Eltitkolt betegségeim

Alá kellett írnom egy nyilatkozatot, mely szerint felelősségem teljes tudatában kijelentem, hogy eltitkolt betegségem nincs. Aláírtam, mit tehettem volna? Kellett a jogosítvány érvényesítéséhez. Kicsit rossz volt a lelkiismeretem, mert hiszen van nekem eltitkolt betegségem, nem is egy. Azért titkolom őket, mert vannak nem titkolt betegségeim is szép számmal, nem vallhatom be mindet. Majd bolond leszek. Hiszen azért titkosak. Éppen egy hülye papírnak fogom bevallani legtitkosabb betegségeimet. Bármennyire is szeretek kedvenc háziorvosommal beszélgetni, a nyilatkozat tartalmának szemantikai ellentmondásaiba akkor nem óhajtottam belemenni. Már amikor azt kértem, hogy a voltaren mellé írjon nekem föl némi xanaxot is, szívembe lopta magát. Ugyanis azt mondta: a xanaxnak nem örülök, de azért felírom. Hiszen egy orvosnak nem feladata, hogy örüljön, Temesi Feri szerint az orvos akkor végzi jól a dolgát, ha pontosan azzal kezel bennünket, amilyen diagnózist mi, betegek megállapítunk magunkról. Hogy nem örül a xanaxnak, nekem azt jelezte, orvosom aggódik értem. Ezzel el is érkeztem első eltitkolt betegségemhez. Ugyanis nekem az orvosok a gyöngéim. Beléjük tudok szeretni. Már ahogy előveszik a vérnyomásmérőt, gyöngéden a karom köré tekerik, majd elkezdik pumpálni, nekem egyből felforrósodik a vérem. A lábaim remegnek, még szerencse, hogy olyankor többnyire ülök. Most is mi történt:
– Kicsit magas. Izgul? – tette föl szemérmetlen kérdését.
– Már hogyne izgulnék, drága, nem akarja a szívemet is meghallgatni? – gondoltam, persze visszafogtam magam. Régen együtt élek ezzel a betegségemmel, azt hiszem, tudom kezelni. Legközelebb azért majd úgy intézem, hogy valahogy a szívemre tegye a hallgatóját, miközben néz azzal az ábrándos szemével.
– A szeme jó? – ez már ismét ő, visszarántott a valóságba.
– Már hogy lenne jó, hiszen éppen a doktor úr írta rá a jogosítványomra legutóbb, hogy csak szemüveggel vezethet!
Azt hiszem, akkor szerettem bele. Majd négy évig felé se néztem, mert csupa eltitkolt betegségem volt. Aztán egy kiadós lumbágó betette a kaput. Tudtam, hogy kockázatos egy eleven orvost a lakásomra hívni, de nem tehettem mást, hiszen mozdulni se tudtam. Viszont ajtót nyitni sem, anyámra hárult ez a szép feladat. Eltitkolt betegségeimről persze ő mit se tud. Anyám jelenlétében kellett nyakamba hajtanom a ruhámat az ágy mellett állva, hogy a kedves doktor meg tudja szemlélni a gerincemet. Azon a nyáron alighanem ez volt a legemlékezetesebb erotikusnak tekinthető élményem. Persze nem tudtam kihasználni, ebben anyám mellett a fájdalom is akadályozott.
Nem tudom, említettem-e, hogy éppen mert tudatában vagyok gyöngeségemnek, igyekszem kerülni az orvosokat. Csakhogy. Láb- és gerincfájdalmaimat nem tudom eltitkolni, s amikor már két hónapja ismét alig tudtam járni, mit volt mit tenni. Elvonszoltam magam az orvoshoz. Akit már ismertem. Ismeretlen orvoshoz soha nem megyek. Minek tetézzem a bajt. Ki emlékszik még Pilinszky gyönyörű soraira: „Világszép sántikáló lányok, ragyogjatok, ragyogjatok!” – ezt mondogattam magamban, miközben az orvoshoz sántikáltam.
– Régen járt erre – fogadott ő, onnantól aztán tényleg ragyogtam.
– Persze, mert amíg járni tudok, addig én nem jövök – mondtam, értse, ahogy akarja.
Úgy értette, hogy egyből felvett betegállományba, egy hónap pihenés, aztán fürdőkúra. Ezért külön imádtam. Az élményfürdő elég nagy megpróbáltatás volt, a különböző masszőrökre most nem térek ki.
Lényeg az, hogy nagy nehezen meggyógyultam, és tiszta szívből reméltem, hogy jó ideig nem leszek kitéve az orvosok zaklatásainak.
Egy óvatlan pillanatban aztán kiderült, hogy két hónapja lejárt a jogosítványom. Ó, istenem, miért büntetsz engem? Inkább bevallom összes eltitkolt betegségemet, csak orvost ne kelljen látnom. Még talán le is kell vetkőznöm! Mert a jogosítvány az komoly dolog. Egy szó, mint száz, vetkőzésről szó sem volt, csak épp a vérnyomásomat mérte meg, amúgy lightosan. Persze nem úsztam meg most sem, a jogosítványt már nem ők adják, hanem az önkormányzat állítja ki az újat, ők nem érvényesíthetnek, csak orvosi véleményt adhatnak. Fizessek ennyit meg ennyit, menjek el vizeletvizsgálatra, hozzam el a leletet, akkor megírja a véleményt, s azzal mehetek az új jogsiért – közölte velem szívem rejtett gyöngesége.
– Vezet? – kérdezte váratlanul.
– Persze hogy vezetek, csak hát a jogosítvány…
– Tudja mit, érvényesítem magának a jogosítványt, persze ez érvénytelen, de ezt nem minden rendőr tudja. Ha netalán megállítanák, adja oda nyugodtan, mintha nem tudná, hogy érvénytelen. A laboreredményt meg dobja be, ha erre jár legközelebb.
Nem egészen tudtam követni, de akkor már teljesen kész voltam. Vagy nagyon be akar vágódni nálam, vagy mielőbb meg akar szabadulni tőlem.
– Örülök, hogy ilyen jó színben van – mondta még búcsúzóul, de már az ajtóban álltam, és rá se tudtam nézni úgy istenigazából.
Nem baj, majd ránézek legközelebb, úgyis jönnöm kell vissza. Most csodálkozzon valaki, hogy kénytelen vagyok eltitkolni a betegségeimet. A borítékba tett pénz, amit köszönettel az asztalán hagytam, nem sokat enyhített fájdalmaimon.