A Kádár-korszak szelleme kísért

A magyar parlament június 16-án elkezdi a státustörvény módosításának vitáját, majd várhatóan a tavaszi ülésszak zárásaként június 23-án pontot tesz a kérdésre. A kormány hajthatatlansága és a demokratikus eljárást karikatúrává torzító magatartása miatt a vita inkább retorikainak, semmint érdeminek ígérkezik. A kérdés fontosságát figyelembe véve nem árt rendszerezni a legnagyobb ellenzéki pártnak a kérdéssel kapcsolatos álláspontját.
A kormány tervezetével kapcsolatban több érdemi kifogás is felmerül. Az egységes magyar nemzetre való utalás minden jel szerint kikerül a törvényből. Mielőtt bárki azt hinné, hogy ebben a tekintetben szimbolikus kérdésről van szó, nem árt tisztázni: valójában egy alapelvről vitázunk, amelynek következménye végigvonul az egész törvényen és magán a nemzetpolitikán. Aki nem vállalja fel ezt az alapelvet, az gyakorlatilag tagadja, hogy egy határon túli magyar a magyar nemzet egészéhez tartozik akkor is, ha állampolgársága más. Ez az elsőre evidenciának tűnő tétel a státustörvény és a magyar nemzetpolitika legfontosabb hivatkozási alapja, ami nélkül mind politikailag, mind jogilag nehezen indokolható a határokon átívelő nemzeti újraegyesítési folyamat.
Egy másik sokat emlegetett gond, hogy a magyarigazolványok és a határon túl nyújtott támogatások elválnának egymástól. A világos kritériumrendszerek kiiktatásával kaotikus állapotok következhetnek be. Végül is mi alapján fogják osztani a támogatásokat? Hogyan biztosítható, hogy a magyarországi adófizetők pénze oda jusson el, ahová kell? Hogyan biztosítható, hogy az a 700 ezer határon túli magyar, aki kiváltotta igazolványát (vagyis vállalta magyarságát kisebbségi létben is) automatikusan, ne pedig mindenféle magyarországi és határon túli szervezeten keresztül váljon kedvezményezetté? De ezek a gyakorlati kérdések. Van azonban egy lényeges elvi probléma is a magyarigazolvány kiüresítésével kapcsolatban. Keveset beszélnek róla, de a státustörvény eredeti célja nem pusztán támogatások eljuttatása, hanem a közösségi önszerveződéshez történő hozzájárulás is volt. Ehhez pedig az igazolvány kiváltásán és az ezzel összefüggő intézményrendszeren (például a szintén ellehetetlenülő státusirodákon) át vezetett az út. A kormány mostani tervezete mindezt megszünteti, vagyis azt, amiért valójában a törvény koncepciója megszületett.
Még egy komoly kifogást meg kell említeni. Nincs olyan kormányzati tisztviselő, aki ne említené, hogy a határon túli magyarsággal kapcsolatban szükséges a gazdasági kooperáció elősegítése is. Ezzel a megállapítással csak egyet lehet érteni. De akkor miért kerül ki a törvényből minden olyan passzus, mely nem a kultúrára és az oktatásra vonatkozik? Miért törlik el a státustörvényben az egészségügyre, a falusi turizmusra vagy az Európai Unióban egyre inkább teret nyerő régiófejlesztésekre vonatkozó elemeket? Vagyis: miért akarja folklorizálni a kormány a kisebbségi politikát?
A Magyar Állandó Értekezleten a határon túli magyar szervezetek többsége aláírta a zárónyilatkozatot. A Fidesz ezt megérti. Tudnunk kell, hogy a vita során – elsősorban a keményen tárgyaló Magyar Koalíció Pártjának köszönhetően – megmenekült a diák- és pedagóguskedvezmény, az oktatási-nevelési támogatás, és a kormány letett arról a tervéről, hogy az unióhoz történő csatlakozás után a törvény hatálya megszűnjön az érintett szomszédos EU-tagállamok állampolgáraira. Ezen túlmenően több eredményt a kisebbségi magyar szervezetek sem tudtak elérni. A kormány képviselői minden más javaslatot elvetettek. Mégis érthető, hogy a határon túli magyar szervezetek többsége nem akart beszorulni egyes szomszédaink, például Pozsony és Budapest közé. Ugyanakkor tudnunk kell, hogy azok a módosító javaslatok, amelyeket a Fidesz benyújt a mostani vitához, ugyanazok a javaslatok, amelyeket a kisebbségi szervezetek fogalmaztak meg, és amelyeket a kormány elutasított. Vagyis a Fidesz bírja a határon túli magyar szervezetek támogatását.
