Végjáték Brüsszelben

Romano Prodit, az Európai Bizottság (EB) elnökét sokkolta Valéry Giscard d’Estaing javaslata egy európai elnöki funkció létrehozásáról, amely az EB-t egy, a belső piac ügyeivel foglalkozó hivatallá degradálná. Prodi, Giscard-nak címezve szavait, kijelentette: „Az Európai Unió kormánya a Európai Bizottság. A részletekről lehet beszélni, de ez a kiindulópont.”
A hatalom megosztásáért folyó küzdelem megértéséhez tudni kell, hogy az Európai Unió irányítása elvileg három intézmény között oszlik meg. Az Európa Tanácsban (ET) a kormányfők vesznek részt, ez határozza meg az unió politikájának fő körvonalait, az Európai Bizottságban az egyes államok állandó képviselői vesznek részt, míg az Európai Parlamentet (EP) a „nép” választja. Mivel ezen intézmények közül csak az EB-nek van megfelelő apparátusa és egyben joga is az európai ügyek intézésére, a tényleges hatalom a kezében van. Az államfőkből álló ET elvileg felettük áll, de a háromhavonta összeülő államfők nem tudnak sokkal többet tenni, mint elfogadják (nagy ritkán elvetik) azt, amit a EB apparátusa eléjük terjeszt. Az EP pedig nem több, mint a demokrácia fügefalevele, hiszen jelenleg még ahhoz sincs joguk, hogy egy törvényt kezdeményezzenek, és saját maguknak benyújtsák.
A kialakult gyakorlat szerint az unió elnökségét hat hónapos rotációban az egyes tagországok adják. E rendszer fennmaradása esetén az Európai Bizottság hatalma bebetonozódik, mert az egymást váltó országok nem is igen tudnak mást tenni, mint szervezőkészségüket adják az unió rendezvényeihez. Ezt kérdőjelezte meg Giscard d’Estaing állandó uniós elnökre vonatkozó javaslata, amikor is Európa elnökét harminc hónapos időtartamra az államfőkből álló Európa Tanács választaná. Giscard d’Estaing mellett a nagyobb tagállamok (Németország, Anglia, Franciaország és Olaszország) álltak ki, míg a kisebbek, a csatlakozó országok zöme és természetesen az EB a rotációs rendszer fenntartása mellett van. A kis országok álláspontja érthető, hiszen aligha reménykedhetnek abban, hogy Európának valaha is elnököt adnak, így pedig tizenhárom évenként azért rájuk kerül a sor – legalábbis, ha közben az unió nem bővül tovább.
Tizenhat kis ország, ebből hat a jelenlegi, a többi a leendő unió tagja (közöttük Magyarország), 2002 októbere óta az Európai Konvent minden ülése előtt összejön, hogy álláspontját egyeztesse, amit áprilisban egy dokumentum formájában is nyilvánosságra hoztak (Reforming the institutions: Principles and Premises). A héten az egyik ülés szünetében Valéry Giscard d’Estaing tárgyalt a tizenhatokkal, és mint a találkozót kezdeményező ír kormányképviselő, Dick Roche nyilatkozta, nagyon nyitott volt a tizenhatok „közösségi módszere” fenntartását, az intézmények közötti egyensúlyt és az intézmények bővítésének mellőzését hangsúlyozó elképzeléseire. A nyitottság indokolt is, hiszen a tizenhatok a 105 tagú Európai Konvent jelentős hányadát adják, tehát együttesen már befolyásolni tudják a döntéseket.