Nyolc-null

A Magyar Televízió kuratóriumi elnöksége a tévéelnök-választás utolsó körében nyolc-null arányban a szocialista párthoz fölöttébb közel álló Ragáts Imre elnökségére voksolt. A Magyar Demokrata Fórum által delegált mind a négy kurátor egyöntetűen alkalmasnak tartotta a köztelevízió vezetésére az eddigi ügyvezető alelnököt, akinek ténykedéséhez a választások óta eltelt egy esztendő változásai fűződnek. Az előzetesen az ORTT által gondosan megrostált nagykuratórium (kis túlzással minden civil szervezetet kizártak, amely keresztény alapállást sejtetett) helybenhagyta a csonka kuratóriumi elnökség döntését.
Vitray Tamás és Szepesi György annak idején kölcsönösen egymást népszerűsítő reklámkampányt folytatott azzal a nyelvművelő köntösbe öltöztetett vitával, hogy a futballmeccsek közvetítésekor egy-nullt vagy egy-nullát ildomosabb-e mondani. A polémia Vitray javára dőlt el (nem véletlen, hogy ő került be a Magyar Televízió inzertjébe, s nem gyorsbeszédű kollégája), de egyiküknek sem jutott volna eszébe, hogy egy-null helyett mondjuk a nyolc-null legyen az illusztratív példázat. Ez túl valószerűtlen lett volna, még a boldogult népfrontos időkben is, amikor a vetélytárs nélküli jelöltek rendre 99 százalék fölötti eredményt értek el a népi demokratikus választásokon. A Szovjetunió – mielőtt még végképp összeomlott volna – egyszer hat-nullra eltángálta aranylábú fiainkat, s ez olyan nemzeti tragédiának számított, hogy még Végh Antalt is haladéktalanul könyvírásra serkentette. Nyolc-nullt azonban még Végh Antal röpködő fantáziája sem tudott megálmodni.
Először is vizsgáljuk meg pontról pontra, miféle szakemberbe helyezte töretlen bizalmát az állítólag jobbközép beállítottságú Magyar Demokrata Fórum. Tegyük fel, hogy Ragáts úrról nem tudunk semmit, csak azt, amit a közszolgálati televízió első embereként művelt. Mit látunk? Műsora van a nemzet televíziójában annak a minden médiamércét alulról súroló Fásy Ádámnak, aki rendszerint szépségkirálynők és énekesnek mondott személyek társaságában mutatkozik, de alkalmasságát leginkább azzal bizonyította, hogy a kampányidőszakban minden számottevő szocialista és szabad demokrata személyiséget végiginterjúvolt, s közéjük még kakukktojásként sem került polgári politikus. Koprodukciós igazgató tudott lenni az a Sugár Ágnes, aki szocialista kampányrendezvények háziasszonyaként vétette észre magát. A piros dzsekis turnét végigsramlizó Lagzi Lajcsit ugyancsak főműsoridővel honorálták. A jelenlegi kormányerőknek nyíltan kampányoló Gyárfás Tamás és csapata nemcsak a köztévé reggeli műsorsávját szállta meg, de hosszú órákon át láthatók délután, sőt újabban – Friderikusz álnéven – vasárnap esténként is. Műsort vezetnek a baloldali mértékadó és bulvársajtó főszerkesztői és vezércikkírói – a jobboldalról hasonló pozícióhalmozást mutatóba sem lehet találni. Az ügyvezető alelnök semmi kivetnivalót nem talált abban, hogy a televízió arcai kereskedelmi televíziók hangsúlyos produkcióiban is megjelenjenek. Sőt, Riskó Géza és Ómolnár Miklós méregdrágán gyártott külsős interjúiban visszatérően a tévés konkurencia sztárjait népszerűsítik. Ha mindez kevés volna: televíziós nívódíjat kapott Szenes Iván, a magyar kultúra olümposzi csúcsa.
