Pótvíz

A Balaton-parton lakó emberek nyolcvan százaléka az idegenforgalomból él. Számukra veszteséget jelent, ha a tó állapotáról rossz hírek terjednek, hiszen ezek évekre visszavethetik az üdülési kedvet a vidéken. Meg lehet-e hosszabbítani a másfél hónapos szezont? Milyen tervek készülnek a Balaton-part fejlesztésére? Mi előbbre való: a tó vagy a befektetők, az idegenforgalom érdekei?

Magyar Nemzet: Milyen állapotban van a Balaton? Tisztázzuk, árt-e a tónak a tartósan alacsony vízállás?
Zákonyi Tünde: A tó, köszöni szépen, remekül van, a vizsgált paraméterek szerint a vízminőség kiváló. Biztosan regenerálni is fogja magát, mint már annyiszor megtette az évszázadok folyamán. Persze lehet, hogy ehhez egy-két évre is szükség van. Érthető, hogy ezt nem szeretnék kivárni azok, akik az idegenforgalomból, illetve a Balatonból élnek. A beavatkozásról, a sokat emlegetett vízpótlásról tehát dönteni kell, de ennek a döntésnek a felelőssége elsősorban a kutatóké, a tudósoké. Nekik kell kimondaniuk, hogy kell-e többletvíz, vagy sem, ők tudják, mi lehet egy ilyen beavatkozás következménye rövid és hosszú távon.
Magyar Nemzet: Van-e ehhez kutatói bátorság?
Zákonyi Tünde: A kiváló limnológus, Sebestyén Olga 1972-ben már kimondta, hogy mit lehet és mit nem. A Balaton közérdekű problémáiról című tanulmányának irányító gondolata, hogy a tavat érintő minden emberi tevékenységben előre számot kell vetni a tó adottságaival, mert minden újabb megterhelés súlyos károkat idézhet elő a Balaton már úgyis megzavart életében. Üdvös lenne, írja, „az üdülőforgalom és -település korlátozása a víz minőségének jó irányba való fejlesztése érdekében”. Akkor sem figyeltek rá, most sem foglalkoznak ezzel a gondolattal. Az idő azonban igazolta az aggodalmait. Ha ma megkérdezzük a kutatókat, hogy mitől jó a Balaton vízminősége, akkor azt mondják: pszt, ne kiabáljuk el! Számomra ez azt jelenti, hogy ők sem biztosak a dolgukban, tehát nagyon vigyáznunk kell rá.
Magyar Nemzet: Mikorra kellene dönteni a vízpótlásról?
Szabó Mátyás: Két probléma van. Az egyik, hogy az ökológusok, a környezetvédők, sőt a vizesek szerint sem rossz a Balatonnak, hogy alacsony a vízszint, mivel ez a változás a tó sajátja. Ugyanakkor miniszteri biztosként bele kell élnem magam az üdülők, az idegenforgalomból élők, a hajósok, a halászok helyzetébe is, akik méltán aggódnak, mert bizony, kellemetlen az alacsony vízszint mind esztétikailag, mind pedig a mindennapos használatot tekintve. Ezért nehéz a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztériumnak döntést hoznia a vízpótlás kérdésében. A tudósok segítségét kértük, sőt az Akadémia állásfoglalását is várjuk. Jó volna minél előbb döntésre jutni, hogy megszűnjön ez az izgalmi állapot. Mert ha kimondják, hogy nem kell vízpótlás, akkor a tavat úgy kell elfogadnia mindenkinek, ahogy van.
