Élő szó

Az eutanáziával kapcsolatban az Alkotmánybíróság hétfőn mondta ki a végső szót, ám korántsem biztos, hogy a testület most foglalkozott utoljára a kegyes halál kérdéskörével.

Tíz évet kellett várnia Takács Albert alkotmányjogásznak és Kmetty Ildikó ügyvédnek arra, hogy az Alkotmánybíróság (AB) döntést hozzon beadványuk ügyében. Ebben azt állították, hogy az egészségügyi törvény alkotmányellenesen korlátozza a betegek emberi méltósághoz és önrendelkezéshez való jogát azzal, hogy nem engedélyezi az élet orvosi segítséggel való befejezését.
Bár az indítvány 1993-ban érkezett meg a testülethez, azt követően, hogy egy édesanya halálba segítette a gyógyíthatatlan beteg kislányát, az AB csupán 2001-ben kezdett el érdemben foglalkozni az üggyel.
Ha beadvány érkezik a testülethez, az elnök feladata kijelölni azt az alkotmánybírót, akinek feladata lesz a kérdés megvizsgálása.
A nagy horderejű alkotmánybírósági döntésről – amelyben a bírák kimondták: nem alkotmányellenes az aktív eutanázia tiltása – és hátteréről sokat olvashattunk a lapokban, számtalan riportot hallhattunk, láthattunk a rádióban, televízióban. Arról azonban kevesbé tájékozódhattunk, mit is jelent konkrétan egy ilyen kérdés vizsgálata az Alkotmánybíróságon, hogyan lát hozzá egyáltalán döntése előkészítéséhez a taláros testület, és miért vesz igénybe adott esetben majdnem két évet az állásfoglalás kialakítása.
Dr. Németh János, az AB nyáron leköszönő elnöke ezzel a nagy horderejű döntéssel kívánta lezárni bírói pályafutását, így ebben az esetben magára osztotta a határozati javaslat kidolgozásának feladatát.
Elsőként levelet írt a két indítványozónak, amelyben azt tudakolta, hogy fenntartják-e az 1993-ban benyújtott előterjesztésüket, ugyanis abban az 1972-es egészségügyi törvény alkotmányossági felülvizsgálatát kérték. 1997-ben azonban az Országgyűlés új egészségügyi törvényt fogadott el.
Az indítványtevőknek tehát lehetőségük nyílt rá, hogy az új törvény rendelkezéseit figyelembe véve átdolgozzák eredetileg megfogalmazott kifogásaikat. Ezt meg is tették, és az új szempontok szerint átdolgozott dokumentumot juttattak el a testülethez.
Az Alkotmánybíróságnak ilyen esetben az a feladata, hogy megvizsgálja, összhangban áll-e a kifogásolt törvényi passzus nemcsak az alaptörvény betűjével, hanem annak szellemiségével is. Ebben az esetben tehát nem az volt a bírák faladata, hogy általánosan véleményezzék az eutanázia gyakorlatát, hanem a jogi vonatkozásait kellett vizsgálniuk. Ez persze nem azt jelenti, hogy nem vettek figyelembe a jogtól független szempontokat is, hiszen a ítélethirdetésen felolvasott 20 oldalas határozat egy 68 oldalas dokumentum rövidített változata. A teljes dokumentum tartalmazza a kérdés történelmi áttekintését és a kegyes halállal kapcsolatos nemzetközi jogi szabályozás ismertetését is.
A határozat meghozatala előtt azonban nem szokás olyan személyek véleményét kikérni, akik nem tartoznak az alkotmánybírák szakértőinek köréhez. Így tehát sem egyházi személyek, sem civil szervezetek képviselői, sem pedig magánszemélyek nem befolyásolhatják az ítélkezés eredményét.