A kormány indokolatlan mértékben hivatkozik az Európai Unióra a kérdéssel kapcsolatban. Nem árt leszögezni: az eredeti státustörvénnyel kapcsolatban az EU-nak nincsen álláspontja. Ha lett volna, azt felvetette volna a csatlakozási tárgyalásokon. Ez pedig nem történt meg. Kétségtelen, hogy az unió egyik tisztségviselője kritikát fogalmazott meg, ugyanakkor mások – mint az Európai Parlament külügyi bizottságának elnöke – viszont támogatták az eredeti jogszabályt. Ráadásul a státustörvény megvédéséhez jó alapot teremthetett volna, hogy a közösségi jog elismeri a „positiv action”-höz való jogot etnikai kisebbségek esetében, illetve az Európa Tanács velencei bizottságának jelentése, amely a státustörvény céljait legitimnek ítéli meg. Mindezt akkor is tudnunk kell, ha most a kormány elismerő véleményeket lobogtat egy kiüresített státustörvény indoklásaként.
Ha figyelembe vesszük a kormánynak a békéről és a barátságról szóló, a múltból már ismerősen csengő legújabb retorikáját, ha megfigyeljük a nemzeti érdekek elérése céljából történő legkisebb súrlódás kerülésének a szándékát, ha elcsodálkozunk a külföldnek való megfelelés jogfeladással járó kormányzati igyekezetén, akkor nosztalgiánk támadhat. Ez a logika kísértetiesen emlékezett a Kádár-korszak kisebbségi politikájára, melynek jelszava: csak semmi „felelőtlen nacionalizmust”. Persze közben figyelmen kívül hagyja a kabinet, hogy a népszámlálási adatok tragikus eredményeket hoztak, és továbbra is számos jogfosztás áldozata a határon túli magyarság.
Ma Magyarországon két nemzetpolitika van. A kormányzat azt képviseli valójában, hogy a határon túli magyarság kolonc, amellyel kényszerűségből kell foglalkozni. A kisebbik kormánypárt, mely eljutott oda, hogy álszent triumfálással a státustörvény bukásáról beszéljen, azt is megengedte magának, hogy az Európa Tanácsban a törvény ellen lobbizzon. Ezzel szemben a Fidesznek fenn kell tartania azt a szemléletet, mely szerint a határon túli magyarok hozzáadnak az Európai Unióhoz csatlakozó anyaország erejéhez, azaz érdemes értük áldozatokat hozni, a vitákat felvállalni, mert az megtérül. A nemzetpolitikában leginkább ez a szemléleti különbség különbözteti meg az Orbán-kormányt a Medgyessy-kabinettől.
Az alternatíva fenntartása erkölcsi kötelessége a Fidesznek, a miatt a 700 ezer magyar miatt is, akik kiváltották a magyarigazolványt. Pontosabban fogalmazva: leginkább miattuk kötelességünk. Ezért kell a Fidesznek módosító indítványokat benyújtania, ezért kell álláspontját kifejtenie a parlamentben, és ezért kell szavazataival elutasítania a státustörvény módosítását akkor, ha a kormány nem fogadja el a módosító indítványokat. És ha úgy alakul, 2006-ban a Fidesznek vissza kell adnia a törvénynek az eredeti lényegét és tekintélyét.
Bízzunk abban, hogy egyszer Magyarországon sem fogják befolyásolni a kormányváltások a nemzetpolitikát. Ahogyan ez történik Görögországtól kezdve Franciaországig, Románián és Szlovákián át. Most sajnos nem ez a helyzet. Újra kísért a múlt.

A szerző az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke (Fidesz)