MI A MAGYAR?

A kalotaszegi soha nem eszik, hanem fal, falámoz, ha mégoly kevés is az étel, melyet fogyaszt; valamint csak akkor lakik jól, ha már meghalt, az ételtől csak megelégedik.
A földmíves ember már reggel három órakor felkel, s megiszik egy ital pálinkát, négy órakor már mindenki készen van a mosakodással, s mennek ki munkára. Nyolcz órakor frustukolnak, kenyeret, szalonnát, túrót, ha ezt is ad az asszony, és hagymát, ha nincs más; zöldpaszulyt lében, vagy árvatésztalevest, ha kemény a munka; délben van paszuly, kaszáslé, néha koczkás is; kilenc órakor vacsoráznak (az estebédet nem használják), mégpedig borsót vagy juhhúst almás étellel.
Vasárnap ünnepi kosztja van a kalotaszeginek, még a legszegényebb embernek is vasárnap legalább egy font hús kerül az asztalára; legelső étel a marhahúsleves csigással, „mert a tatárok a csigát nagyon szeretik”, s annak készítése a háziasszony szombati kötelessége. Az egyes ünnepeken a tészta változik a levesben; Szent István napján mindig vékony laska van. A csigás után jön a töltött káposzta. Szent János napján túrós rétest és poharas pánkót készítenek vagy kecskelábat, utána pedig csirkehúsból paprikást. Lakodalmi süteménye a kalács, perecz és pánkó. (…)
Étkezésben és ivásban a kalotaszegi általában mértékletes, tudatával bír annak, hogy a pálinka rossz és árt neki, de hát a bor drága, és nem ihatja szegény ember; általában csak annyit iszik és eszik, amennyit erős munkájához a szervezete megkövetel. Ezért érnek el olyan jó egészségben igen magas kort. Az alábbi sorokban igyekszem összeállítani a kalotaszegi konyha fő eledeleit, azok készítési módjának rövid ismertetésével.
Csigás: leves csigatésztával, benne a vele főtt marhahússal.
Szabógallér: a laskát kinyújtják, szalonnából zsírt olvasztanak, azzal megöntözik a kinyújtott laskatésztát, melyet aztán három ujj szélesen összehajtogatnak, czifrázóval ék alakra kivágnak, és sós vízbe befőzik.
Rántottáslé: négy tojásból kemény, púpos rántottát csinálnak úgy, hogy a lábas alá és fölé szenet raknak, egy fazék vizet felhabarnak eczettel és liszttel, aztán tejfelt tesznek belé, a borsót és a rántottát rátöltik.
Fokhagymás czibere: a forró vizet liszthabarékkal felsűrítik, fokhagymát aprítanak belé, megtejfelezik, aztán kenyeret aprítanak alája.
Almás étel: a berbécshúst megfőzik, almát koczkára aprítanak hozzá, vele megsavanyítják, habarással felsűrítik, s petrezselyemlevelet téve belé, feltálalják.
Musgyé: megtörött fokhagymára sós eczetet töltenek, s azt mártogatják puliszkával vagy kenyérrel.
Egreses: disznó- vagy marhahús egressel főzve.
Kaszáslé: ugyanaz, mint az egreses, csakhogy fokhagymával.
Pánkó: az alföldi lángos, melyet kivágott darabokkal még czifráznak is. A laskapánkó tojásos, tejfeles, porhanyós tészta.
Domika: túróval lehintett kenyéraprítékra forró, sós vizet öntenek.
Bálmos: juhtej tejfelébe málélisztet főznek, míg az zsírt ereszt.
Verzás lepény: túróval elegyes burján- – apró, zöld kapor – és hagymaszárral töltött lepény.
Visa: kemenczében szárított alma. Hasonlóképpen szárítanak még körtét, fuszulykát, egrest, veres szöllőt, de ezt nem nevezik visának.
Bagolytüdő: aszalt gyümölcs.
Jankó János: Kalotaszeg magyar népe (1892)