Az MTA Regionális Kutatások Központja észak-magyarországi osztályának a vezetője, G. Fekete Éva szerint a kisebb falvakban az elmúlt években az infrastruktúra leépülése, a munkahelyek megszűnése elvándorláshoz vezetett.
– Ami a gazdaságosságot illeti, egy intézmény bezárásakor érdemes volna a társadalmi hasznosságot is figyelembe venni, és számításokat végezni arra nézve is, hogy mibe kerül az ott élőknek, ha a különböző szolgáltatásokat nem tudják helyben igénybe venni, s ezért utazniuk kell, vagy mások segítségét kérni. Sokat beszélnek az információs társadalom kialakulásáról, a technikai eszközök fejlődéséről, csak hát az a baj, hogy az apró falvakban éppen azok élnek, akik ezt nem tudják használni. A kistelepüléseken nem bezárni kellene a postahivatalt, hanem olyan szolgáltatásokkal bővíteni, amelyek gazdaságossá teszik a működését.
Ha a területi lemaradást nézzük, akkor azt látjuk, hogy gazdasági szempontból nem érdemes fenntartani bizonyos intézményeket, a bezárásuk viszont elvándorláshoz vezet, következésképpen még kevesebb lesz a helyi fizetőképes kereslet, s így egymást erősítve épülnek le a közszolgáltatások. Ez egy ördögi kör. Ezt a folyamatot valahogy meg kellene állítani, mielőtt az ott élők helyzete végképp reménytelenné válik, és olyan társadalmi csapdahelyzet jön létre, amelyből később nemigen lehet kilábalni.
Számtalan olyan faluról tudunk, ahol a lakosság nyolcvan százaléka hatvan év fölötti. Itt olyan egészségügyi és szociális ellátási igény mutatkozik, amelyet szintén meg kellene oldani. Bizonyos értelemben ugyanis egyszerűbb a közszolgáltatásokat szervezni, ha kiegyensúlyozott a lakosság koröszszetétele, mert akkor a szolidaritás is jobban működik. Azokon a településeken, ahol egy szolgáltatást nem lehet gazdaságosan fenntartani, ott több funkciót kellene egy intézményben összevonni – vélekedik a kutató.
– Egyes településeken elindult az újranépesülési folyamat, amely nem jelenti feltétlenül az egészségesebb korösszetételt, mert sok helyre csak idősek települnek, vagy szociálisan hátrányos helyzetű, elszegényedett családok. Ezek a községek menthetetlenül csúsznak lefelé, mivel helyben szinte nincs foglalkoztatás, és hiányzik a vállalkozó szellemű fiatalabb korosztály, amely tudna élni a falu adta lehetőségekkel. Az természetesen megoldhatatlan, hogy minden településen jelen legyen az összes szolgáltatás. Azt viszont mindenképpen biztosítani kell, hogy elérhetővé váljon, amely elsősorban közlekedésszervezési kérdés. De, sajnos, a szűken vett gazdasági érdek vezérli azokat a cégeket is, amelyek közelebb hozhatnák egymáshoz a településeket.
Boros Imre egyéni országgyűlési képviselő is úgy látja, hogy a falu visszafejlesztése még gazdaságilag is nehezen magyarázható, hiszen egyes állami cégek haszna elenyésző ahhoz a kárhoz képest, amely az intézmények, vasútvonalak, autóbuszjáratok megszüntetésével a falusiakat éri. Mert akik ott maradnak, azok szociálisan kiemelt gondoskodásra tartanak igényt. Azokkal is foglalkozni kell, akik elveszítik a munkájukat, s ez tetemes költség az államnak.
– Amit most például megspórol a posta a bezárásokkal, annak a többszöröse nehezedik rá más intézményekre és a lakosságra. Ez egysíkú szemlélet. A posták bezárását modernizációval indokolják, amely ellen nekem semmi kifogásom, arra szükség van, hiszen ha a lovas kocsiból az ember átül az autóba, az modernizáció, de az nem, ha elvesznek egy szolgáltatást, amit azután nem jobbal, célszerűbbel helyettesítenek. Márpedig most erről van szó, illetve mondanak ezt-azt, hogy lesz internet, de nincs konkrét megoldás. És mi lesz az elbocsátott emberekkel, az üresen maradt postaépületekkel? Így ez inkább a korábbi intézmény- és életfelszámoló gyakorlat folytatása, amely nem más, mint falurombolás. A posta az egyik legrégibb szolgáltatás, közkincs, nem csoda, ha érzelmi okból is ragaszkodnak hozzá az emberek.
