MI A MAGYAR?

1837. május 5-én éjjel Kossuthot zugligeti nyári lakásában elfogták, s Budán ugyanabba a börtönbe zárták, melybe egykor Martinovics és Hajnóczy s a többi magyar vértanúk voltak elzárva. A kamarilla üldözési fanatizmusa mellett még az sem látszott egészen kizártnak, hogy ő is ama vértanúk sorsára jut. Br. Wesselényinek börtönéből ezt írta: Én fogva vagyok, mi okért, ők tudják, kik elfogtak. Én nem. Jelszavam törvény és törvényesség. Így áldozat lehetek, de bűnös nem. Ugyanannak a Wesselényinek írta ezt, ki nemsokára ugyancsak az ő sorsára jutott. Éppoly ártatlanul, mint ő.
Öreg szüleinek, kiket ő támogatott, s kik most támasz nélkül maradtak, így írt: Töröljék le könnyeiket és legyenek büszkék, hogy a haza géniusza engem méltónak talált arra, hogy a hazáért szenvedjek.
Kossuth fogsága szigorú volt. Börtönének ablaka be volt falazva, s csak a felső részén hatolhatott be némi világosság. Írószert, olvasmányt nem adtak neki. Titkos társaság alakítása, lázítás, a legfőbb parancs elleni engedetlenség voltak a jogcímek, melyek alatt perbe fogták. Huszonegy hónapig tartott ez a vizsgálati fogság. Kossuthnak semmit sem használt az, amit egykori híres jogtanára, Kövy mondott róla, hogy jobban tudja a törvényt, mint az egész királyi tábla. Nem törvény döntött itt, hanem a szolgálatkész bíróság lelketlensége.
A huszonegy havi vizsgálati fogság nagy lelki szenvedésekkel járt Kossuthra nézve. „Gyakran össze kellett szednem lelki erőmet – írja –, hogy a foglalatosság nélküli örökös magányban a képzelődés rajongásainak megállást parancsoljak. Meg tudom fogni, hogy a kevesebb lelki erejű foglyok a magánfogságban megtébolyodnak.” (Ez volt ugyanis a sorsa a szintén ártatlanul elfogott Lovassy Lászlónak.) „A képzelődés túluralma ellenében – írja tovább – gyakorlati tárgyak feletti elmélkedéshez fogtam. Fogságom magányában tanultam meg elmélkedés útján, amire másokat az élet oktatott.”
A királyi tábla három évre ítélte Kossuthot. A kir. kúria ezt a büntetést négy évre emelte fel. Elítéltetése után valamivel javult a helyzete. Megengedték neki, hogy könyveket olvashasson. Kossuth angolul tanult. Bámulatos gyorsasággal haladt, s már a börtönben Shakespeare lett a kedvenc olvasmánya. Mikor később mint menekült több száz beszédet tartott Angliában és Amerikában, jó hasznát vette angolnyelv-tudásának. Feltűnt akkor, hogy kifejezései gyakran emlékeztettek a nagy angol drámaíróra.
A kormány az 1840-i országgyűlés végén a megnyilatkozó felháborodás lecsillapítása céljából jónak látta megkegyelmezni Kossuthnak és a többi elítéltnek. 1840. május 1-jén szabadult ki, tehát a vizsgálati fogság betudásával öt nap híján három évig volt fogva.
Kossuth szereplése csak a fogságból való kiszabadulás után kezdődött. A negyedfél éven át kiadott országgyűlési írott tudósítások s a rövid ideig szerkesztett törvényhatósági tudósítások csakis a kezdő szárnypróbálgatásainak tekinthetők. Az 1837–40-ig terjedő három évet pedig fogságban töltötte. Nem volt és nem lehetett tehát vezető faktor, s ha a nemzet és Bécs közt az ellentétek erősen kiélesedtek, ez nem írható az ő rovására. (…)
Érdekes részletet hallottam egy Pest megyei birtokostól Kossuthnak gazdai életéből, mely jellemzi, menynyire elütött az ő lénye az akkori dzsentri felfogástól. Kossuth Buda mellett, Pomázon egy kis birtokot szerzett. Szomszédai figyelmeztették, hogy ne „magázza” béreseit, mert ez árt a tekintélyének. De Kossuth nem fogadta meg a tanácsot, nem volt képes megtenni, hogy letegezzen felnőtt, erős férfiakat, amiért ezek neki szerény bérért nehéz munkát teljesítenek.
Halász Imre: Egy letűnt nemzedék (Nyugat, 1911)