Sztálin és Sztálin

J O B B S Z E M L E

2003. 05. 01. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Különösen azon liberális zsurnalisztáktól fárasztó heti rendszerességgel szemforgató sirámokat olvasni arról, hogy nekik nagyon hiányzik az igazi konzervatív sajtó – és a nekik tetsző konzervatív, jobboldali párt –, akiknek liberalizmusa oly miniatűr, mint tisztességük. Melyet – Katharina Blumtól eltérően – ők soha nem veszítettek el. Hiányt ugyanis nehéz elveszíteni. Várkonyi Tibor, a régi sztálinista idők régi újságírója, a Magyar Hírlap szellemi arculatának egyik alakítója veterán lamentáló. Várkonyi főként a szélsőségekre és a rasszizmusra érzékeny, amelyet ott is felfedez, ahol nincs. Azonban akár társai, ő is már annyiszor leplezte le magát szinte minden téren kettős mércéjével, hogy újabb és újabb önleleplezései inkább ásítást, mint érdeklődést váltanak ki, de azért a Micuko kontra Japán vitában a valóban undort keltően rasszista Micuko melletti kiállása még a világ második gazdasági hatalma budapesti képviseleténél is kiverte a biztosítékot. Abe Hiroshi első titkár, a japán nagykövetség kulturális és tájékoztatási osztályának diplomatája kényszerítve érezte magát, hogy nyílt levélben fejezze ki felháborodását, amiért Várkonyi a rasszistákat vette védelmébe, és – szokása szerint – az áldozatba, a japánokba rúgott bele. Ez a kis bevezető csak arra szolgál, hogy egyszer mi is panaszkodjunk – mégpedig jóval több joggal, mint a Várkonyi-féle oldal – egy valóban liberális Magyarország hiánya miatt. Ahol a liberális oldal Sztálin halálának ötvenedik évfordulójáról nem olyan kiállítással emlékezne meg, mint amilyet a történelemhamisító Mink András és a pártállami múltjáról közismert Rév István rendezett Soros György pénzén a Nádor utcában, drága kulisszák mögé rejtve a tömeggyilkos véres valóját, miközben ugyanez a liberális oldal szó szerint őrjöngve – és sikerrel – követelte a kőszegi kiállítás betiltását. Nekünk legalább egy napra kellene egy olyan liberális Magyarország, amely Sztálinról úgy emlékezik meg, ahogyan meg kell emlékezni róla. Például mint azt tette a francia liberálisok vezető napilapja, a Le Monde, amely február 26-án különszámot szentelt a szovjet zsarnoknak. A megszokott fekete újságnevet a lap piros cirill betűs átírása fedte le, és amit a Le Monde teljesítményben, gazdagságban, információban, a történelmi ábrázolás árnyaltságában nyújtott, az szinte újságtörténet. Sztálin, 50 évvel utána: aki volt, amit tett, és ami marad belőle – olvasható az aktualitássá varázsolt, történelmi áttekintést nyújtó fő cikk fölé helyezett szalagcím. És hogy kiről is szól valójában a megemlékezés, annak lényegét az első oldal hajtása fölött, jobb oldalon látható vezércikk címe fejezi ki: Modern barbarizmus. Az újság első embere által jegyzett vezércikk Sztálin rendszerének XXI. századi megfelelőjét Észak-Koreában találja meg, és hogy miért van szükség különkiadást szentelni a kommunista szörnyetegnek, annak az értelmét a pedagógiában adja meg. Az első oldalon olvasható, illetőleg ott hirdetett, a lap belsejében található cikkek címei közül néhány: Pavlik Morozov (a „hős úttörő”) meghamisított igaz története; Hitler bűntársa, majd legyőzője; A megszervezett terror és a Gulág kontinense; Vallás és gúny: miként áll ellen a „homo sovieticus”; Az NKVD (a Cseka utódja) módszerei felélednek Csecsenföldön; A dicsőített Sztahanov és a kiéheztetett Ukrajna; A retusált fényképek haszna; A nukleáris verseny és az ökológiai katasztrófa; A művészek lefekszenek vagy eltűnnek; Trockij, Berija, Tito és Kolima élő emléke.
Milyen más ez, mint a Mink–Rév-féle Sztálin-kiállítás!
A lap munkatársai az egész Nyugat szemére hányják, hogy Sztálin halálakor a nyugati országokban a dicsőséges háború vezéréről és nem a diktátorról emlékeztek meg.
A Le Monde a Kominternről írt cikkének ezt a sokatmondó címet adta: A Komintern, a párt határokon túlnyúló eszköze – Lenin utódja a Kommunista Internacionálét az orosz kommunista párt szolgájává alakítja.

Marie-Pierre Subtil, a lap moszkvai tudósítója 2003, „hivatalos mítosz” a fiatal nemzedékek szolgálatában című beszámolójában arról ír, hogy míg a 27 millió áldozattal járó, nagy honvédő háborúról megemlékező állami múzeum havonta tizenegyezer látogatót fogad, a kis Szaharov-múzeum, amely a szovjet rendszer atomtudósból ellenzéki békeharcossá váló nagy alakjának állít emléket, csupán évi 1800 látogatót vonz. A nagy múzeumban persze nyoma sincs koncentrációs tábornak. „Az embereknek meg kell ismerniük történelmüket” – magyarázza a tudósítónak a rossz emlékektől gondosan megtisztított múzeum igazgatója.
A különkiadás harmadik oldalán térképek, amelyeken a szovjet tömb országai piros színben láthatók, és vezetőiket fekete-fehér fényképek keltik életre, közöttük Rákosi Mátyást, akiről az olvasó azt is megtudhatja, hogy 1971-ben, a szovjetunióbeli Gorkijban fejezte be életét. Nem kisebb személyiség, mint André Fontaine tekint vissza a jaltai találkozóra, ahol Churchill, Roosevelt és „Joe bácsi”, vagyis a vendéglátó Sztálin megállapodott a Hitler utáni Európa sorsáról, így a miénkről is.
A lap ezután a moszkvai kirakatperekről, a nagy tisztogatásokról, Visinszkij főügyészről, valamint Trockijról, Kirovról, Buharinról, Zinovjevről és Kamenyevről ír.

A szemben lévő oldalról megtudjuk, hogy a Politikai Bizottság 1930. április 7-én „avatja fel” fel a Gulágot, ahová tízmillió „zeket” (politikai foglyot) küldtek. Csak egy jellemző adat: 1942-ben a Gulág-foglyok 17,6 százaléka pusztult el. A 6. oldal a titkosszolgálatokkal foglalkozik, többek között a Lubjanka börtönében található, a KGB-t dicsőítő múzeummal és a Gulág-szigetcsoport nagy epikusával, Szolzsenyicinnel. A 7. oldal az elűzött népeké, a 8. a „szovjet emberé”, a 9. a hruscsovi korszaké és a gorbacsovi reformoké. A 24 oldalas különszámból szinte igazságtalannak érződik bármelyik, remekbe szabott cikk kiemelése. Viszont feltétlenül említést érdemel az egyedül Ukrajnában hétmillió áldozatot követelő mesterséges éhínség és az az írás, amely a fejekben élő sztálinizmusról szól. Helyi liberálisainknak ez lehetne a különkiadás legnagyobb haszonnal tanulmányozandó írása.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.