Emlék és varázslat

Kemény Katalint alig ismerjük. Finom szövésű prózája – regényei és esszéi – mögött érzékeny költő rejtőzik, aki fáradhatatlanul küldi szívmeleg üzeneteit. Férjével, Hamvas Bélával teljes lelki és szellemi közösségben dolgozott együtt, s Hamvas halála (1968) óta is folytatja e munkát: a hatalmas életmű kiadását.
Fölvetődhet a Karnevál és a Labdajáték rokonsága, mintha a nő és a férfi egymásnak felelnének. Lehetetlen, hogy két, közös világban élő ember ne hasson egymásra; de Kemény Katalin Labdajátéka régebbi keletkezésű, az ötvenes évek Szentendréjének színes rajza. A most megjelent Sztélé nagyanyámnak című regénye folytatása az emlékezésfolyamnak: Kolozsvár varázslatos megidézése, a hallgatag óvárosé, ahol gyerekkorát töltötte, s ahol minden indoklás és magasztalás nélkül egyedül nagyanyját nevezték nagyasszonynak! Pedig ott élt a darázskarcsúra fűzött polgármesterné, a hájas tésztáiról híres nagytiszteletű asszony… Jula, a zarándok bába, aki az örökös vándorlásban nem vette észre az évszakok változását.

Kemény Katalin izgalmas, szép, szokatlan prózájában az emlék történetfilozófiai távlatúvá válik, egy letűnt, ám minduntalan fölsejlő idő dokumentumává. Nem csupán az ősök útját kutatja az író, de a nyelv mélységébe is leás, hogy meglelje a legmegfelelőbb szót. Hamvas tökéletesen fogalmazta meg a Patmosz II. kötetében: oda térünk vissza, ahonnan indultunk. Kemény Katalint is a szülőföldhöz és szeretteihez való hűség jellemzi. Az az alap, a biztos szegletkő, amelyre minden hiteles mondat és tett épül.
(Kemény Katalin: Sztélé nagyanyámnak. Editio Kiadó, Budapest, 2002. Ára: 2500 forint)