Kolber István: A Balatoni Fejlesztési Tanács tudományos intézetek bevonásával végeztetett kutatást. Minden ötletet, konkrét javaslatot megvizsgáltunk, ennek alapján kezdeményeztük a kormányzatnál a mesterséges vízpótlás megoldását. A legfontosabb, hogy választ kapjunk arra a kérdésre, van-e klímaváltozás. Vissza-visszatérő jelenségről lesz-e szó, a tartós időjárás-változás-e az alacsony vízállás, illetve a csapadékhiány okozója? Magyarországon a Duna–Tisza közén is jelentős talajvízszint-csökkenést mértek. Tehát nem arról van-e szó, hogy gyakrabban merül majd fel ez a probléma? Most éppen negyedik éve tart. Elsődlegesen a természetre kellene bízni a megoldást, és legfeljebb kiegészítő eszköz lehetne a vízpótlás. Az idei nyár kilátásai is elég kedvezőtlenek, kevés a víztartalék, az évszázad legszárazabb március–áprilisán vagyunk túl. Az előrejelzések szerint a tavalyi helyzet megismétlődése várható. Az idei nyáron ezt a kérdést már bizonyosan nem lehetne megoldani, hiszen számtalan engedélyre van szükség, és lehet, hogy mire az engedélyek megszületnek, már nem is lesz szükség pótvízre. Hosszú távon azonban mindenképpen indokolt a mesterséges vízpótlás lehetőségének a kiépítése.
Kling István: Ez a beruházás ugyanis éppen olyan, mint bármelyik másik. Az engedélyezési szabályok erre is érvényesek.
Magyar Nemzet: Önök szerint helyes lenne beavatkozni a természet rendjébe az ember érdeke miatt?
Bóka István: Nem az a kérdés, hogy helyes vagy nem helyes. Természetesen nem helyes beavatkozni a természetes rendszerbe. A Balaton problémája nyilvánvalóan nagyon sok apró, mesterséges beavatkozásból adódott. A kérdés valóban az, normális dolog-e, hogy tizenöt évente aszályos időszak van, vagy valóban új korszak kezdődött 2000 májusától, amikor utoljára vizet eresztettek le a Balatonból, mert akkor annyi csapadék hullott. Két érdek került egymással szembe. Mert érdek egyrészt, hogy minél több legyen a víztartalék, ám százasnál magasabb vízállás esetén Balatonmária környékén már tüntetnek, hogy elönti őket a víz. Ez tehát nagyon érzékeny rendszer, amelybe valóban nem lenne célszerű beavatkozni, viszont olyannyira a turizmusra épül a régió, hogy nagyon rosszat tesznek a sajtó rémhíradásai, amelyek már negyvencentis vízállásról szólnak.
Szabó Mátyás: Ez a centizés valóban megtévesztő a laikus számára. A százas szinthez ugyanis a vízügyi mérésrendszer szerint 3,3 méteres átlagmélység tartozik. Ha azt mondjuk, hogy ötvenes a víz, akkor tehát az átlagmélység 3,3 méterről 2,8 méterre csökkent. A vízmércét ugyanis úgy teszik le, hogy a valamikor mért legkisebb vízszintet jelezze. Ezt nevezik nullapontnak. Amikor bemondják, hogy a Duna százhúszas, az nem azt jelenti, hogy százhúsz centi a vízmélység, hanem hogy ekkora a magassága a nullaponthoz képest, tehát alatta még lehet víz. Ezért fordulnak elő mínusz vízállások is. Ugyanez a mérési szisztéma a Balatonnál is. A szabályozás szerint 70 centiméter lehet az alsó vízmagasság, és tavaly jóváhagytuk a 110 centiméteres felső magasságot, ami egyes helyeken valóban okozhat problémákat, de fontos, hogy a mederben még nagyobb víztömeget tároljunk. Tovább azonban nem mehetünk, mert ha nagyon magas a víz, és felhőszakadás jön rá, akkor már a part biztonságát kockáztatjuk. 1996 és 2000 között 1,7 milliárd köbméter vizet kellett leengedni a kétmilliárd köbméteres Balatonból, mert 2000 előtt nagyon csapadékos évek voltak. Ez majdnem háromméteres vízmagasság, egy centiméter ugyanis a Balatonban hatmillió köbméter. Négy éve még vízözön volt, erre jött most három aszályos év. Pedig az elmúlt nyolcvan évben nem volt egyetlen olyan év sem, amikor a természetes vízkészletváltozás negatív lett volna, tehát a tóra leesett csapadék és a vízgyűjtőről lefolyt csapadék kevesebb lett volna, mint a párolgás. A szakemberek is tétován állnak e jelenség előtt.
Magyar Nemzet: Nyilvánvaló tehát, hogy a tó, az ökológiai rendszer érdeke mellett figyelembe kell venni „külső” érdekeket is. Össze lehet egyeztetni e kétféle szempontot?
