az ilyen nyúzós baromságokban, de azért jobb lesz megnézni a kutyát… Olyan szép, szőrös! Nekem jobban tetszik így, mint kifordítva…

– De hülye vagy te! Neked gyártják a hollywoodi filmeket… Hát hol van ez a kutya kifordítva? Sehol!
Hol van a borom? – Gluggy… Huh! Kicsit fölzaklatott ez az eset, mert nagyon szeretem a kutyámat; egyetlen társam, meg minden… persze a macskán kívül…
Hol van a macska? Te jó isten! Kikéredzkedett pisilni még a film elején, és elfelejtettem visszaengedi. – Jön a gazdi, kiscicám – de rohadt sötét ez a konyha. – Már nyitom is az ablakot…
Jézusom! Pont, mint az a szimpatikus nő a filmben az első emeletről, aki gyakran sütött sütit! Hú, de mázli, hogy én nem szoktam sütit sütni, mert akkor most nem nyithatnám ki az ablakot, és a Marcika keményre fagyna reggelre, és soha többé nem tudnám kiengesztelni! – Gyere, kincsem, gyere hozzám! Jaj, de hideg a cica talpa! Jól van, jól van… Te, mi ez a seb a hátadon?! Itt neked egy borsónyi részen kitépte VALAMI a szőrödet! Vagy megint verekedtél a Mircivel, te rosszcsont, ugye? Ugye? Válaszolj… Nehogy válaszolj!

– Na jó, ebből elég! Nyugalom! Csak nem vagyok beteg? Tényleg, mintha kicsit kaparna a torkom… Persze, hiszen mindenki influenzás. Ha megbetegednék, akkor holnap nem kéne beengednem a gázóra-leolvasót… Nehogy már elkapja! Különben irtóra nem szimpatikus ember: olyan puhány, tornából fölmentett típus, vizenyős, áttetsző szemekkel. A pacniszerű aurájához jól érzékelhetően hozzátartozik a nagydarab, izzadt, kontyos anyukája a fásliból kidagadó lábaival; a tésztaszerű, szürkés arcbőrével; a szája fölötti sötét sörtékkel; a savanyúuborka-szagú leheletével; és az irdatlan tenyerével, amivel ötpercenként rácsap az ötvenéves kisfia bugyogó, csupasz tarkójára, miközben azt süvölti: „Rossz, rossz, rossz! Ha így folytatod, gázóra-leolvasó lesz belőled!”.
Milyen sokfélék vagyunk, és milyen sokszínű a világ! Minden ember egy-egy műalkotás, kivéve a gázóra-leolvasót. Meg a mamáját. Meg a gimnáziumi matektanárnőmet…
Történt pedig, hogy a Jóisten talált egy egész nagy, családicsomag-kiszerelésű gyufát, és arra gondolt vala, hogy neki magának nincs szüksége tűzre, tehát nyugodtan fölhasználhatja másra a gyufaszálakat. Megépíthette volna az Eiffel-torony kicsinyített mását, de nem volt otthon ragasztója, úgyhogy kigondolt valami egyszerűbbet: összerakta a matektanárnőt…
Holnap fölhívom a matekta… a pszichiáteremet. Már jó egy éve nem jártam nála, és tessék, milyen állapotban vagyok…
– Miért, mi bajod magaddal? Most tényleg! Minden a legnagyobb rendben! Fiatal vagy, csinos; egészséges a kutyád, a macskád; lakályos az otthonod (ne felejtsem huszadikáig a törlesztőrészletet befizetni!); van állásod (küldtek az adóhivatalból VALAMI felszólítást, holnap azt is elintézem, úgyis csak egy ostoba elírásról lehet szó…); anyád jól van (hú, tényleg, holnap reggel fölhívom… Nem hívom föl: egyirányúsították a vonalamat, mert nem ért oda határidőre a pénz… De egy hét múlva visszakapcsolják! Legalábbis ezt ígérte VALAMI nő, akivel délután beszéltem a szomszédom telefonjáról…). Fel a fejjel! Mindig ezt mondom, és ez nagyon használ. Köszönés helyett is mondogathatnák egymásnak az emberek, kivéve persze, ha valakit épp lefejezni készülnek, mert ez esetben rossz fényben tünteti fel azt, aki ajánlja…
Ááá, de álmos lettem! Jó éjt, kutyus! Jó éjt, cicus! Nem, a cica nem jöhet be a hálószobába, mert a múltkor is lepisilte a kedvenc plüssállatomat. Jó éjt mindenkinek!