Klóros, szagos, de van, aki szereti

Egyre többen fogyasztanak palackozott ásványvizet – bár igaz, mosdani még nem mosdanak vele. De rosszul teszi-e, aki marad a közüzemi, tehát parti szűrésű kutakból – végső soron a Dunából – származó ivóvíznél? A tízmilliós népességű London felszíni vizekből (folyókból, patakokból) nyeri ivóvizét; a nyers vizet előbb hatalmas tározókban különítik el és kezelik. Viszont a szintén tízmilliós Magyarországon az ivóvízellátás jobbára felszín alóli vízkivételen alapul, azaz: sekélyebb vagy mélyebb rétegekből nyerik a megfelelő vizet. Sajátos eset a magyar főváros és környéke ivóvíz-előállítása. A közüzemi hálózatban lévő víz 98 százaléka Duna mellé telepített, parti szűrésű kutakból származik. Ilyen kutak egyébként Győr, illetve Mohács körzetében is vannak. Hihetetlennek tűnik, de nagyrészt eleve tiszta vizet lehet fölszivattyúzni harminc–hatvan méter mélyről a kavicsos-homokos rétegen keresztül, tíz vagy néhány száz méterre a folyam partjától.
Pedig mi mindenből áll az eredeti Duna-víz a H2O-n kívül?! Természetes összetételéhez tartozik egyfajta oldottanyag-mennyiség, a vízgyűjtő terület különböző kőzeteiből kioldódó anyagok. Ez az egészséges ivóvíz elengedhetetlen tartozéka. Van továbbá természetes élővilága. A szennyező komponensek közé sorolandók a betegséget okozó és a betegséget nem okozó mikroorganizmusok: baktériumok, vírusok, gombák és paraziták. Ugyancsak itt említendők a biológiailag bontható szerves anyagok: fehérjék, szénhidrátok stb., továbbá más ipari-kommunális szennyező anyagok az olajszármazékoktól a nehézfémekig. Lebegő állapotban megtalálható a Duna-vízben például a városi utakról bemosódott por, autógumi-reszelék stb.; a termőföldek pedig növényvédő szerekkel, műtrágyával vagy éppen természetes trágyával szennyezik a folyót.
Budapesten a Margitsziget parti szűrésű kútjai dolgoznak a legtökéletesebben: a sziget vezetékes ivóvize nem is tartalmaz klórt! A Szentendrei- és a Csepel-szigetnél már szükség van klórozásos fertőtlenítésre, sőt a Csepeli Víztisztító Mű kiegészítő tisztításra – ózonos, aktív szenes kezelésre – is kényszerül a vas és a mangán eltávolítása végett.
A víz, amelyet a csaknem nyolcszáz kútból felszivattyúznak, a Dunával párhuzamosan áramlik a sok százezer éves pannon kavicsteraszokon lerakódott rétegben. A szűrésben nagy szerepe van a kavicsokon tenyésző úgynevezett élő bevonatnak, hasznos baktériumokból és más élőlényekből álló „biofilmnek”; ez átalakítja, illetve visszatartja a szerves anyagokat. Más folyónknál nincs meg a különleges adottságoknak ez az együttese. A Tiszánál például a szűrőréteg szemcsemérete nem ennyire megfelelő.
A pesti vizet mégsem kedveli mindenki, mert bár rég nem fenolízű – a gázgyárak már bezártak –, egyesek klórosnak, más kerületekben élők szagosnak találják. De hívei is vannak, olykor éppen a palackozott ásványvíz ellenzői, akik szerint főleg a szénsavmentes ásványvíz rejti magában a bakteriológiai fertőzés kockázatát. A nyugati sajtóban viszont még mindig fel-felbukkan az az idegenforgalmi szempontból is igen kedvezőtlen állítás, hogy Kairó, Isztambul és Budapest (más esetekben: Kairó, Isztambul és Bukarest) vize ihatatlan.
– Ezt azok próbálják terjeszteni a nagyvilágban, akiknek nem érdekük, hogy a nyugati turista éppen Magyarországra jöjjön – cáfol Némedi László, az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat Fővárosi Intézete közegészségügyi biológiai osztályának vezetője. Megerősítésképpen teszi hozzá, a budapesti ivóvíz minősége fölveszi a versenyt a nyugat-európai államokban jellemző minőséggel. A pesti közüzemi hálózati víz közegészségügyi szempontból nagyon megbízható, ivásra-főzésre egyaránt alkalmas víz!
Némedi László harmincöt esztendeje dolgozik őrhelyén, nagy mulasztás volna, ha nem kérnénk meg, hogy hasonlítsa össze az évtizedekkel ezelőtti és a mostani budapesti ivóvizet.
– A hetvenes években a szabványok szerint a vízminták mintegy harminc százaléka volt kifogásolható mikrobiológiailag, most mindössze két százaléka. Ráadásul a követelmények azóta szigorodtak is. Hamburg ivóvize például ma roszszabb, mint a miénk: ott öt–nyolc százalékban találnak kifogásolható mintákat, Hamburgban tehát nagyobb a klórozási kényszer.
Mi veszélyeztetheti a mintegy száz kilométeres szakaszon található parti szűrésű kutakat? Az osztályvezető az árvizet említi: tavaly nyáron már-már attól kellett tartani, hogy belefolyik e különleges kutak piramis alakú felépítményébe. A másik – elméletileg lehetséges – veszély a bioterrorizmus; ezért is fontos a figyelőszolgálat jelenléte Visegrádtól Tassig.