Többnyire az a megszokott gyakorlat az Alkotmánybíróságon, hogy az adott üggyel megbízott alkotmánybíró az általa elkészített határozattervezetet a tizenegy fős teljes testület, alacsonyabb szintű jogi szabályozás esetén háromfős bírói tanács elé viszi. Az ügy súlyától függően kisebb-nagyobb vita alakul ki, amelynek nyomán a határozattervezet átalakulhat. Általában néhány hét, illetve két-három ülés elég arra, hogy a végleges döntés megszülessen.
Az eutanáziáról szóló döntéshez azonban másfél évre volt szükség ahhoz, hogy végleges formát öltsön. Még így is három bíró párhuzamos indoklást, négy pedig különvéleményt fogalmazott meg. Az előbbi azt jelenti, hogy Tersztyánszkyné Vasadi Éva az ítélet indoklását más szempontok kiemelésével kívánta kiegészíteni. Bihari Mihály és Erdei Árpád azért fogalmazott meg különvéleményt, mert a döntés lényegével nem értettek egyet maradéktalanul. Kukorelli István és Holló András pedig sem az indoklással, sem a döntéssel nem értett egyet, így párhuzamos indoklást és különvéleményt is megfogalmazott.
Ezeket a különvéleményeket a bírák a nyilvánosság elé tárják. Dr. Bán Tamás elnöki tanácsadó azért tartja jónak a bírák egyéni véleményét is nyilvánossá tévő gyakorlatot, mert biztosítja a bírói függetlenség és autoritás intézményét. Hozzátette azt is: gyakran előfordul, hogy az idő egy-egy különvélemény igazságát igazolja.
Arra a kérdésre, hogy milyen szempontok szerint döntött a testület, Bán Tamás azt válaszolta, hogy az AB tizenhárom éves működése során hihetetlen mennyiségű és minőségű joganyag gyűlt fel. Bár precedens jogról Magyarországon nem beszélhetünk, az AB a mostani döntését összhangba igyekezett hozni azokkal az előző döntéseivel, amelyek az emberi élet kezdetével és végével függenek össze. A közvélemény ezekre a döntésekre abortusz- és halálbüntetésügyként emlékszik.
Bán Tamás hozzátette, hogy az ezekkel kapcsolatos határozatok azért kapcsolódnak viszonylag kevés szállal a most tárgyalt ügyhöz, mert az előző két nagy horderejű kérdés esetében arról volt szó, dönthet-e valaki arról, hogy a másik ember meghaljon, az eutanázia esetében viszont az illető a saját haláláról határoz.
Néhány alapelvet azonban minden esetben szem előtt tartottak a bírák. Legelőször is azt, hogy az élet mindent megelőző alkotmányos érték, illetve, hogy az egyedi eseteket figyelmen kívül hagyva olyan határozatot hozzanak, amelynek nyomán nem inog meg az állampolgároknak az egészségügybe vetett bizalma.
A héten kihirdetett határozattal ugyanakkor elismerik, hogy a döntés értelmében az élethez való alapvető emberi jog és az emberi méltósághoz való jog ütközik. Ugyanis bárki megölheti saját magát még akkor is, ha ezt a jog nem támogatja, de a mostani döntés értelmében ehhez orvosi segítséget nem vehet igénybe sem tiszta tudattal, sem tudattalan állapotban. Az 1997-es egészségügyi törvény lehetővé teszi, hogy valaki elutasítsa az őt életben tartó orvosi kezelést, és ez ellen az AB most sem emelt kifogást.
Bán Tamás elmondta, hogy az indítványtevők csupán azt kérték a testülettől, vesse össze az aktív eutanázia tilalmát az emberi méltósághoz és az önrendelkezéshez való joggal. Ebben a kérdésben tehát újabb indítványt nem lehet benyújtani. Megtörténhet azonban, hogy más indítványozók a kínzás, embertelen vagy megalázó bánásmód tilalmáról, esetleg a lelkiismereti és vallásszabadságról szóló alaptörvénnyel ellentétesnek ítélik meg az egészségügyi törvény hatályos tiltó rendelkezéseit, és ebben az esetben az Alkotmánybíróságnak az új szempontok figyelembevételével ismét meg kell vizsgálnia a kérdést.