Raoul Wallenberg és a titokzatos Oresztész

A magyarországi zsidókat mentő Raoul Wallenberg sorsa bővelkedik fordulatokban, eltűnésével kapcsolatban mindmáig sok találgatás lát napvilágot. Aligha kétséges, hogy egy stockholmi hírlapi cikk tovább növelte a svéd diplomatával kapcsolatos talányok számát. Wilhelm Agrell svéd történész a Dagens Nyheter május 12-i számában közölt írásában úgy véli, hogy Wallenberget magyar barátja, Böhm Vilmos jelentette fel a szovjet titkosszolgálatnál, és ennek nyomán vették őrizetbe Magyarországon, 1945 januárjában.

Agrell felfedezése azért is figyelemre méltó, mert közelebb vihet bennünket a Wallenberg-talány központi kérdéséhez: miért állt a szovjet vezetés útjában a svéd diplomata? Azt eddig is tudtuk, hogy Wallenberg amerikai megbízásból végezte a budapesti embermentést, de az események titkosszolgálati háttere még ma sem világos. Ha Böhm valóban információkat adott át a szovjeteknek, akkor azt jelenti, hogy Wallenberg közvetlen környezetében is összecsaptak a különböző titkosszolgálatok.
A Tanácsköztársaság egykori népbiztosa Wallenberg eltűnése után magyar nagykövetként szolgált Stockholmban, majd menekültként élt a skandináv országban – a háború idején azonban még diplomáciai hírszerzéssel foglalkozott. Fontos körülmény, hogy Wallenberg személyesen informálta őt különböző bizalmas ügyeiről. Azt, hogy Böhm a szovjet hírszerzéssel is kapcsolatban állott, a svéd hírszerzés már a hatvanas években tudta, de miután 1949-ben meghalt, nem kutattak tovább az ügyében. Csak és kizárólag ezért fordulhatott elő, hogy Böhm „nimbusza” nem kopott meg – talán ezért hitetlenkedtek életművének magyarországi kutatói az elmúlt napokban, amikor megérkeztek az első híradások Agrell felfedezéséről. Pedig az idén márciusban közzétettek egy svéd kormányjelentést, amelyből kitűnik, hogy Böhm az Egyesült Államoknak és Nagy-Britanniának is dolgozott, tehát meglehet, hogy kora minden fontosabb titkosszolgálatával kapcsolatban állt.

A svéd történész Böhm szovjet ügynöki múltjára vonatkozó bizonyítékai csak közvetettek, de igen meggyőzők. Kutatásainak alapját az 1995-ben nyilvánosságra hozott Venona-iratok jelentik, amelyek teljesen átformálták a második világháború és a hidegháború korszakának hírszerzőiről alkotott ismereteinket. A Venona-program során az amerikaiak megfejtették az 1940-es évek GRU- és KGB-levelezését, s jóllehet fél évszázadon keresztül a legnagyobb titok övezte az akciót, ma már tudjuk, hogy számtalan kémet, hírszerzőt és szimpatizánst – köztük a Rosenberg házaspárt – azonosítottak a dekódolt táviratok, üzenetek alapján. A Venona-iratokban több ízben is felbukkan egy titokzatos stockholmi hírszerző („Oresztész”), aki bizalmas információkat továbbít a szovjet titkosszolgálatnak. Miután igazi nevét a dokumentumokban értelemszerűen nem írták le, azonosítása látszólag reménytelennek tűnt. Néhány apró jel alapján azonban azonosítani lehet Oresztészt. Az 1942. január 10-i utasításban például egy alkalommal mégis felfedik kilétét, miután közlik, hogy „Bema” (Böhm neve orosz átírásban) fedőneve attól kezdve Oresztész. A rejtélyes hírszerzőről Agrell bőséges anyagot talált a Venona-iratokban. A táviratok szövegéből kiderül, hogy Oresztész igen otthonosan forgolódik a svédországi magyar körökben, ugyanakkor szoros kapcsolatban áll a Svédországban működő brit hatóságokkal is. Tudjuk azt is, hogy az ügynök 1943 őszén ellátogatott Nagy-Britanniába. Az egyik Venona-táviratban a svédországi orosz hírszerzés vezetője azt jelentette, hogy egy Skóciából Svédországba tartó gépen együtt utazott Oresztészszel. Amikor Agrell összevetette az információt a svéd hírszerzési adatokkal, kiderült, hogy a szovjet hírszerzés feje a gépen nem mással, mint Böhm Vilmossal utazott együtt. Wallenberg és Böhm kapcsolatát Agrell kifejezetten barátinak festi le, és emlékeztet arra, hogy az egykori szociáldemokrata politikust a fiatal svéd diplomata kereste meg 1944 nyarán, amikor a svéd és az amerikai kormány megbízta a különleges budapesti küldetéssel. Böhm a bizalmába fogadta Wallenberget, sőt, tanácsokkal látta el budapesti tartózkodásával és a kapcsolatfelvételre alkalmas személyekkel kapcsolatban, valamint háttér-információkkal is segítette küldetését. Legalábbis látszólag, mert minden jel arra vall, egyúttal a szovjet titkosszolgálatot is informálta. Oresztész jelentéseiből az oroszok számára nyilvánvalóvá válhatott, hogy Wallenberg nemcsak egyéni indíttatásból menti a magyar zsidókat, a háttérben a budapesti amerikai képviselet, valamint a Refugee Board nevű szervezet segíti munkáját. Márpedig a legyőzött Budapesten, és egyáltalán a kiépülő szovjet érdekszférában Sztálin nem tűrhette, hogy az amerikai jelenlétet a nyugati nagykövetségek – túlságosan is sokat tudó – munkatársai jelenítsék meg. Könnyen meglehet, hogy Wallenberget ezért vették őrizetbe, és végső soron ezért kellett meghalnia – mindmáig tisztázatlan körülmények között.

Agrell felfedezésével kapcsolatban igen fontos, hogy a Venona-iratok magyarázatait író szakemberek számára Oresztész személyazonossága már eddig sem volt kétséges. A titkosszolgálati anyag közzétételekor az egyik lábjegyzetben le is írták, hogy „Oresztész valószínűleg Böhm Vilmos”. A svéd történész valódi érdeme tehát nem a felfedezés – Böhm szerepét mások is gyanították –, sokkal inkább az, hogy a közvélemény tudomására hozta a szakmai berkekben már régóta érlelődő felismerést. A magyar közönség pedig azért lehet hálás a Venona-iratok közrebocsátóinak és Wilhelm Agrellnek, mert újabb adalékkal gazdagodtunk az 1919-es tanácskormány figuráinak viselt dolgairól.