Szabó Mátyás: Engem kineveztek miniszteri biztosnak, ami jól hangzik ugyan, de egyáltalán nem irigylésre méltó feladat. A Balaton a hazai és a külföldi turizmus legjelentősebb helyszíne, nem tehetem meg tehát, hogy ezt a szempontot ne tartsam szem előtt. Ennek kétségkívül ellentmond, hogy a tó természetes egység, amelyet élni kellene hagyni. Amellett vagyok, hogy a tó fejlődjön, tehát legyen több vitorláskikötő, kotorjuk a strandokat, de a környezetvédelmi és természetvédelmi előírásokat is figyelembe kell venni, mert a kotrási anyagot például nehezen tudjuk elhelyezni a természet károsítása nélkül. Az újabb kikötőépítéseknek is ellentmondanak bizonyos környezet- és természetvédelmi szempontok, mert nem jó, ha tovább betonozzuk a tópartot. Ellentmondások között őrlődünk, mert az ember szeretne a következő században is a tó körül üdülni, pihenni, az idegenforgalom bevételekre vágyik, ugyanakkor jó lenne a tavat is megtartani minél természetesebb állapotában.
Kolber István: Én ugyan csak háromnegyed éve állok a Balatoni Fejlesztési Tanács élén, de biztosíthatom arról, hogy a fejlődésnek évek óta megvannak a kijelölt irányai. A területfejlesztési törvényt 1996-ban alkották meg, ezt követően felállt a regionális fejlesztési tanács, tavaly májusban pedig elfogadta a kormány a Balaton hosszú távú fejlesztési koncepcióját. Van emellett egy tízéves gazdaságfejlesztési stratégia is. A Balatonnal kapcsolatosan mindig is voltak vízügyi, vízminőség-fejlesztéssel kapcsolatos programok, de nagyon jó, hogy vannak helyi kezdeményezések, civil szervezetek. A kérdés azonban úgy is el szokott hangzani, hogy van-e gazdája a Balatonnak. Tehát létezik-e olyan általános felhatalmazású intézmény, amelyiknek beleszólása van mindenbe? Ez csak álom. A modern állam tagolt szervezet. Nyilván lehetne gondolkozni azon, miként kellene koncentrálni, sőt koordinálni a feladatokat, hogyan lehetne elérni, hogy mindenkinek, tehát az állami és társadalmi szervezeteknek is világos feladatkörük legyen. A Balaton-régió jövője szempontjából fontos kérdés, hogyan tud ez a terület betagozódni a magyar közigazgatási rendszerbe. A Balaton-régió identitása nagyon erős. Jó lenne, ha önálló régió lehetne, ugyanakkor a jelenlegi elképzelések és kritériumok szerint régiónak nagyon kicsi. Csupán kétszáznegyvenezer lakosa van, miközben legalább nyolcszázezer ember tartozhatna egy régióhoz. Egy ilyen kis régió esetleg versenyképtelen lenne. Szerintem azonban mégis legyen ennek a területnek önállósága, annak keretében maga határozza meg a terveit, elképzeléseit, dönthessen a legfontosabb fejlesztési céljairól, rendelkezzen forrásokkal, koordinációs lehetőségekkel.
