Én nem tudom...

Én nem tudom, hogy a magyar politika koordinátarendszerében hol helyezkedik el a centrum. Mivel két nagy, antagonistának látszó párt, az MSZP és a Fidesz áll egymással szemben, nyilvánvaló, hogy a centrum valahol a köztük lévő mély árokban van, és ha minden jól megy, Kovács és Medgyessy által előbb-utóbb betemettetik. A centrum ebben a helyzetben aligha tölthet be összekötő és békítő szerepet, nincs átjárás a két tábor között. Ráadásul, ha a centrumot középpontnak fogjuk fel, akkor be kell látnunk, hogy az euklideszi geometria szerint nincs kiterjedése, így aztán csak elméletileg létezik, tömegvonzása sincs.
Mindezek ellenére a Centrum párt Kupa Mihály vezérletével a 2002-es választásokon több mint három és fél százaléknyi szavazatot szerzett, ami fenti fejtegetésünk értelmében már-már varázslattal ér fel. Nekem személy szerint az az érzésem, bár nem akarom túlbecsülni Kupa Mihályt, hogy az ő hathatós „függetlensége” nélkül ma nem az MSZP irányítaná az országot, s nem Medgyessynek hívnák a miniszterelnököt. A Centrum mint választási trükk bejött. Jelenleg azonban nincs szerepe a magyar közéletben. Az MDF törekszik a nem létező középpontba, s megint kész kinyújtani baráti jobbját, ha nem is a túlsó, de az innenső part felé. Kupának ez nincs ínyére, hiszen ő a parlamenten kívüli centrum. (Senki se szereti, ha lökdösik.)
Mint a magyar közélet egyik tipikus figurája, sajátos helyet foglal el a népképzeletben, ő az Okos. Okossága fanyar, s kissé cinikus humorral elegy, ami a maga módján rokonszenvet kelt, és a hitelesség látszatát táplálja. Innovatív és fiatalos, bár betöltötte már a hatvan esztendőt. Nem nevezném kalandornak, de pályafutása kalandos. Egy kormánypárti lapban nemrég közölt interjújában azt mondja magáról: „Középérzelmű vagyok, de mérsékelten konzervatív.” A középérzelem az lehet, ami számos olyan ember kebelét feszíti, akit nyomaszt a Fidesz stílusa, de fanyalog az MSZP-től is. Ehhez Kupánál magas fokú önérzet társul, amely jobban elviseli a szocialista simulékonyságot, mint a Fidesz-féle hatékonyságot. Amikor az újság riportere szóba hozza azt a feltevést, hogy az MSZP a Centrumnak köszönheti a győzelmét, Kupa kijelenti: „Minden felmérés szerint fele-fele arányban szedtünk el egymástól szavazatokat.” Ennek a mondatnak semmi értelme. A megnyilatkozó valószínűleg azt akarta mondani az egymástól helyett, hogy az egyiktől is és a másiktól is.
Arra a megállapításra, mely szerint: „A választások után azt is mondták a Centrumról, hogy a Köztársaság téren alapították”, az Okos szokott könnyedségével felel: „Ez kedves, ezen jókat mulatok.” Az nem zavarja: soha senkiben nem vetődött fel, hogy a Centrum a Lendvai utcában született. Az interjúban arra is utal, hogy a Fidesz veresége kiérdemelt, úgymond: „tönkretették a magyar mezőgazdaságot.” Ugyanezen lendülettel azt is közli velünk: nem helyes, hogy „négyévente megrázzuk az országot, új irányba indítjuk el a gazdaságot”. Ebben a rázásban ő maga – szerintem – igencsak elöl járt, így aztán kissé ellentmondásosnak és kalandosnak érezzük idevágó gondolatait. Okosságába vetett hitünk akkor inog meg igazán, amikor ezt a magvas kijelentést teszi, miszerint (azért akartuk a rendszerváltozást, hogy), „ne legyen egypártiság, a kétpártiság pedig ettől már nincs messze”. Ez, valljuk be, amolyan borbélypolitológia. Ha az Egyesült Államokra vagy Angliára gondolunk, akkor végképp nem értjük az Okos okfejtését. Minél több a párt, annál stabilabb a demokrácia? Sok-sok kis centrum és meg van mentve a világ?
Kétségtelen azonban, hogy Kupa 2002 áprilisában elővarázsolta a nyulat a cilinderből.
Hogy a jövőben is képes lesz-e hasonló középszéli bravúrokra, én nem tudom…