Kendertánc

Delta-9-tetrahidrokannabinol, azaz THC: a legtöbbször „füves cigiként” fogyasztott marihuána hatóanyaga. Az utóbbi esztendőkben egyre hevesebben vitáznak a szakemberek arról, mi a károsabb, a fű vagy az alkohol, s vezethet-e bármi jóra a legalizáció. A kilencvenes évek eleje óta egyre szélesebb körben terjedő lágy drog ma már kétségtelenül divat, mint a valóságshow-kban a leszbikus párkapcsolat. Más kérdés, hogy mit eredményez ennek a „divatnak” a fősodorba emelése egy olyan országban, ahol egymillió alkoholista él.

Jobb, mint a pia, nem lehet rászokni, és nem lesz tőle másnapos az ember – röviden ezek azok az érvek, amelyeket a szer fogyasztásának legalizálásáért küzdők hangoztatnak, miközben a kemény drogok alternatívájaként próbálják feltüntetni a füvet. Egy másik állítás, amellyel gyakran találkozunk: a lágy drogok legalizálása kiemelné ezeket a szereket az alvilág terjesztői hálózatából, így a fogyasztók nem a keményebb drogokat is terítő bűnözőktől szerzik majd be a marihuánát. Az érvelés szerint ezáltal szükségszerűen csökkenne azok száma, akik az azonos terjesztői kör miatt próbálják ki a kemény kábítószereket, majd válnak a rabjaikká egy életre.
A Magyar Nemzet által megkérdezett szakértők legalábbis árnyalják ezt a képet, csakúgy, mint a liberalizációt sürgetők elképzeléseit az a tanulmány, amelyet néhány hónappal ezelőtt készített Bob Keizer, a dekriminalizációt pártolók számára példaként szolgáló Hollandia kormányának kábítószerügyekért felelős tanácsadója.
Keizer, miközben kitart a holland kormányzat által követett gyakorlat fenntartása mellett (az előbb említett érveket hangoztatva, és állításait számadatokkal alátámasztva), elgondolkodtató statisztikákat közöl tanulmányában.
A legalizálást sürgetők legfőbb érve, hogy a liberalizációval csökkenteni lehetne a kemény drogot használók számát. Igaz, hogy ezen a téren Hollandia nemzetközi összehasonlításban jó eredményekkel büszkélkedhet, ám a különbség nem olyan drámai, mint ahogy azt a liberalizációpártiak állítják. Miközben Hollandiában a lakosság 2,6 ezreléke él a kábítószerek súlyos, függőséget okozó fajtáival, addig ez a szám a könnyű drogokat szigorúan tiltó Németországban 3,6 ezrelék. Ehhez azt is érdemes figyelembe venni, amit Keizer minduntalan hangsúlyoz tanulmányában: a holland kormányzat – valóban példamutató módon – a világ legjobb és legköltségesebb drogfelvilágosító és -rehabilitációs programjait működteti.
A holland modell, amelyet oly sokan mintának tekintenek a drogliberalizációt támogatók közül, korántsem olyan liberális, mint ahogy azt Magyarországon sokan tudni vélik. Az igaz, hogy a kijelölt „coffee shop”-okban öt gramm mennyiségig hozzáférhető a marihuána, ugyanakkor a vadkender termesztése illegális. A holland rendszert tehát az az önellentmondás jellemzi, hogy miközben az árusítás törvényes, a termesztés nem, ezért az árusítók csak törvénytelen forrásból szerezhetik be a termékeket. A holland parlament nemrég megvitatott egy olyan előterjesztést, amely szerint korlátozott és szigorúan ellenőrzött formában a termesztés is legálissá válna, ám a kormányzati többség elutasította a javaslatot, jelezvén azt a határvonalat, amelyet a hollandok sem szeretnének átlépni. Kevéssé ismert egy másik tény, amelyet Keizer még megemlít: e faramuci helyzet ellenére a holland hatóságok szigorúan betartatják a törvényeket. Csupán a 2000. évben negyvenezer kilogramm cannabist foglaltak le a holland hatóságok, hatszázhatvanezer szál kendert koboztak el, és 1372 termesztőhelyet zárt be a rendőrség.
Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a holland kormányzat – a lakosság nyomására – épp az utóbbi években szigorította politikáját: a korábbi harmincgrammos engedélyezett adagból így lett öt gramm, a coffee shopok számát pedig tavalyig 1179-ről 805-re csökkentették. Enyhe túlzásként értékelhető az az állítás, miszerint a lágy drogok dekriminalizálásával a rendőrség nagyobb erőket csoportosíthatna át a komolyabb bűncselekmények üldözésére. A Keizer által idézett statisztikák szerint Hollandia Európa legnagyobb börtönkapacitásával rendelkezik, a fogvatartottak 17 százalékát pedig azok teszik ki, akik megsértették az ország drogtörvényeit.
A tanulmány szerint a lágy drogok liberalizációja ellenére Hollandiának nem sikerült megúsznia a kilencvenes évek szintetikusdrog-hullámát: a diszkódrogok, a rendkívül veszélyes speed és az XTC (ecstasy) ugyanúgy súlyos problémát jelent Hollandiában, mint a környező, a lágy drogokat is tiltó országokban, jóllehet az utóbbi időkben mérséklődni látszik e szerek használata. Egy másik nyugtalanító probléma viszont egyre inkább aggasztja a holland szakértőket: Bob Keizer elemzésében megemlíti, hogy a hazájában termesztett cannabis THC-tartalma a korábbi öt százalékról 1999-re kilenc százalékra nőtt, 2000-ben pedig átlagosan tizenegy százalékos THC-tartalmat mértek a szakemberek.
– A ma forgalomban levő füveket már másképp trágyázzák, hallucinogénekkel kombinálják – állította kérdésünkre Csernus Imre pszichiáter, terapeuta. – A holland termesztők jöttek rá, hogy jobb üzletet csinálnak, ha a hatóanyag-tartalmat megnövelik. Ez eredetileg három-öt százalék volt, az újfajta szernél viszont tizenöt-húsz százalék is lehet.
Az évek óta kábítószerfüggő fiatalok rehabilitációjával foglalkozó szakember kétségbe vonja azokat az állításokat, amelyek szerint a fű nem okoz függést.
– A megnövelt THC-tartalom miatt a kezdeti mérgezéses tünetek után sokkal gyorsabban kialakul a megszokás és ezzel együtt a függés. Igenis létezik fizikai elvonási tünet is, amely kézremegéssel, sokáig tartó izzadékonysággal, alvászavarral jár. A heroin vagy az amfetamin durván végigpörgeti a fogyasztót a kiégési stádiumokon, a fűnél ugyanezek lassan és alattomosan következnek be – állítja a terapeuta, aki szerint súlyosabb esetekben a rendszeres fogyasztók csak rutinfeladatot, begyakorolt munkát tudnak végezni, amely nem kötődik nagyobb erőfeszítést igénylő mentális tevékenységhez. Mivel a fű károsítja a rövid és hosszú távú emlékezőképességet, gátolhatja az új ismeretek elsajátítását. A pszichiáternek több olyan betege volt, aki emiatt maradt ki az egyetemről vagy – még gyakoribb esetben – a középiskolából. Merthogy egyre több a marihuána áldozatai közt a kiskamasz. A füves fiatalok egy része egy idő után flegmává, motiváció nélkülivé válhat, ezért általában a társas kapcsolataik is tönkremennek.
Kétségtelen, hogy a marihuána élettani hatásainak megítélésében a kutatók vagy kutatócsoportok között is jelentős nézetkülönbségek léteznek.

Pár évvel ezelőtt például nagy botrányt kavart, amikor kiderült: az Egészségügyi Világszervezet marihuánáról szóló jelentéséből a szervezet egyet nem értő munkatársai kivették azt a szakértői anyagot, amely beható vizsgálatokra alapozva azt állította, hogy a THC hatása kevésbé veszélyes a szervezetre, mint az alkohol.
