Úri muri

Azok után, hogy a Magyar Demokrata Fórum elnöksége tegnapelőtt este gyakorlatilag elhatárolódott az MTV-s csonka kuratóriumi elnökségi tagjaitól, és mély megdöbbenését fejezte ki a Ragáts Imrére leadott négy fórumos szavazat miatt, alighanem ideje elkészíteni a diagnózist. Az elejétől. Mégpedig az MDF új vezérlőelve, a pragmatizmus szempontjai alapján. A morált most hagyjuk, ahogyan ők tették.
Az MDF kezdetben két kurátort kért magának. Az indokuk az volt, hogy a náluk kisebb parlamenti frakcióval bíró SZDSZ-nek is kettő van. Ez megfontolandó érv. Ám mint később kiderült, míg az SZDSZ két professzionális, habár az ügyészség által kétségkívül ellenjavallt szakembert delegált a testületbe, addig az MDF egyetlen épkézláb kurátort sem tudott kiállítani.
A Fidesz a három eseti koalíciós párt által neki hagyott két elnökségi helyet nem fogadta el. Az MDF-nek így nőtt még kettő embere. Példa nélküli eset. Két kurátort a MIÉP is jelölt annak idején, ám egyet sem kapott, nemhogy négyet.
Az MDF vezetői a négy kurátor jelölését már kényszerhelyzetükkel indokolták. Nevezetesen azzal, hogy csak így lehetett megakadályozni, hogy a baloldalnak kétharmados fölénye legyen az elnökségben. Ez sikerült, mert a baloldalnak három harmada lett. Az MSZP az MDF ismeretében joggal fogadta el a négy MDF-es delegáltat: tudták, hogy ezek legfeljebb természetazonos színezékei lesznek a baloldali akaratnak. Így is lett.
Nézzük ezt a hősi kommandót. Bakó Lajos egykori kuratóriumi elnök, akinek személyét az előző társaságot a médiatörvény alapján feloszlató ügyészség vélhetőleg szintén nem hagyja majd szó nélkül. Peták István valamikori tévéelnök, aki az elmúlt éveket egy zuzmó ingerküszöbén vészelte át a televízióban. Ő még azzal is dicsekedhet, hogy a Magyar Televízió az ő elnöksége alatt ment máig tartóan tönkre. Kozma Huba, a derék lovashuszár-imitátor és Kerekes Pál informatikus, Dávid Ibolya bizalmi embere.
Megkezdődött az alku. Hetekig röpködtek a nevek. Evidens volt, hogy az MDF négy embere nélkül soha nem lesz elnök. Az is egzakt volt, hogy elég vagy az MSZP-vel, vagy az SZDSZ-szel megegyezniük a kétharmadhoz. Az MDF az MSZP-vel egyezett meg. Lelkük rajta, ám ez a döntés kétségkívül racionális is lehetett volna. A döntő szavazás menetéből visszakövetkeztethető, hogy az MDF és az MSZP végül is dűlőre jutott, mégpedig Kósa Somogyi György személyében. Bizonyos, hogy a két párt külön-külön is megegyezett Kósa Somogyi Györggyel. Az MDF kaphatott volna szépen: alelnököt, igazgatókat. Racionálisan és pragmatikusan, valamit valamiért. Kósa Somogyi György egyszer már majdnem tévéelnök lett, Horn Gyula miniszterelnöksége idején. Abban az időben Kósáné Kovács Magda támogatta nagy lendülettel, csak úgy szállt a rizspor, most Dávid Ibolya találta meg benne a jobbközép értékek apostolát. Tudhat valamit ez a fiú, az bizonyos.
Eljött az elnökválasztás napja. A szavazás első két köre érdektelen, csak afféle szárnypróbálgatás. A harmadik fordulóban csattantak össze először a felek. Kósa Somogyi György öt szavazatot kapott, Ragáts Imre hármat. Nem teljesült az egyezség. Czeglédi László, az elnökség szocialista elnöke kihátrált Kósa Somogyi György mögül. Ezen a ponton az MDF-es kurátorok és az őket telefonon irányító politikusok elvesztették a fejüket. Pedig lett volna idejük gondolkodni, mert amúgy is szünet következett. Az adott helyzetben a négy MDF-es kurátornak több lépéslehetősége volt. Tartani például egy rögtönzött sajtótájékoztatót. Elmondani, hogy az MSZP felrúgta a megállapodást. Nyugodtan megtehették volna, erről az elnökválasztásról már korábban lepergett minden szakmai máz. Menedzselje az MSZP a kudarcot. Szavazhattak volna továbbra is Kósa Somogyi Györgyre, ez esetben nincs elnök, de ők alkupozícióban tartják magukat a későbbiekre nézve. És végül, ha minden kötél szakad, támogathatták volna Ragáts Imrét, úgy, hogy Ragáts Imre érezze: egy hajszálon lógatták be az elnöki székbe. Magyarán: két MDF-es megszavazza, kettő nem.
Amit végül tettek, az a tökéletes szakmai és politikai csőd. Egyhangúlag támogatták azt az elnökjelöltet, akivel a háttéralkuk során nem állapodtak meg semmiben. Politikailag pedig azt fejezték ki, hogy az MDF osztatlanul elégedett azzal, ami az elmúlt egy évben a Magyar Televízióban történt. Sőt: csak így tovább.
És végül a korona a torzón: az MDF elnöksége nyilvános megdöbbenéssel vette tudomásul saját bizalmi embereinek döntését. Nos, hölgyeim és uraim, önök nem politikai párt. Önök egy dalárda, egy koedukált legényegylet. Azt is megmondom, hogy miért. Az MDF az elmúlt években megszüntette politikai tevékenységét. Nincsenek edzésben. A mérsékeltség jelszavát harsogva kimenekülnek minden konfliktusból. Utolsó fontos kezdeményezésük a Békejobb létrehozása volt. Az első feddő szóra feladták. Semmiért nem állnak ki, semmit nem vállalnak, nem ütköznek, nem vitáznak. Lapulnak a nagy pártok hóna alatt. Az MDF-ben szubkontraszelekció zajlik. Itt az eredménye. Ilyen az MDF, ilyenek a káderei. Pragmatikusak, racionálisak, mérsékeltek. És szánalomra méltók. Igaz, másra sem.
Boross Péter miniszterelnök úr lapunk főszerkesztőjének címzett levelének a végén így ír: „az MDF-et, Gábor, hagyjátok békén.” A magam részéről megfogadom a tanácsot. Politikai újságírónak a fentiek után nincs mit kezdenie az MDF-fel. Orvos kell oda meg pap.