Bóka István: Az Európai Unió ajánlásokat és nem elvárásokat fogalmaz meg a régiók nagyságával, lakosságszámával kapcsolatban. A nyolcszázezres ajánlást most tervezik négyszázezerre csökkenteni. Egyébként Európában van a Balaton-régiónál jóval kisebb régió is. Ha az Európai Unióból jelentős források érkeznek, nem mindegy, hogy önállóan vagy valakivel együttműködve tud-e hozzájutni a Balaton-régió a támogatásokhoz. Az eddigi tapasztalataink nem voltak túl jók. Azt mondták a megyék, ti úgyis gazdagok vagytok. Tehát a kiindulási alap most, hogy a Balaton-régiónak van végre alapstatútuma: tervezési oldalról a Balaton-törvény, fejlesztés szempontjából a területfejlesztési koncepció. És ezeknek van stratégiai programjuk, amelyekhez készültek operatív tanulmányok is. Ezek valósuljanak meg, és próbáljanak alapot képezni ahhoz, hogy megélhessünk a Balaton mellett az idegenforgalomból. Mert ebből ma nem tudunk megélni. Ha viszont ez nem megy, akkor el kell gondolkozni azon, hogy mi az a szolgáltatás, amelyik biztosítja az itteniek számára a megélhetést. A demográfiai és a képzettségi mutatóink katasztrofálisak. A régió öregszik, sokkal jobban, mint az ország más területe, mivel az idegenforgalom nem a kvalifikált munkaerőt keresi. Így nem tudunk a több nyelvet beszélő, képzett fiataljainknak munkahelyet biztosítani. A magas telek- és lakásárakat a fiatalok nem is tudják megfizetni. Mindez húsz–harminc év múlva igen nagy gondot okoz. Partnerek vagyunk tehát abban, hogy a területfejlesztési koncepció és a rendezési terv megvalósuljon, és hogy közben folyamatosan javítsuk ezek hibáit, pótoljuk a hiányosságait.
Magyar Nemzet: Akadálya-e a fejlődésnek, hogy ma már csupán másfél hónapnyi a főszezon, amelyre egzisztenciát nem lehet alapozni?
Kolber István: Valóban érdemes lenne elmenni a Balatonhoz a főszezonon kívül is. De ha általánosabb választ szeretnék adni a kérdésre, azt mondanám, hogy olyan fenntartható fejlődést kellene biztosítani, amely egyrészt garantálná a tó mint természeti egység jó állapotban, egyensúlyban tartását, másrészt megoldást jelentene az itt élő emberek létfenntartásának kérdésére, javítaná életkörülményeiket. Ez számtalan kisebb részcélból tevődik össze. Az utóbbi időben többször megfogalmazódott, hogy több lábon kell állnia ennek a régiónak akkor is, ha fő ereje a turizmus.
Zákonyi Tünde: Az idegenforgalomnak valóban sokkal többet kellene kínálnia, jóval rugalmasabbnak kellene lennie.
Bóka István: Ugyanakkor nem lehet mindenhol meleg fürdőt létesíteni, sem a hidegből meleg vizet csinálni. Termálvíz viszont nincs mindenhol. A szakemberek szerint az északi parton Tapolcáig bezárólag igen kicsi az esélye annak, hogy meleg víz szökjön föl.
Szabó Mátyás: Hévíz védelme miatt nem is nagyon engedjük a további vízkivételt.
Magyar Nemzet: A termálvíz lenne az egyetlen esély a szezon meghosszabbítására?
Szabó Mátyás: Ez az egyik lehetőség. Lehet golfpályáról és lovaglásról is gondolkodni. Azután itt van az ökoturizmus, mert a nemzeti park ezt is kínálhatja. Csak ehhez pénzre van szükség.
Magyar Nemzet: De épp az a kérdés, hogy milyen kormányzati és regionális elképzelések vannak a Balaton jobb kihasználására és fejlesztésére. Tehát hogy a másfél hónapos szabad rablás helyett kiegyensúlyozott szolgáltatást kaphasson az utazó, vagyis civilizált idegenforgalmi központban érezhesse magát. Főként pedig ne másodrendű, megtűrt vendég legyen a belföldi.
