Bagolyhuhogás

Csévári bácsiról, aki szülőfalumban a szomszédunk volt, már többször is megemlékeztem múltba visszatekintő írásaimban. Hangját még most is hallom: azóta se találkoztam olyan szép magyarsággal beszélő emberrel. Pedig az öreg iskolába se járt, írni-olvasni nem tudott, nyelvtant sose látott, ennek ellenére az ikes igéket is helyesen tudta használni.
„Egészségére az éjszakai nyugodalom!” – köszöntött be reggelente a mamához, aztán segített neki söprögetni, majd felhajtotta a szorgalmáért kapott pálinkát. Rágyújtott apám dohányából, aztán elköszönt tőlünk.
Ha tudott volna írni, talán megírja háromkötetes regényét a női elnyomás gyötrelmes kínjairól, a férjek szabadságát követelve.
Annus néni, a felesége kövér asszony volt, minden fillért számon kért tőle. Panna néni. Így nevezte mindenki. Rojtos kendő a vállán, látom lépkedni az akácfák alatt, kezében imakönyv, vecsernyére siet. András bácsi követi a tekintetével, aztán, amikor eltűnik a sarkon, berohan az udvarra, hajkurássza a tyúkokat, tojást keres, és ha nem talál, elviszi helyette a szárnyait csapdosó tyúkot a sarki kocsmába. Egy fityóka ital tíz tojás. Egy közepes csirke ára meg három fityóka. És mellé néhány szál cigarettát is kap. Ez már a vendéglős kedvétől függ.
Bevált forgatókönyve volt Csévári bácsinak arra, hogyan jusson szívnivalóhoz szégyenkezés nélkül. Ha ismerőssel találkozott az utcán vagy a piacon, szóval tartotta egy kis ideig, majd hirtelen mozdulattal a zsebeiben kezdett kotorászni: „Ejnye, hadd kínáljalak már meg egy cigarettával, barátom!” – dörmögte közben. Mire a barát sietve elővette a sajátját, és megkínálta vele Csévári bácsit. Aki gyakorlott mozdulattal két szálat vett ki a dobozból. „Ejnye már!” De azért eltette.
Betakarítások idején nem is volt fennakadás az ellátásban. Mert ahogy a kukoricát vagy más terményt hordta haza, lerakott belőle a sarki kocsmáros udvarán. Aztán lassan leiszogatta a termények ellenértékét. Száz cső kukorica? Az bizony öt liter bor, ha nem több. De amikor nem járta a határt, hát mihez kapjon, hogy pénzre tegyen szert? Sajnálta a Gyepsor az öreget. Adtak is neki jobbnál jobbnak látszó tanácsot, de Panna néni eszén nemigen lehetett túljárni.
Végül az egyik ismerősének nagyszerű ötlete támadt: meg kell félemlíteni az öregasszonyt! Az ilyenek már ijedősek, mert gyakran gondolnak a halálra. „Riaszd meg! Hogy kirázza a hideg!” No, de mivel? Mitől riadhat meg?
A bagolyhuhogás a legmegfelelőbb a rémületkeltésre. Huhogni kell, de csak besötétedés után, mert olyankor ébrednek a baglyok. A néphit szerint a baglyok a halál előhírnökei. Ahol bagoly huhog, ott valami bizonyosan történik majd.
Megfogadta a jó tanácsot Csévári bácsi, s egy éjszaka, lehetett már kilenc óra, amikor felhuhogott a bagoly a ház udvarán. Huhogott vagy tízet, aztán csend. Panna néni az olvasóját morzsolgatta. „Nem hallottad, Andris? A halál madara szólt!” Az öreg a vállát vonogatta, hogy ő nem hallott semmit. De azért lehet, hogy van valami a dologban. Másnap Panna néni már engedékenyebb volt. Dugott neki egy csomag cigarettát. A bagoly riasztgatásának azonban hamarosan gyászos vége szakadt. Nem volt alapos a forgatókönyv.
Panna néni éppen a gangon porolgatott a tollseprűvel, amikor hirtelen ismét felhangzott a bagolyhuhogás. A közvetlen közeléből, a kamra felől. Az öregasszony gyanút fogott, és nagy elszántsággal belökte az ajtót. Hát mit lát?
András bácsi a liszteszsák mellett guggolva huhogott, akár egy igazi bagoly. Lett nemulass! Panna néni a tollseprűvel ütlegelni kezdte az öreget, ütötte, verte, ahol érte. „Hát te vagy a bagoly? Majd adok én neked, ezt biz’ isten megemlegeted!” Bizony emlegette Andris bácsi, de a falu se felejtette el. A múltkor is hallottam, amikor valaki azt mondta valamire: „Annyit ér ez, akár a bagolyhuhogás a liszteszsák mellett!”
De az eset megnövelte András bácsi nimbuszát. Ő így mesélte ugyanis: „Tudjátok, egy seregnyi bagoly támadt rám hirtelen! Viaskodtam velük. Borzalmas volt. Panna zavarta el őket a tollseprűvel… Remek egy asszony!”