Dolgozatírás

Az emberi korlátok korlátlanok. Az egyik budapesti általános iskolában azt a házi feladatot kapták a negyedik osztályos tanulók természetismeretből, hogy milyen évszakra esett április negyedike, illetőleg november hetedike.
A „felszabadulás”, illetőleg a szivacsos agylágyulás emlékünnepe. Tudjátok-e, kicsinyeim, mikor tarolta le végképp szép hazánkat a második ukrán front, Malinovszkij katyusái, mikor erőszakolták meg nagymamáinkat, anyáinkat? Mikor mászott át a szentpétervári Téli Palota kovácsoltvas kerítésén sok száz leittasodott matróz, gyári munkás, illetőleg szövőnő?…
No, ha nem tudjátok, hát most megtanuljátok, a mindenségteket nektek!
Visszaszaladtunk a bíborvörös hülyeségbe, szeretteim. Már megint valami hamis tekintetű komszomolista vette át a karmesterpálcát. Vodkaillatú kacsintásától elsárgul a gyepszőnyeg. Április negyedike, november hetedike. Izidor, illetőleg Rezső napja. A hősöké.
Nem lennék meglepve, ha valamelyik mélymagyar szülő, az ott tanuló ifjak egyik őse bekopogna a tanintézmény ajtaján, s adna két akkora pofont az érintett természetismeret-tanárnak, hogy első hullámban vinné magával a keze ügyében lévő nyílászárókat, meg ami még ott van, muskátlicserép, mexikói kaktusz, akvárium neonhalakkal, guppikkal.
Április negyedike, november hetedike.
Jól van a nagymutter, tanár úr, kérem?
Attól, hogy tavaly tavasszal parányit visszaszaladtunk a kőkorszak felé, még nem jelenti, hogy elhülyült a nemzet.
Azt sem, hogy hagyjuk elhülyíteni porontyainkat. Aki az Auróra után nosztalgiázik, menjen a Néva partjára – mi a Kárpát-medencében lakunk. Európa legközepén. Ahol a diákot arról szokás kérdezni, hol született Vörösmarty Mihály, hány levelet kapott Petőfitől Júlia…