Bóka István: Ma már egyre elterjedtebb vélekedés, hogy a jó vendég a magyar vendég. Reméljük is, hogy erősödik a belföldi turizmus. A gond inkább az, hogy a Balaton ugyan mindig jobb lesz egy kicsit, csakhogy a versenytársak, a horvát, az olasz, a spanyol tengerpart háromszor olyan gyorsan fejlődnek. A különbség tehát folyamatosan nő, emiatt egyre zsugorodik a balatoni idegenforgalmi szezon, mi pedig nem tudjuk magunkat Münchhausen báró módjára a hajunknál fogva kihúzni a csávából. A fejlesztési koncepcióhoz és a stratégiai programhoz pénzforrásokat is rendeltek, meg van határozva, mennyi idő alatt mennyi állami, régiós és vállalkozói tőkére van szükség. Ha ezeket a terveket meg tudjuk valósítani, akkor elmondhatjuk, hogy nagyot léptünk előre a Balaton ügyében. Tehát nem csak az a probléma, hogy nincs olyan turisztikai termék, amelyik meghosszabbíthatná a szezont. Magáért a Balatonért is szívesen odamennek az emberek, csak nagyon kevés a szezonhosszabbító fejlesztés. Ilyen lehet például a vitorláskikötő, amely hat–nyolc hónapos szezont tud vonzani. Úgy tűnik, hogy jelenleg a Balatonnak ez az egyetlen gyorsan megtérülő, piacképes terméke. Azután minden nagyobb településen kellene öt-hatszáz férőhelyes konferenciaterem is. Meg kell nézni ma a települések állapotát. Legtöbbjükben csak a főút mellett van járda, némi parkosítás, a mellékutcák azonban kátyúsak, porosak. E problémahalmaz megoldásához nagyon sok pénzre lenne szükség. A Balaton ennyit nem tud kitermelni. Nincsenek olyan jövedelmek, amelyek ezt fedezhetnék. Nyilván vannak üdítő kivételek, mint Hévíz, ahol a szezon egész évben tart.
Szabó Mátyás: Kitörési pont lehet a horgászat is. A horgászok tábora nálunk európai viszonylatban is elég nagy. Szó van arról, hogy a halászati részvénytársaság alakuljon át közhasznú társasággá, és a horgászatnak alárendelt halgazdálkodást végezzen. Tehát az elképzelések megvannak, csak pénzt kellene hozzájuk biztosítani kormányzati vagy uniós forrásból. A Balaton-régió ugyanis e pillanatban ezt nem tudja előteremteni. Majd ha az üzlet beindul, akkor válik önfenntartóvá.
Magyar Nemzet: Mindez a terv elég lehet arra, hogy valóban hosszabb legyen a szezon, s megtérüljön a befektetett pénz?
Kolber István: Elsődlegesen a vállalkozói tőkére számítunk, amelynek alapvető szempontja a haszon termelése. Csak az a baj vele, hogy túlságosan gyors hasznot vár, s ennek a következményeit jól ismerjük. Vannak azonban olyan beruházások is, amelyeknél nem kell, nem is szabad várnunk a megtérülést. Egy autópálya vagy egy repülőtér például ilyen lehet. Ha azonban ennek közvetett hatásait nézzük, akkor nyilvánvaló a haszon. Ebből a szempontból ma is sok minden történik a Balatonnál. A tavalyi rossz idegenforgalomi szezonban nyilvánvalóvá vált, hogy a nyaralók a minőséget keresik. Nem jó az sem, ha túlságosan sok a cél. A fejlesztéseket rangsorolni kellene. Mert ha mindent egyszerre akarunk, hiába dolgozunk, sokáig nem lehet majd az eredményt érezni. Inkább ki kell választani egyes területeket, amelyek húzzák maguk után a többit.
Magyar Nemzet: Mennyire terhelhető a tó és közvetlen környéke? Mekkora embertömeget tud kiszolgálni?
Zákonyi Tünde: Csak egy példa: a strandok beléptető- és információs rendszereinek fejlesztésével lehet korlátozni a terhelhetőséget. A villás kapu például tudja számolni, hányan mentek be és jöttek ki, így szükség esetén ki lehet tenni a megtelt táblát. Bár ez a veszély mostanában nem fenyeget.
Szabó Mátyás: Már a nyolcvanas években vita folyt erről, amikor a szezon csúcspontján a népesség elérhette az egymilliót is. Ez volt a németek találkozójának ideje, amikor ide jártak a határok által elválasztott rokonok, illetve a szlovákok, a csehek. A kempingek tömve voltak, a zsúfoltság elviselhetetlenné fokozódott. Ezzel a kérdéssel elég sokat foglalkoznak ma is, de nehéz ügy, mert nem lehet kiírni, mint egy stadionra, hogy tízezer a férőhely. Az kétségtelenül időszerű kérdés, hogy az üdülőépítkezés nem megy-e helyenként túlzásba, hiszen beépítettek olyan területeket is, amelyeket nem kellett volna. A Balaton-törvény szigorúan megszabja, hogy mely területeken milyen feltétekkel szabad építkezni. Nem nagyon lesz lehetőségük a településeknek a belterület növelésére. De azt nem lehet megszabni, hogy hány ember jöhet ide.
