Mára elakadt a státustörvény végrehajtása

Régen letűntek azok az idők, amikor az erdélyi magyarok egymásnak adták a kilincset az információs irodákban. A státustörvény alkalmazásának kezdetekor érthető volt a nagy érdeklődés, utána pedig hosszú hónapokon át állandó maradt az igénylések száma. A kedvezmények folyósításának leállása kedvüket szegte az embereknek, elvezetve a mai érdektelenségig. Egy-egy nagyobb erdélyi városban nyolc-tíz információs pont is volt, számos ügyfelet szolgálva ki a hét öt munkanapján, de néhány hónapja már alig tér be egy-két ember a még működő irodákba.

Az érdeklődők is azok közül kerülnek ki, akik már igényeltek magyarigazolványt, s azt szeretnék tudni, hogy mikor vehetik át, de vannak, akik azt kérdezik: „Lehet-e még kezdeni valamit az igazolványnyal?” A magyar nyelvű sajtó rég felhagyott a statisztikák követésével; a kérdéskör kapcsán esetleg arról lehet olvasni, ha egy-egy Erdélybe látogató magyar kormányzati illetékes nyilatkozik egy-két közismert általánosságot a státustörvény módosításáról. A téma egyszerűen lekerült a napirendről: még Adrian Nastase, a folyamat kapcsán sokáig oly vehemensen megnyilvánuló román miniszterelnök is rég „ejtette az ügyet”.
Hetente négy-nyolcszáz új magyarigazolvány iránt érdeklődő felvidéki magyart igazítanak el a Szövetség a Közös Célokért Polgári Társulás regionális irodái, már több mint hetvenezren kérték a dokumentumot. Történik mindez annak ellenére, hogy Szlovákia egyetlen pillanatra sem egyezett bele a magyar kedvezménytörvény alkalmazásába, s mindvégig az ellen ágált, hogy a felvidéki magyarokat „etnikai alapon” megkülönböztesse Magyarország, illetve a szlovákokat diszkriminálja. Igaz, a felvidéki magyarok többsége nem értette, miért tekinti Szlovákia diszkriminációnak azt, ha a szlovákokkal szemben semmi nem változik, csak a magyar nemzetiségű polgárok kapnak bizonyos kedvezményeket, hogy könnyebb legyen a rokoni és baráti kapcsolatok ápolása, és megmaradhassanak magyarnak szülőföldjükön. Úgy tűnik azonban, Mikulás Dzurinda kormányfőnek ezt a kérdést megfelelő súllyal és határozottsággal senki nem tette fel, a mai napig ezzel a hajánál előráncigált argumentummal érvel
mindenütt, ahol csak megfordul. A felvidéki magyarok azonban bíznak abban, hogy végül mégis születik valamilyen kompromisszum, s élhetnek a státustörvény adta lehetőségekkel. S nemcsak arra várnak, hogy Magyarország és Szlovákia megegyezzen valamilyen formában, hanem arra, hogy Magyarországon is tisztázzák végre, mire jogosít fel a magyarigazolvány, illetve a diák- és pedagógusigazolvány. Mert nemcsak azzal van gond, hogy a szlovák fél nem engedi az oktatási támogatásokat az országba, hanem azzal is, hogy a magyarigazolvány tulajdonosait már számtalanszor szállították le a vonatról Magyarországon, mert nem volt jegyük, s a pedagógusok is hiába keresik a lehetőségét az olcsóbb szakkönyvek, taneszközök megvásárlásának, nem érvényesül ez a támogatás. Ugyancsak nem világos a diákok számára, ki jogosult ösztöndíjra, netán kinek miért kell magyar- és diákigazolvány birtokában is tandíjat fizetnie. Ezt pedig nem Pozsonynak kell tisztáznia Budapesttel…
Délvidéken alaposan megcsappant az érdeklődés a magyarigazolvány iránt. Eddig körülbelül százezren igényelték az okmányt – minden harmadik magyar nemzetiségű polgár –, s részben ezzel is magyarázható a kérelmezők számának csökkenése: akik akartak, azok már nagyobbrészt hozzájutottak az okmányhoz. Ám a valódi okok másutt keresendők. A kedvezménytörvény körüli viták, az állandó módosítások, a fokozatos leépítés, az etnikai megkülönböztetés kiiktatása – a jogszabály „magyartalanítása” – rendítették meg a délvidékiek bizalmát, hogy az anyaország valóban a kedvezménytörvény alapján kíván a határon kívülieken segíteni, meghagyva a jogszabály eredeti céljait. Az elbizonytalanodott délvidékiek eddig nemigen vették igénybe a kedvezménytörvény nyújtotta lehetőségeket, s amivel esetleg éltek volna, az a támogatás sem igen működött. A Vajdaságban az egyszerű emberek is látják, hogy a magyar kormány csak azért nem teszi egyszerűen félre a státustörvényt, s azért próbálkozik módosításokkal saját képére formálni – mégpedig az alkalmazhatóság jelszavával –, mert annak idején a szocialisták is rá szavaztak a parlamentben.
Ha a módosításoknak csak a jelenlegi tervezetét fogadják el, akkor a magyarigazolvány szinte csak az utazási kedvezményekhez szükségeltetik majd. A diákigazolványhoz, a pedagóguskedvezményekhez, az oktatási támogatáshoz nem feltétlenül. Természetesen a vízum megszerzéséhez sem jelent majd könynyítést. E gyakorlati haszontalansága mindenképpen kihat az okmány erkölcsi értékére is. Mert azt is devalválja. Ha nem fontos annak, aki adja, kevésbé lesz becses annak is, aki kapja.