Mindez persze lehet elfogult nyavalygás is. Nézzük a gazdasági részt, elvégre Ragáts úrnak eredetileg ez a birodalma. Emlékeznek a régi kabarétréfára? A kíváncsi hős alkatrészenként darabokra szedett egy fotelt, mert rá akart jönni, hogy mi került benne ötezer forintba. (Óh, békebeli árak…) Kérdem én: mi kerül a Friderikusz című szuperprodukción több mint tízmillió forintba? Egyszer kikapcsolnak műholddal a kendertüntetéses Vörösmarty térre, egyszer meg a Közel-Keletre. Mondjuk – legyünk nagyvonalúak – az négymillió. A díszletet korábban már kifizették, azt nem ér felszámolni. Konrád, Jancsó meg Magyar Bálint, gondolom, nem markol fel semmit ezért a jelenésért. Baló másfél millióért csinálta az egész A Hetet, az elődei a feléért. A rezsi tehát (beleértve a szerkesztőktől a lótifuti kávéfőzőkig mindent) ennél nem lehet több. Kapjon a műsorvezető Friderikusz Sándor és a producer Krecz Tibor egy-egy milliót – ezzel adásonként annyit kerestek, mint Medgyessy Péter egy egész havi kormányzásért. Az összesen hét és fél millió. Hol van akkor a közpénzekből nyolc és fél millió hetente? Ki kötötte ezt a szerződést? Egy valódi jogállamban az ilyesfajta hűtlen kezelést négy év fogházzal honorálják, nem négy év tévéelnökséggel. Az már csak hab a tortán, hogy ezt a nyilvánvaló pénzkicsorgatást egy állítólag csődhatáron egyensúlyozó közintézménynél végzik. Az a politikai párt, amelyik ilyen arcátlansághoz asszisztál, abba a gyanúba keveredik, hogy a munka nélkül felvett pénz egy része az ő pártkasszájában landol. (Ajánlott irodalom: Tocsik Márta esete a szocialista pártpénztárnokkal és az SZDSZ közeli vállalkozóval.)
Nos, ebbe a bizniszbe keveredett az MDF. Sajnálatosan rajtuk csattan az ostor, a két kormánypárttól ugyanis nem lehetett egyebet várni: ők éppen úgy nem teljesítették a médiára vonatkozó kampányígéreteiket, mint minden más kampányígéretüket. (Legyen az Vásárhelyi Mária meg Gellért Kis Gábor problémája, hogyan magyarázzák majd a megmagyarázhatatlant.) Az MDF viszont állítólag ellenzéki párt, a Fidesz hátán jutott be a parlamentbe (s így a kuratóriumi elnökségbe is), s vezetői feltehetőleg tévét is néznek. Nem létezik, hogy ne látnák azt, amit mindenki lát a képernyőn. Nézzük, mi a mentségük.
„Az MDF által delegált kurátorok abból indultak ki, hogy a legutóbbi pályázati kiírás elbírálása során meg kell választani a Magyar Televízió Rt. elnökét – közölte Kerekes Pál újságírók előtt, hozzátéve: nem tartották vállalhatónak, hogy az MTV-t magára hagyják hónapokra, évekre. Az MDF-es politikus szerint a harmadik szavazási forduló után egyértelművé vált, hogy Ragáts Imre jelenlegi ügyvezető alelnök az egyetlen olyan induló, aki mögé mind a nyolc kuratóriumi elnökségi tag felsorakozhat. Mint mondta: Ragáts Imre hét éve dolgozik az MTV-ben, az előző kormányzati ciklus alatt került vezető pozícióba, így egyfajta folyamatosságot jelent” – szól az MTI tudósítása.
Fordítsuk ezt le magyar nyelvre. Azért kellett Ragátsra szavazni, mert ő már az Orbán-kormány meg a Horn-kormány alatt is tévés volt. Meg nem lehet elengedni az MTV kezét hetekre, hónapokra – ha kell, még azt az áldozatot is vállaljuk, hogy alelnököt delegálunk alá. Remek.
Ha már az MDF elhatározta a balra át!-ot, legalább valami elfogadható magyarázatot kiötölhetett volna. Az nem szakmai érv, hogy azért kell Ragátsra (bárkire) szavazni, mert csak úgy jön ki a nyolc-null. Kétségkívül rengeteget szerepel majd Dávid Ibolya a köztévében, még Friderikusz is melegen udvarol neki. Boross Péter pedig egyre bölcsebb lesz: ha nagyvonalúan megfeledkezik a hóbaglyozásról, neki meg nem fogják felemlegetni „a 129 elbocsátott rádióst”. (Boldog idők, amikor még ez is tétel volt.) Sok tisztességes MDF-es azonban rosszul alszik ezekben a napokban. Mindig megviseli az embert, ha egy történelmi korszak véget ér.