Magyar Nemzet: Az új építkezéseket azonban szabályozni lehet. Meddig tágítható még a parti zóna?
Zákonyi Tünde: Évtizedekre visszamenőleg ragyogó tervek és elképzelések voltak; 1963-ban elsőként volt a Balatonnak regionális fejlesztési terve, de semmi nem valósulhatott meg, mert mindig azt mondták, nincs rá pénz. Most is ez a helyzet. Itt vannak a jobbnál jobb ötletek. Lesz rájuk pénz? Biztosan most sem lesz annyi, amennyi kellene. Parti telek már alig van. Erre mi történik? Fölmennek az emberek a hegyre, és tönkreteszik az építményeikkel. Éppen ez ellen hadakozunk. Ami most a Balaton mellett folyik, több mint botrány. Felvettük a kapcsolatot néhány önkormányzattal, mert arra voltunk kíváncsiak, kiadnak-e építési engedélyt oda, ahová nem lehet. Nos, nem adnak ki, ennek ellenére elkezdődtek az építkezések. Mondok egy példát. Egy hegygerincen valaki gazdasági épület felhúzására kapott engedélyt, de egy ötszáz négyzetméteres épületet kezdett építeni. A jegyző leállíttatta, és azt kérte, hogy a szabálytalanul elkezdett építkezésre nyújtson be fennmaradási- és építésiengedély-kérelmet.
Bóka István: Ilyenkor a jegyző nem tehet mást. Mert ha az épület engedély nélkül így felépül, akkor nem mérlegelheti a hatóság, hogy ad-e fennmaradási engedélyt. Ezért az egyetlen lehetőség, ha felszólítja a tulajdonost, hogy legalizálja az építményt.
Kling István: Ez az állampolgári magatartás egyébként minden államigazgatási eljárással kapcsolatban jellemző.
Magyar Nemzet: És miért nem lehet lebontatni egy engedély nélküli épületet? A Citadella-teraszon kívül erre nem volt példa.
Szabó Mátyás: Ez a hatóság örök problémája. Tudjuk, hogy illegálisan töltötték fel a partszakaszt, ám a bíróság előtt bizonyítanunk kellene, hogy a jelenlegi tulajdonos töltötte fel, amit viszont nem láttunk. A tulajdonos pedig nyugodtan állíthatja, hogy így vette a telket, vagy a szomszéd talicskázta elé a földet. Eldöntheti a hatóság, hogy a saját költségén visszabontja az illegális feltöltést, csakhogy arra egyrészt nincsen pénze, másrészt nem szívesen megy bele egy hosszú pereskedésbe, hogy a végén talán visszakaphassa a felelőstől a bontás árát. Az Európai Unióban ezen az ügymeneten mindenképpen változtatnunk kell, mert a világon nincs olyan, mint nálunk, hogy valaki engedély nélkül azt tesz, amit akar.
Bóka István: Valóban fontos lenne, hogy a határozatoknak érvényt lehessen szerezni. Az én praxisomban egy olyan esetre emlékszem, hogy bontásra került sor. De hát mindez pénzkérdés.
Magyar Nemzet: A Balaton-törvény nemcsak szabályoz, hanem érdekeket is sért. Elsősorban azokét, akik eddig úgy gondolták, hogy parti telkük van, vagy legalábbis jogot formáltak az évtizedek során arra, hogy a telkük végén lévő partszakaszt a saját tulajdonuknak tekintsék, és akként is használják. Elég harsányan tiltakoznak is néhányan, hogy megakadályozzák a törvény végrehajtását.
Zákonyi Tünde: A gondok nem a törvényből adódnak, hiszen nem jelenthet komoly problémát, hogy öt hektárnak csak egy százalékát lehet beépíteni. Csakhogy itt az idők során magánterületeket töltöttek bele a vízbe, a nádasba. Ezeken a részeken nincs csatornázás. A probléma tehát nem a Balaton-törvénnyel van. Végre hogy megszületett egy demokratikus rendelkezés, amely lehetővé teszi, hogy János bácsi Egerből és Mariska néni Dunaújvárosból is sétálhasson a vízparton a törvény által biztosított sétányokon!
