Egyre több bagdadi kincs kerül elő

Az emberiség közös kincseit vélték szakértők elveszettnek az iraki háborút követően, most mégis úgy tűnik, hogy a tárgyak egy jelentős része szerencsésen vészelte át a harcokat és az azt követő zűrzavart. A leltár természetesen korántsem teljes, így tovább folyik a kutatás a szervezett rablóbandák és szegény helyi emberek által eltulajdonított műkincsek után.

Több száz, felbecsülhetetlen értékű műtárgy került elő az iraki háború befejezése óta, amelyek olykor igencsak furcsa körülmények között jutottak vissza jogos helyükre. Noha büntetlenséget ígértek mindenkinek, aki visszaadja a múzeumokból elrabolt műkincseket, senki sem számít arra, hogy a szervezett bandák bűnbánó módon visszaszolgáltatják zsákmányukat. A kutatatók szerint az ilyen bandákhoz került kincsek sorsa bizonytalan, az azonban kizárt, hogy egy múzeum, vagy egy komolyabb aukciós ház pénzt adna értük bárkinek. A háborús zűrzavart kihasználva a bagdadi nemzeti múzeumba beszabadult, s onnét az ékírásos tábláktól az igazgató gurulós székéig minden mozdíthatót magukkal ragadó fosztogatók viszont jóval bűnbánóbbnak tűnnek, hiszen sokan közülük – nem kis részben a mozlim papság felszólításának is köszönhetően – visszavitték az ellopott tárgyakat. A minap éppen a bagdadi nemzeti múzeum legértékesebb kincse, egy 5200 éves agyagváza került meg, amelyet egy háromtagú társaság vitt vissza egy ütött-kopott autón.
A kincsek tetemes része azonban szervezett körülmények között tűnt el, erre utalnak azok a műholdfelvételek is, amelyek több hullámban Bagdadba érkező, majd onnan még a háború előtt sietve távozó kamionkonvojokat mutatnak. E járművek úti célját egyelőre homály fedi, az UNESCO szerint biztonságos helyre szállították rakományukat. Ha a térképre nézve lehetséges közeli, külföldi célállomásokat keresünk, legnagyobb valószínűséggel Szíria jön szóba, s számos információ is azt támasztja alá, hogy Damaszkusz vállalta fel ideiglenesen a kincsek megóvójának szerepét. Ahhoz, hogy egyszer majd pontosabb képet kapjunk a műkincsekről, egy komoly nemzetközi adatbank felállítása szükséges, amelyen az UNESCO nagy erőkkel dolgozik is. A rendőrségi és határőrizeti ellenőrzések így jóval egyszerűbbé válhatnának, hiszen a hatóságok legalább pontosan tudnák, mit is keresnek. Igaz, mindenféle központi nyilvántartás nélkül is akadtak nagy fogások, emlékezetes például azoknak az újságíróknak az esete, akiktől a jordániai határőrök foglalták le igencsak komoly zsákmányukat. Az újságíró szakma becsülete kedvéért azonban meg kell említeni egy másik esetet is, amikor egy spanyol zsurnaliszta saját pénzén vett a bagdadi piacon egy babiloni feliratos antik táblát, amelyet aztán leadott a múzeumban.
Nemrég felbecsülhetetlen értékű arany ékszerek és dísztárgyak kerültek elő az iraki központi bank vízzel elárasztott föld alatti páncélteremből is. Meglepő brit sajtójelentések pedig mindeközben arról adtak hírt, hogy általánosságban sem volt olyan súlyos a fosztogatás, mint ahogy azt a háború után sejtették.