Két és fél milliárd dollár Koszovóért?

Két és fél milliárd dollár Koszovóért: nemrégiben az a hír járta, hogy az albánok ennyit fizetnének Belgrádnak, ha Szerbia, illetve most már Szerbia– Montenegró elismerné a tartomány függetlenségét. Ha Belgrád belenyugodna, a nemzetközi közösségnek biztosan nem lenne kifogása ez ellen.

Roppant előnyösnek látszik az üzlet, hiszen Belgrád azért kapna pénzt, amit egyébként sem tarthatna meg. Ha pedig Koszovó amúgy is – mindenképpen – elvész Szerbia számára, akkor a friss tőkére éhes országnak soha jobbkor nem jönne ez az összeg. Minden jel szerint az albán lobbi is így spekulált és támogatóik az amerikai kongresszusban sem találtak ebben semmi kivetnivalót. Simábban elintéződik az, amit már úgysem lehetne megakadályozni. Időt, energiát takarítanak meg. A „tárgyalásos rendezéssel” megkímélik az embereket a szenvedéstől. S már ez is megéri azt a néhány milliárdot.
Hogy mennyire lehet komolyan venni az ajánlatot, nem tudni. Belgrádban mindenesetre komolyan vették, s komolyan is reagáltak rá. Nebojsa Csovics szerb kormányfőhelyettes, a Koszovóval foglalkozó koordinációs testület agilis vezetője a minap hozta nyilvánosságra, hogy a szerb hatóságok kezébe jutottak bizonyos – az albán lobbistáktól származó – dokumentumok, amelyek éppen a fentiekről tanúskodnak. Ám sietve hozzátette: senki, semmikor, senkivel nem tárgyalt ilyen lehetőségről. Csovics hangsúlyozta: szó sem lehet olyasmiről, amit az albán lobbizók Koszovó státusának megoldására vonatkozó javaslatként még az amerikai kongreszszusban felvetettek (a lobbi egyébként éppen az amerikai képviselőház folyosóját jelenti). A befolyásos szerb politikus elvetette azt a lehetőséget is, hogy észak-koszovói területeket cseréljenek el dél-szerbiaiért. Az egyiken a szerbek, a másikon az albánok vannak többségben. Gyakorlatilag tehát etnikai határt húznának Szerbia és Koszovó közé. Koszovó oszthatatlan, hangoztatta Csovics, ami alatt tulajdonképpen azt érti, hogy Szerbia oszthatatlan, igaz, Belgrád ugyanezt a jogot mások esetében nem mindig ismerte el. – Senkinek sincs mandátuma szerb területek átadására – jelentette ki.
Koszovó egyébként már jó másfél hónapja – a Djindjics elleni merénylet óta – nincs a politikai figyelem középpontjában. Szerbia mással volt elfoglalva. Ám az újabban szerzett politikai tőkét a nemzetközi megítélésén is javító hatalom igyekszik Koszovóval kapcsolatban is kamatoztatni. Szerbia legmagasabb rangú vezetői és a koszovói szerbek képviselői megállapodtak egy állami testület létrehozásában, amely a tartományra vonatkozó fontos döntések meghozatalában lenne illetékes.
Csovicsék közben valóságos hadjáratot indítottak Michael Steiner, az UNMIK vezetője ellen. Azt kifogásolták, hogy az ENSZ-igazgatás az állami hatásköröket a koszovói (albán) intézményekre ruházza át, nem pedig Belgrádra. Azt is felrótták neki, hogy albán nemzetiségű a menyasszonya, amivel arra utalnak, hogy megkérdőjelezhető pártatlansága. Steiner e kérdéssel kapcsolatban nem volt hajlandó nyilatkozni. A német diplomatának hamarosan lejár a mandátuma, s nem pályázik újra. Nebojsa Csovics is lemond koszovói megbízatásáról, s a gazdasági ügyekkel kíván foglalkozni.
A Koszovóval kapcsolatos diplomáciai offenzíva – amelyet éppen Djindjics índított el – folytatódik, ám Szerbia már egy kedvezőbb pozícióból érvelhet. Már nem az az ország, amelytől nemzetközi megítélés szerint is menekülni kell. A hatalmak mindazonáltal még mindig korainak tartják Koszovó végleges státusának meghatározását. (Steiner kizárta annak lehetőségét, hogy Koszovó gyorsan elnyeri függetlenségét.) Csovics tárgyalásokra hívta fel Pristinát, amelyeken nem a tartomány végleges státusáról, hanem a két nemzet kapcsolatát nyomasztó morális kérdésekről esne szó.