Kolber István: Kétségkívül fantasztikus megoldások születtek… Egy zánkai telektulajdonos például épített egy bejárótöltést a vízbe, mellé egy árkot, azon közlekedett a csónakkal. És rostéllyal zárta le a csónakbejáróját.
Magyar Nemzet: Mi lesz a törvényellenes helyzetekkel?
Szabó Mátyás: Az illegális betöltéseket vissza szeretnénk bontani, valószínűleg ehhez állami pénzre lesz szükség. A szélesebb betöltéseket viszont meghagyjuk sétánynak, hisz ezzel egyben leblokkoljuk a további terjeszkedést is. Zánkán már elkészült egy parti sétány, igaz, az építkezés kezdetén ásóval fogadták a munkásokat. Meg lehet nézni, milyen szép lett, díszburkolattal, kandeláberrel, padokkal. De nem kell ragaszkodni ahhoz, hogy aszfalt és beton legyen mindenhol.
Zákonyi Tünde: Úgy jelennek meg mindenhol a tiltakozások, hogy a civil szervezetek ellenzik a Balaton-törvény e passzusának a megvalósulását. Csakhogy mi hivatalosan nem tudjuk, milyen szervezetekről van szó, és nem is értünk egyet velük. Jó lenne tehát, ha nem úgy lépnének fel, mint a helyiek képviselői. A civil szervezetek ugyanis nem nélkülözhetik a szakmai ismereteket sem. Ha szabályosan működnek, beleszólásuk van a törvények előkészítésébe. Nem utólag kell kiabálni.
Bóka István: A vízügyi igazgatóság azonban máris visszavonulót fújt, mert azokon a szakaszokon, ahol öt méternél keskenyebb a parti töltés, nem lehet sétányt kialakítani. Ott tehát a tulajdonosoknak megmaradhat a parti telkük. A Balaton-törvény viszont lehetőséget teremt arra is, hogy egy öthektáros, egybefüggő területen valaki megtartsa a szőlőművelést, rendezett környezetet teremtsen, és építsen egy ötszáz négyzetméteres pincét, aminek egy részében esetleg még lakik is. Csakhogy a kárpótlás nyomán elsősorban kis nadrágszíjparcellák alakultak ki, amelyeken nem kifizetődő a szőlőtermesztés. Négy–nyolcszáz négyszögöles gazdaságra nem lehet támogatást szerezni, a bor ára pedig nem olyan magas, hogy megtérülne a befektetés. Nagy baj, hogy kikopnak az öregek, akik még elhivatottságból művelik a kertjeiket. Nem véletlenül nevezik kultúrtájaknak azokat a vidékeket, ahol szőlőművelés van.
Magyar Nemzet: Valóban baj lenne, ha eltűnne a vidék egyik vonzereje, a balatoni bor és vele a borkultúra. De átgondolatlan intézkedésekkel ennél gyorsabban elérhető, hogy már a vitorlázók is elkerüljék a magyar vizeket. Nem véletlen, hogy a vízi járművek motorjaival kapcsolatos kormányrendelet nagy felháborodást váltott ki.
Zákonyi Tünde: Éppen ezért lenne szükség az önálló Balaton-régióra. Azok az emberek, akik ismerik az itteni helyzetet, tudják, hogy egy ilyen rendelkezés értelmetlen és végrehajthatatlan.
Magyar Nemzet: Van-e ok bizakodásra? Változhat-e a rend a Balaton partján, vagy törvények és fejlesztési koncepciók ide vagy oda, minden megy tovább úgy, mint eddig? Egy kicsit szabálytalanok vagyunk, egy kicsit átverjük a hatóságot, mert nálunk az egyéni érdek magasabb rendű és erősebb, mint a közérdek…
Kolber István: Valóban fontos lenne, hogy az érintett emberek szempontjából nézzük a dolgokat. Akkor nem az lenne a gyakorlat, hogy összemosolygunk, mert sikerült kijátszanunk a hatóságokat. Biztosan más lenne a közösség hozzáállása is, és könnyebb lenne érvényt szerezni a rendeleteknek.
