Főzhetnek-e krumpliból rumot?

Optimista Csehszlovákia-rajongók szerint ha a június 13–14-i cseh EU-referendum sikerrel zárul, akkor 2004 májusában békésen újjáéledhet a két szláv állam 1993-ban megszakadt közössége. A cseh Euroskeptik mozgalom vezetői ezzel szemben nemhogy a Masaryk-féle államszövetség reinkarnációját tartják elképzelhetetlennek, de a szuverén cseh állam végnapjait emlegetik.

A határok légiesedésével végrehajtott revízió csehszlovák gondolatát nem kizárt, hogy a magyaroktól vették át a szlovák testvérek hűtlenségén még most is sokat szomorkodó és értetlenkedő csehek. Legalábbis a magyar referendum után a Pravda főszerkesztője, Lubo¹e Palaty párhuzamosságot sejtetve megjegyezte, hogy a magyarok az EU-ban újra egy ország polgárai lehetnek.

A csatlakozás ilyen történelmi igazságszolgáltatásként való tálalása azonban nem képezi a hivatalos kampány részét. A prágai marketingszakértők, szakítva a „közép-európai kis államok nyomorúságával”, a zavaros múlt helyett inkább a boldog jövő kereskedelmi reklámokra jellemző képeit villantják fel. Az egyik óriásplakáton egy osztrák nyugdíjas, egy portugál halász és egy spanyol buszvezető csupa szív mosollyal üdvözli a cseheket. A mediterrán vendégszeretet bizonyára nem túlzás, ám a cseh kisembert inkább érdeklő, a munkavállalás szempontjából sem mellékes Ausztria és főleg a nagy szomszéd Németország hozzáállása az újonnan belépőkhöz már korántsem ennyire szívélyes.

Németországban a lakosságnak mindössze a 46 százaléka támogatja a bővítést, míg 34 százaléka kifejezetten ellenzi – derül ki egy márciusban közzétett felmérésből. Klaus Peter Schöppner német szociológus szerint a nem túl magas támogatottság oka, hogy hazájának polgárai meglehetősen visszafogott érdeklődést tanúsítanak a csatlakozó országok iránt, ezért döntésüket kevés, többnyire negatív információ határozza meg. A két leggyakoribb ezek közül a keleti munkaerő megjelenése és a befektetések elmaradása a lényegesen kedvezőbb feltételeket biztosító új tagok miatt. Ennek ellenére, ha nem is mosolyogva, de Csehországot a németek szívesen látnák az EU-ban. Legalábbis a megkérdezettek több mint a fele így nyilatkozott. Az athéni tízek közül ezt csak öt ország mondhatja el magáról, köztük Magyarország.

A határ túloldalán is enyhültek a németellenes érzelmek. A második világháború keserű tapasztalatait végképp betemetni látszik a német befektetők munkahelyteremtő tevékenysége és az országot nagy számban felkereső turisták vaskos pénztárcája. Mégis, az Euroskeptik mozgalom vezetőjeként híressé vált brnói üzletember, David Hanak szerint az unió alapvetően antidemokratikus, túlbürokratizált, és nem lakosai érdekét, hanem szűk üzleti körök céljait szolgálja. Véleményével nincs egyedül. Az idei kelet-európai népszavazási év egyik kétesélyes voksolásának kikiáltott cseh referendumon majd az is kiderül, pontosan mennyien értenek vele egyet. A legutóbbi felmérésekig úgy látszott, a júniusi szavazáson bármi megtörténhet. Az év elején az igenek aránya még alig haladta meg az ötven százalékot, igaz, a biztosan nemmel szavazók tábora is csupán húsz százalékot tett ki. A többiek vagy nem döntöttek még, vagy egyáltalán nem kívántak elmenni szavazni. A referendum közeledtével azonban a közvélemény-kutatók rendre hetven százalék körüli támogatottságról beszélnek. A növekedés mögött módszertani különbségek is meghúzódnak. Míg az év eleji ötvenszázalékos arány a teljes lakosságra vonatkozott, addig a mostani hetven százalékot előre jelző adatok csak a biztosan szavazókat veszik figyelembe.

A parlamenti pártok közül egyedül a maga tizennyolc százalékával a harmadik legerősebb pártnak számító Cseh- és Morvaországi Kommunista Párt ellenzi a belépést. Ők sem maguktól döntöttek így, hanem választóik nyomására. A kommunisták bázisát jelentő idősebb korosztály ugyanis az EU-ellenesség legfőbb bástyája is egyben.