Az eset óta a jelentés a legalizálásért küzdők egyik fő szakmai anyaga lett annak ellenére, hogy a következő években nem kevésbé tudományosan megalapozott kutatások épp az ott leírtak ellenkezőjét állították. Pár nappal ezelőtt a British Medical Journal, az orvostársadalom világszerte elismert lapja szerkesztőségi cikkben sürgette, hogy az illetékesek indítsanak hadjáratot a marihuánás cigaretta élvezete ellen a dohányzás elleni kampány mintájára. A cikk figyelmeztet arra, hogy a húsz évvel ezelőtti 0,5 százalékos THC-tartalom legkevesebb öt, legújabban pedig tizenegy százalékra emelkedett (huszonkétszeres emelkedésről van szó!), aminek hosszú távú élettani hatásai rendkívül súlyosak lehetnek. Az írás aggasztónak tartja azt is, hogy a marihuánás cigaretta elszívásakor az egyszerű cigarettafüstben lévőknél károsabb anyagok jutnak a szervezetbe, amelyek különféle érrendszeri megbetegedéseket idézhetnek elő, sőt rákkeltő hatásúak. (A tekintélyes lap az utóbbi években több olyan felmérés eredményét is ismertette, amelyek a marihuána mentális hatásaival foglalkoztak, és amelyek alapján megállapítható, hogy a fű rendszeres használata hosszú távon nagy eséllyel idéz elő skizofréniát vagy depressziót.)
Ilyen körülmények között a marihuánát úgy beállítani, mint amitől „legfeljebb az ember humora lesz jobb” (Konrád György), éppolyan megalapozatlan, mint ha valaki azt állítaná, hogy a lágy drogok hatásmechanizmusa teljesen megegyezik a kemény drogokéval.
Ha mindezek ellenére, az érveket összevetve mégis arra a következtetésre jutnánk, hogy a marihuána által okozott ártalmak valóban kismértékűek, tehát nem kell aggódnunk fogyasztásának és árusításának dekriminalizálása miatt, még mindig van egy kérdés, amely minduntalan előkerül a viták során: felkészült-e az a Magyarország a liberalizációra, ahol a legfrissebb felmérések szerint a lakosság egytizede alkoholista?
Csernus Imre ezzel kapcsolatban megjegyzi: egészen más a holland és a magyar emberek mentalitása. Nem szabad elfelejteni egy magyar tulajdonságot, amelyet a terapeuta „sárgaföld-effektusnak” nevez. Ebbe beletartozik a munkamánia és az összes abúzus.
– Hollandiában egy korsó sör túl nagy adag, mi viszont sokkal hajlamosabbak vagyunk a mértéktelenségre – hangsúlyozza a pszichiáter. – Hazánkban súlyos gond az alkoholizmus, minden hetedik magyarnak volt vagy van depressziós periódusa. Emiatt és más okok miatt is hatalmas pszichés terheltség alatt van a lakosság, s ha erre az állapotra „ráeresztenek” egy komoly pszichoaktív szert, beláthatatlanok a következmények.
A pszichiáter kezdeményezésére jött létre a szenvedélybetegek rehabilitációját segítő Magadért alapítvány, amelynél az elmúlt évben tizennégy szülő jelentkezett azzal a gondjával, hogy kamaszkorú gyermekénél szélsőséges magatartászavarokat észlelt a marihuána fogyasztása miatt.