Kling István: Környezetvédelmi jellegű szabályokat Magyarországon három hatáskörben hajtat végre a jogalkalmazó: a jegyző, a környezetvédelmi felügyelőség, illetve a Környezet- és Természetvédelmi Főfelügyelőség hatáskörében. Amikor tehát azt kérdezik, ki az, aki betartatja az előírásokat és jogszabályokat, erre a háromra tessék gondolni. Nyilvánvaló, hogy a hatásköröket a megfelelő helyre kell tenni. A közigazgatási rendszernek nemcsak hatékonynak kell lennie, hanem az emberekhez minél közelebb kell megoldania a feladatokat.
Kolber István: A Balaton kérdése persze nem elsősorban hatósági ügy.
Magyar Nemzet: Nagy vita zajlik arról is, kellenek-e újabb jachtkikötők. A lakosság tiltakozik, a magántőke pedig nyomul. A Balatonnak érdeke, hogy nőjön a kikötők száma?
Kling István: Csak Balatonalmádiban tizenhat kikötő található a felügyelőség nyilvántartása szerint. 2002 januárjától ez év áprilisáig tizenegy oldalt tett ki a Balaton-parti településeken a vitorlás-, kishajó- és csónakkikötők létesítése, korszerűsítése, kotrása, bővítése, üzemeltetése és fennmaradása tárgyában folytatott államigazgatási eljárásokról összeállított jegyzék. Ez hatvan kikötőt jelent.
Kolber István: A tónak nincs érdeke, csak az ott élő embereknek van. Nekik a bővítés az érdekük, hiszen ez eszköz lehet a minőségi turizmus fejlesztésére, illetve a szezonhosszabbításra. A források nyilván soha nem elegendőek, de érezni lehet, hogy nagy a külső vállalkozói tőke érdeklődése ebben a régióban, ugyanakkor nyilván ki is viszik ezek a vállalkozások a jövedelmet.
Szabó Mátyás: Sajnos találkozunk olyan hatósági magatartással, amelyik azt mondja, hogy több kikötő már nem kell, mert így is sok van.
Zákonyi Tünde: A civilek pedig azt mondják: szerencse, hogy létezik környezetvédelmi felügyelőség, és kemény döntéseket hoz. Mert így maradhatnak meg a nádasok.

***
Szabó Mátyás építőmérnök, gazdasági mérnök, a Balaton miniszteri biztosa. 1958–60 között a székesfehérvári Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság technikusa, 1965-től beosztott mérnök, főépítés-vezető, szakaszmérnök. 1979-től műszaki igazgatóhelyettes, 1983. július 1-jétől igazgató. A Velencei-tó fejlesztéséért 1985-ben Állami Díjat, 2000-ben Vásárhelyi Pál-díjat kapott.

Bóka István jogász. 1993–2002 között Alsóörs, 2002-től Balatonfüred polgármestere. 1998-tól országgyűlési képviselő, 1999–2002 között a Balatoni Fejlesztési Tanács elnöke, 2003-tól a Balatoni Szövetség elnöke, az Országgyűlés önkormányzati bizottságának elnöke.

Kling István vízgazdálkodási és környezetvédelmi szakmérnök. 1984-től a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság ipari vízgazdálkodási előadója, 1987-től település-vízgazdálkodási csoportvezető, 1988-tól a Közép-dunántúli Környezetvédelmi Felügyelőség környezetvédelmi csoportvezetője, 1990-től környezetvédelmi osztályvezető-helyettes, 1993-tól osztályvezető, 1999-től igazgató.

Kolber István jogász. 1978–83 között a Somogy Megyei Tanács szervezési és jogi osztályának előadója, főelőadója, 1983-tól 1988-ig az MSZMP Somogy megyei bizottságának osztályvezető-helyettese, 1988 és 1990 között a Somogy Megyei Tanács főosztályvezetője. 1991-től 1994-ig a Somogy Megyei Közgyűlés alelnöke, 1994–98 között elnöke, 1998-tól az MSZP-frakció vezetője. 1994-ben és 1998-ban országgyűlési képviselőjelölt, 2002-től képviselő. 2002 szeptemberétől a Balatoni Fejlesztési Tanács elnöke.

Zákonyi Tünde 1995-től a Nők a Balatonért Egyesület alapító elnöke.