Egy társadalomban az emberek egymás mellett élését meg kell szervezni, és ez különböző intézményeken keresztül történik. Ha ezek kezdenek leépülni, az azt jelenti, hogy az élet gyökerei halnak el. Aprófalvas vidéken vagyok képviselő Zala megyében – mondja Boros Imre – ahol a választókörzetemben százhárom község van. Itt az elmúlt negyven évet az intézmények megvonása jellemezte. Az elmúlt tíz évben rohamosan romlott a helyzet. A néhány évtizede még tizenötezres Zalaegerszeg például mára több mint hatvanezres várossá nőtt, az utóbbi években viszont újra kitelepülnek az emberek a környékbeli falvakba, vagyis szeretik a vidéki életet. Nemigen hangoztatják, de a településszerkezet és a reprodukciós képesség szempontjából a legfontosabb mutatószám az, amely a női termékenységet jelzi. Zalaegerszeg az elmúlt harminc-negyven évben felszívta a környék fiatalságát, a városban mégis kevesebb gyermek születik, mint az én aprófalvas körzetemben.
– Azt is mondják, hogy a falusiak zöme idős, pedig inkább helyesebb úgy: időssé vált, mivel elvették a munkahelyeket, az iskolát, az óvodát, a boltot, megszüntették a vasúti összeköttetést, most elveszik a postát, nem csoda, ha sokan elmenekültek. Az öregek maradtak. De ahol például valamilyen oknál fogva az infrastruktúra teljessé válik, az embereknek eszük ágába sincs elmenni onnan, inkább oda költöznek.
Tíz-tizenöt éves építkezésre volna szükség ahhoz, hogy a vidék ismét talpra álljon. Lényegében az önkormányzatiság is eszközök nélkül találta ezeket a közösségeket – állítja Boross Imre. – A központi költségvetés a mai napig fukarul bánik az önkormányzatok támogatását illetően. Kistérségi alapon sok minden megszervezhető lenne. Például a helyi igényekhez alkalmazkodó közlekedés, a gyermekek iskolába szállítása. Az én kis falumba a Volán százszemélyes busszal jön, és felszállnak rá vagy hárman, holott már feltalálták a mikrobuszt. A szülők megszervezik, hogy a gyerekek eljussanak az iskolába, a különórákra, uszodába, és minden másban is segítik egymást az emberek, de uram bocsá’, adófizető polgárok, és bizonyos szolgáltatások őket is megilletik.
Csatári Bálint, az MTA Regionális Kutatások Központja Alföldi Tudományos Intézetének igazgatója, településkutató geográfus, faluföldrajzot tanít a szegedi egyetemen, és az évek során számtalanszor elmondta, leírta a kutatási eredményekre alapozott véleményét, de gyakran pusztába kiáltott szó maradt.
– A jelenlegi helyzet egy legalább harminc éve tartó folyamat eredménye – mondja. – Azóta nem történt olyan tudatos települési és térségi beavatkozás, amely képes lett volna ezt megállítani. Kivéve azokat a kisebb településeket, amelyeknek jó az elérhetőségük, és főként van revitalizációs – mezőgazdasági, idegenforgalmi stb. – túlélési programjuk, és biztosítják saját fennmaradásukat. Magyarországon egyébként nincs általános recept arra nézve, hogy hány lakossal életképes egy falu. A postabezárás csak tetézi a bajt, de sokkal előbb „betette a kaput” a mezőgazdaság előbb nagyüzemi átszervezése, majd a téeszek megszűnése. Ezek után már egyértelműen jelentkeztek a válságtünetek. Nincsenek konkrét számítások arra, hogy a falvak elnéptelenedése mekkora össztársadalmi kárt okoz. Minden település a maga módján egyedi, így a népességmegtartó erejük is különböző. Fontos az eltartó képesség, vagyis hogy hányan vesznek részt a falu fenntartásában, milyen az intézményi háttér, a falu önszervező, közösségi ereje, mert a népességmegtartó képesség nem más, mint a képességmegtartó népesség. De sok múlik az egyéni képességeken is, a polgármesteren és az ott élő közösségen, hogy az önkormányzatok a szűkös költségvetésük dacára pályáznak-e programokra; van-e értelmiségük, pap, tanító, orvos. A posta is fontos, de még fontosabb a postáskisasszony, aki az egyetlen kapcsolatot jelentheti a külvilággal.