Baross Katalin, az alapítvány munkatársa, a Jász utcai drogambulancia szociális asszisztense közölte: az érintett gyerekek – többségükben fiúk – közül öszszesen hárman tanulnak vagy dolgoznak, a többiek kibuktak a középiskolából vagy váltogatni kezdték a tanintézeteket, mert sehol sem tudtak helytállni. Megdöbbentő adat, hogy a kezeltek közül mindössze hárman nem loptak még otthonról – a többség vagyontárgyakat és pénzt tulajdonított el, hogy hozzájusson az anyaghoz. Több esetben előfordult, hogy a gyerek megtámadta és bántalmazta a szüleit, amikor nem akartak pénzt adni neki. (Miért bűnös az, aki nem árt senkinek? – kérdezte Konrád György a vasárnapi tüntetésen.) Baross Katalin megemlíti egy fiú esetét: tizennégy éves volt, amikor édesanyja pszichológushoz fordult a marihuánafogyasztása miatt. A szakember megnyugtatta, hogy a szer nem veszélyes, majd kinövi a gyerek ezt a szokását; s arra kérte az édesanyát, ne dimenzionálja túl a dolgot. Hat év telt el, a fiú azóta is rendszeresen szív, s mára skizofrén tüneteket produkál.
A tanulási nehézségek és memóriazavarok súlyosabb esetekben annál is megmaradhatnak, aki már felhagyott a fűfogyasztással. Igazságügyi orvosszakértői vélemény, hogy a marihuána egyszeri kipróbálása is maradandó nyomot hagy a szervezetben.
Sineger Eleonóra addiktológus szerint fiatalabb korban az első kipróbálás is pszichikai függést okozhat, hiszen a még képlékeny személyiségű fiatal egy másféle valóságérzékeléssel találkozik, egyfajta boldogságélményben lesz része, amit később ismételni szeretne.
Csernus Imre arra hívja fel a figyelmet, hogy a marihuánaszívás divattá vált a fiatalok között, akik nehezen találják meg helyüket a világban, mert a legtöbb szülő felőrlődik a túlélésért vívott harcban, ezért nem tud megfelelő példát mutatni. A drog viszont – látszólag – mindent elsimít, befed. Ezzel azonban a problémák nem oldódnak meg.
Sokan hangoztatják, hogy a fű jól alkalmazható rekreációs, hétvégi drogként. A pszichiáter szerint ez általában azt jelenti, hogy az illető hétfőn vagy kedden magához tér a bódulatból, szerdán viszonylag munkaképes, csütörtökön viszont már elkezd vágyakozni a péntek este után, amikor megint anyaghoz nyúlhat. Eközben egy korábban egészséges fiatalból szétesett személyiségszerkezetű ember lesz.
A legalizációt pártolók szerint az alkohol jóval veszélyesebb. Sineger Eleonóra ezzel szemben azt állítja: az alkohol kis mennyiségben lehet pozitív hatású, a marihuána viszont nem. S mert a szesz legális drogként súlyos problémát jelent a magyar társadalomban, valószínű, hogy a marihuána engedélyezése még nagyobb gondot okozna. A tiltásnak is van pszichológiai hatása, hiszen fontos, hogy a büntetőjog és az igazságszolgáltatás mit tart elítélendőnek, kerülendőnek, illetve mit enged meg. Sineger Eleonóra a Kendermag-tüntetés kapcsán elmondta: ha közismert személyiségek a marihuánafogyasztás mellett foglalnak állást, az a fiatalokat megerősíti abban a hitükben, hogy helyes a fű iránti vonzódásuk.
Az úgynevezett kapudrogelmélet – amely szerint a marihuánafogyasztó óhatatlanul a kemény drogokkal is próbálkozni fog – statisztikai adatokkal nem igazolható, bár igaz, hogy sok heroinista kezdte a pályafutását cannabisfogyasztással. A cannabist szívók nagy százaléka megróbálkozik más pszichedelikus drogokkal is, például az LSD-vel.
Az elgondolkodtató tudományos adatokat és a magyar társadalom pszichés állapotát figyelembe véve tehát elmondható: nagyon is kívánatos lenne, hogy a vita a kérdésről nyugodt körülmények között folytatódjék.
A probléma megoldását aligha segítik elő az olyan, inkább ellenérzéseket, mint szimpátiát keltő tüntetések, mint amilyet a Kendermag Egyesület tartott vasárnap Budapesten. Ahogy a tiltakozók ügyét sem szolgálta egyes ellentüntetők agresszív, indulatos fellépése.