Jogi aggályok a módosítás körül

Jobban át kellene gondolnia a kormányzatnak a lakástámogatási rendszer megváltoztatásának lehetséges következményeit – vélik a lapunknak nyilatkozó szakértők. Az eddig kiszivárogtatott, lehetséges változások nagy része többet árthat, mint használ, nem egy pedig alkotmányjogi aggályokat is felvet.

Több ponton sántít a lakástámogatási rendszer megváltoztatásához kapcsolódó kormányzati retorika, a tervezett módosítások egy része pedig jogi aggályokat is felvet – vélik a lapunknak nyilatkozó szakértők.
A napokban többször elhangzott: a lakosság semmit nem érez majd a kamattámogatás mérsékléséből, hiszen marad a hatszázalékos kamatplafon. Ez azt jelenti, hogy az állami kamattámogatás csökkentése ellenére a bankok nem változtathatnak jelentősen kondícióikon, hiszen a hitelkamat és a kezelési költség együttesen továbbra sem haladhatja meg az előírt hat százalékot. A kormányzat ugyanakkor megfeledkezni látszik arról a tényről – mutatnak rá a szakemberek –, hogy a kamaton és kezelési költségen kívül számos olyan, egyszeri tétel szerepel egy kölcsöntranzakció során, amelynek megdrágításán keresztül „ledolgozhatják” a nyakukba akasztott veszteségeiket a bankok. Ezek közé tartozik többek között a hitelbírálati díj, a rendelkezésre tartási díj, az értékbecslési díj, illetve a szerződéskötéshez kapcsolódó egyéb tételek.
A kormány többször kinyilvánította: a rendszert igazságosabbá kell tenni, hiszen keveseknek nyújt sok támogatást, és nem egy esetben luxuscélokra, nem méltányolható okból veszik fel az ügyfelek a hiteleket. Az MTV reggeli hírműsorában a napokban az is elhangzott, hogy a támogatott hitelek 70 százalékát spekulatív, befektetési céllal veszik igénybe. Az „igazságosabb” rendszer létrehozásával ugyanakkor sokan nem értenek egyet. Egyrészt figyelemre méltó, hogy a támogatott kölcsönöket bárki igénybe veheti, ha legalább hetven-nyolcvanezer forintos jövedelme van, ami semmiképp nem tekinthető a felső középosztály sajátosságának. A Földhitel- és Jelzálogbank éves jelentésében szereplő adatok szintén nem arra utalnak, hogy a támogatott hitel a gazdagok kiváltsága lenne: az átlagos hitelösszeg négymillió forint körül mozog, és a bank által folyósított kölcsönök durván harmada a kétmillió forintot sem éri el.
A lehetséges szigorítások között szerepel a méltányolható lakásigény teljes körű kiterjesztése is: a gondot itt az jelenti, hogy a megadott ártáblázat már nem harmonizál a budapesti piaci árakkal, ami sokakat arra kényszeríthet, hogy jogosultságuk ellenére piaci alapon vegyék fel lakáskölcsönüket.
Nem világos az sem, mire gondol a kormányzati kommunikáció akkor, amikor „legalább egyszeri” igényelhetőségről, illetve a már meglévő lakás eladásáról beszél. Az mindenesetre biztos, hogy a majdan megkövetelt eladás – főleg vidéken – nehezen kivitelezhető a közszájon forgó 180 nap alatt, nem beszélve arról, hogy nehezen belátható viszonyokat teremthet az ingatlanpiacon.
A tervezett szigorítások egy része komoly jogi aggályokat is felvet. A módosított rendelet tiltaná például a családon belüli ingatlantranzakciót, mondván, hogy ebből származik a legtöbb visszaélés. A döntéshozók ugyanakkor megfeledkeznek arról, hogy Magyarországon még elterjedt megoldás: a szülő – a meglévő fenntartása mellett – lakást vásárol a rendszeres jövedelemmel még nem rendelkező gyermekének. Sérülne e szabály bevezetésével azok alkotmányos joga is, akik üzleti megfontolás nélkül – például mert a rokon lakása a célnak épp megfelel – családon belül szeretnék megoldani lakásproblémájukat.
A legnagyobb gondot a változtatások kapcsán a már folyamatban lévő, ám még nem folyósított kölcsönök okozzák. Ha a kabinet úgy dönt, hogy csak a már elbírált, de még ki nem fizetett hitelekre nem vonatkoznak az új szabályok, minden benyújtott kérelemre nem, akkor az állam sorozatos perekre számíthat. Beadott hitelkérelem esetén tudniillik a vevő rendszerint már foglalót fizetett az eladónak, amitől visszalépése esetén a polgárjog szabályai szerint nyilvánvalóan elesik. Az esetenként a vételár tíz százalékát is kitevő összeget viszont nem tudja kin behajtani, csak azon, aki miatt elesett tőle: vagyis az államon. E verzió elkerülésére a szakértők szerint csak az jelenthet megoldást, ha a már beadott hitelkérelem stádiumán túl lévő tranzakciókat nem érintenék a változtatások.
Sántít az irreálisan nagy költségvetési kiadásokon lovagoló kormányzati érvelés is. A százmilliárdos kiadásokat sirató szakemberek megfeledkeznek ugyanis arról, hogy a lakástámogatási rendszer az építőipar élénküléséből származó többletadókon, illetékeken keresztül jelentős többletbevételt produkált, ami lecsökkenti a támogatásokra fordított milliárdok nettó összegét.