Úttalan útiterv

Holnap találkozik egymással Ariel Saron izraeli és Mahmúd Abbász palesztin kormányfő, hogy elkezdjék a puhatolózó tárgyalásokat az útiterv néven elhíresült béketervről. Sok jót nem várhatnak a békepártiak. Bár az izraeli parlament jóváhagyta a tárgyalások elkezdését, egy lendülettel visszautasította a palesztin menekültek visszatérését szülőföldjükre.
Pedig ez a lépés lenne az egyik legsarkalatosabb pontja az útitervnek. Szilvan Salom belügyminiszter úgy nyilatkozott, ha a 3,5 millió palesztin visszatérne otthonába, az Izrael állam végét jelentené, s ez valószínűleg igaz is. A demográfiai viszonyok egy csapásra megváltoznának, az ország pedig cionista államból vegyes lakosságú, hagyományos, közel-keleti szegény állammá válna, ahol senki sem tudná, ki hol lakik jogszerűen. A palesztinok azonban nem tehetik meg, hogy elfelejtsék a két alapvető tárgyalási alapjukat: a menekültek térjenek vissza lakhelyükre, Jeruzsálem pedig legyen a palesztin állam fővárosa. Az útiterv bejelentése óta sok elemző és politikus üdvözölte ujjongva a béketárgyalások újrakezdését, s vélte úgy, a komoly kérdésekre majd a megbeszélések záró szakaszában választ fognak adni. A helyzet azonban úgy áll, hogy mindkét fél előzetesen kijelenti, miből nem engedhet jottányit sem, s így a tárgyalások értelmetlenné válhatnak.
Ugyancsak sokat segíthet, de sokat ronthat is az egyeztetések sikerén a közvetítők munkája. Minthogy ezt a szerepet ismét az Egyesült Államok játszsza el (Izrael ugyanis nem fogad el senki mást), a felek ismét végigjárják a sehová sem vezető békekereső ösvényt, ahol a vezető szinte kizárólag csak az egyik botorkálót segíti, ráadásul a másik kárára. A palesztin kormány azonnal és feltétel nélkül fogadta el az útitervet, Izrael azonban aggodalommal figyelte, kérdéseket tett föl, kétségeit hangoztatta, Washington pedig elismerte ezek jogosságát. Így már a kiindulási helyzetben előnyben van a minden szempontból erősebb zsidó állam a Palesztin Hatósággal szemben.
Ariel Saron ugyanakkor – sokak szemében megtagadva régi önmagát – békepárti retorikát kezdett el használni. 3,5 millió palesztin elnyomás alatt tartása a legrosszabb a palesztinok, Izrael és az izraeli gazdaság számára, jelentette ki a minap a híres katonapolitikus. A kijelentés nagy felhördülést keltett a kormányzó Likud párt keményvonalasai körében, akik Saront túlzott engedékenységgel vádolták. Mások azonban úgy vélik, ez is csak politika, Saronnak ugyanis esze ágában sincs megegyezni, ám mutathatja a nagyvilágnak: Izrael hajlandó a kompromisszumra.
A palesztinok ugyanakkor nem tudnak ilyen gesztusokat tenni, ám a hosszú évek véres történelme miatt már nincsenek illúzióik, s az is biztos, Izrael sem bízik a másik jóindulatában. Az elvesztett bizalmat visszaszerezni csak jelentős lépésekkel lehet, de ezek valószínűleg sohasem fognak bekövetkezni a térségben.