Ma már a lakosság hatvannégy százaléka él városokban. Most kellene ezt az elnéptelenedési folyamatot megállítani, amelyben a külföldi példákból kiindulva, akár az internethálózat sokat segíthetne. A kutató szerint ehhez a társadalomnak és az államnak fel kellene ismernie, hogy nem csak lélektani szempontból fontos a falvak megtartása, amelyeknek környezete idővel elvadul, ha nem él ott senki. A jelenség akkor tragikus, ha tömeges. A társadalom legszegényebb rétegei ezekben a községekben élnek. A hárommillió falusiból kettő és fél millió az átlag alatt él. Tehát minden további intézmény – vasút, posta – megszűnése olyan embereket sújt, akik egyébként is sokkal kevésbé tudnak alkalmazkodni a társadalom más tagjaihoz képest, vagyis a szétszakadás tovább erősödik. Vannak azután fejlődő falvak is, ahová betelepülnek az emberek. Például Budapest száz kilométeres körzetében növekszik a népesség száma. Csatári Bálint úgy látja, hogy nem egy-egy intézmény megszüntetése csak a baj, hanem a tudatos, hosszú távú vidékpolitika hiánya. Mert akár a mezőgazdaság, akár a turizmus fejlesztése, akár a városok vidékükre ható fejlesztése életet lehelhetne az elnéptelenedő községekbe, hiszen mindenhol akad valami olyan vonzerő, amelyet érdemes kiaknázni. Érthetetlen, hogy miért kell nekünk végigjárni ezt a kálváriát, s ha pár év múlva javul az ország gazdasági helyzete, megnyílnak az uniós források, sokkal nehezebb lesz újra szervezni a falusi életet. Ezért kellene egy átfogó, integrált vidékfejlesztés, amely térségenként külön kezelné az aprófalvas és a tanyás területeket, valamint a kisvárosokat. A forrásokat decentralizálni kellene, hiszen a régiókban ismerik a helyi adottságokat és igényeket.
Annyi pénze viszont még sohasem volt az országnak, hogy nagyot lépjen, és ezt a problémát megoldja. Ahogy például tették ezt a Finnországban, ahol a társadalom elfogadja, hogy a jövedelmek nagy részét az aprófalvas, tanyás térségekbe csoportosítják, mert nemzeti érdek, hogy ezek fennmaradjanak. Ezt végre nálunk is ki kellene mondani, majd tenni is érte.
***
Modernizáció és mozgó posta.
A Magyar Posta Rt. vezetése modernizálja a társaságot, tetemes veszteségeire hivatkozva többek között be akarja zárni a hatszáz fő alatti települések postahivatalait, az itt dolgozókat és a – vidéki igazgatóságok összevonása miatt – feleslegessé váló alkalmazottakat elbocsátja. A modernizáció kapcsán megszünteti mindazon tevékenységeit is, amelyek – bár haszonnal járhatnának –, de nem tartoznak a hagyományos szolgáltatások közé. Az aprófalvas térségekben a postahivatalok feladatát mikrobuszok vennék át, s a vezetők szerint ezek az úgynevezett mozgó posták tökéletesen alkalmasak arra, hogy az eddig megszokott szolgáltatásokat nyújtsák. Néhány helyen az országban egy ideje már alkalmazzák is az új rendszert, ám ezeken a településeken addig sem volt postahivatal. Ahol azonban van, ott az emberek nem elégszenek meg a buszok nyújtotta alapszolgáltatásokkal, hiszen azok nem alkalmasak bizonyos banki és biztosítási tevékenységek ellátására, s időben is nehezen szervezhető meg, hogy az ügyfelek éppen akkor érjenek rá a postabuszhoz menni, amikor az érkezik, s a mindenkori időjárástól függetlenül, a szabad ég alatt várakozzanak. Nem beszélve arról, hogy egyes szakemberek szerint a tervbe vett 850 mikrobusz megvásárlása, azok felszerelése, biztosítása, üzemeltetése sem kerül csekély összegbe, különösen akkor, ha ez a rendszer nem képes betölteni azt a szerepet, amelyet a postahivatal.
jótékonysági akció
Cselekvő szeretet fiataloktól – tíz éve segít rászorulókon a Fidelitas Angyalszárny akciója
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!