Václav Klaus is csak mérsékelten lelkesedik Brüsszelért. A belépést rendszeresen a kisebbik rosszként emlegető államfő csak a nemzeti érdekek maradéktalan érvényesítése mellett tartja elfogadhatónak az uniós alternatívát. Szavazóinak tábora azonban az ő kezét is megköti, hiszen a nevével fémjelzett Polgári Demokrata Párt szavazói lelkes EU-elkötelezettek. Az igenek feltétlen híveként számon tartott, kormányzó Cseh Szociáldemokrata Párt sincs könnyű helyzetben. Az euforikus hangulathoz hiányzik ugyanis a gazdasági prosperitás, ráadásul a Spidla vezette kormány parlamenti helyzete sem mondható stabilnak.

A gazdasági növekedést tekintve 2003-ban Csehország a tíz csatlakozó ország között csak a hetedik helyet foglalta el. A munkanélküliség az év elején átlépte a tízszázalékos lélektani küszöböt. Sok elemző, elsősorban a vállalkozók szövetségének elnöke, Bedrich Dandra ezt a tavaly év végi, 500 koronás minimálbér-emeléssel magyarázza. Ezzel az emeléssel egyébként a cseh minimálbér csaknem megegyezik a magyarországival. A nagyszámú elbocsátást azonban túlzás lenne egyedül az emelésre visszavezetni.

Jellemző, hogy a gazdaság motorjának számító ©koda autógyár bevételei drasztikusan csökkentek a múlt évben. Amíg az óriáscégnél csupán a profit visszaesése jelentett gondot, addig a közép- és kisvállalatok szintjén tömeges cégbezárásokra került sor. 1997 és 2001 között negyedmillió munkahely szűnt meg, mert a munkáltató fizetésképtelenné vált. A belépéstől egyben a gazdasági válság elmúltát is remélő EU-pártiakat némileg lehűtötte Verheugennek egy prágai hetilapban tett kijelentése, miszerint az első tíz év a „lemondások és a nehézségek évtizede lesz”.
Márpedig a csehek nehezebben viselik a nehézségeket, mint a többi csatlakozó ország állampolgárai. A német nyelvterületbe ékelődött ország hagyományai csak részben kelet-európaiak. A cseh és a morva városok műemléki gazdagsága már a boldogabb Európát idézi. Vannak, akik úgy gondolják, hogy Magyarországnak a történészek által megszavazott legvidámabb barakk állandó jelzője is inkább a husaki Csehszlovákiát illeti.

A bársonyos forradalmat követő átalakulás cseh útja is emberközelibbnek látszott, mint a magyar modell. A prágai vezetés, Klausszal az élen, igyekezett megteremteni a maga népi kapitalizmusát, ami azonban az 1997-es gazdasági válsággal szinte egyik napról a másikra összeomlott. A rejtett privatizáció eredményeként Csehország a kilencvenes évek végére ugyanúgy a nemzetközi nagyvállalatok érdekszférájába került, mint a befektetéseket nyíltan támogató Magyarország. A kilencvenes évek végére Csehországnak azzal az illúzióval is le kellett számolnia, hogy Brüszszel Prágával kapcsolatban különleges viszonyra törekszik. A tárgyalások során Csehország sem részesült a mezőgazdasági támogatásokból, bár ennek következményei nem látszanak olyan negatívnak, mint Magyarország esetében. Ott ugyanis a gazdasági össztermelésnek mindössze két százalékát teszi ki az agrárszektor. Ennek ellenére a tiltakozás mértéke, ha lehet, még felül is múlta a hazait. A cserbenhagyott gazdák először a német és az osztrák határra vezető utakat zárták le. Később, látva, hogy a prágai hivatalnokokat nem rendíti meg a vidéki megmozdulás, a fővárosba utaztak, ahol tojással dobálták meg a mezőgazdasági minisztérium épületét.

A csatlakozás körüli viták legizgalmasabb momentuma mégsem ez volt, hanem egy csehországi szeszgyárnak a tavalyi koppenhágai csúcstalálkozót követő sajtótájékoztatója. A feketébe öltözött vezetőség „több százezer tisztességes polgár nevében” tiltakozott a kormány tehetetlensége miatt, mert az nem tudta elérni, hogy a krumpliszeszből készült cseh rum a csatlakozás után is megtarthassa nevét. A jelképes temetésen ugyan kibontották az utolsónak kikiáltott üveget, de ki tudja, miért, nem fogyasztották el. Sok más mellett június közepén az is kiderül, fontosnak tartják-e a csehek a krumpliból főzött saját rumot.