Az Altus Rt. első szerzeménye a Hungalu Rt.-től – az ÁPV Rt. engedélyével – 1995 októberében vásárolt Balassagyarmati Fémipari Kft. 90 százalékos üzletrésze volt. A Hungalu Rt. vezérigazgatója ez idő tájt Szabó Pál későbbi ÁPV-s vezető volt, az állami vagyonkezelő jóváhagyó határozatát pedig az a Kocsis István vezérigazgató-helyettes írta alá, aki ma a paksi atomerőmű minden irányból támadott vezérigazgatója.
Az évente egymilliárd forintnál is több árbevételt termelő cégnél a magánosítás idején háromszázan dolgoztak, egyebek mellett alumíniumradiátorokat, reklámkereteket, öntvényeket, állványrendszereket, bányatámfákat gyártottak. A társaság jegyzett tőkéje 1994-ben 287 millió forint volt, 1995-re azonban a várható eredmények alapján 498 millió forint jegyzett tőkével számoltak. A pályázati kiírás szerint a társaság eredménytartaléka az 1994-es gazdasági évben 195 millió, mérleg szerint eredménye 2,5 millió forint volt, magyarán a cég nyereséges volt.
A pályázatot 1995 áprilisában írták ki, a megadott határidőre csupán egyetlen pályázó jelentkezett, az Altus Rt. és a privatizálandó cég menedzsmentjének tulajdonában lévő Tíz-M Kft. által alkotott konzorcium. A cég vezetői összesen tíz százalékot szerezhettek meg a kft. tulajdonjogából.
A vételár 46 millió forint volt, a vevők ezenfelül vállalták, hogy megfizetik a fémipari kft. 50 millió forintos adósságát a Hungalu Rt.-nek, és öt év alatt legalább 50 millió forinttal megemelik a cég törzstőkéjét, sőt ezen túlmenően még 40 millió forint értékben beruházást is végrehajtanak. Vállalták azt is, hogy öt év alatt maximum 80 dolgozót bocsátanak el, és elhárítják a környezetvédelmi károkat is.
Az ÁPV Rt. felügyelőbizottsága megállapította, hogy a fémipari kft. eladási ára a társaság jegyzett tőkéjéhez viszonyítva 16 százalékos volt. A saját tőkéjéhez (tényleges vagyonához) – vagyis ’95-ben 497,6 millió forinthoz – viszonyítva mindössze 9,2 százalékos árfolyamon lelt új gazdára a fémipari társaság.
A céget a magánosítás előtt üzleti alapon is felértékeltették az Ernst & Young Kft.-vel, amely 95 millió forintra taksálta a társaság üzleti értékét. Az ÁPV Rt. felügyelőbizottsága jelentésében leszögezte: az értékesítés alacsony árfolyamon valósult meg. Sőt azt is rögzítették, hogy a Balassagyarmati Fémipari Kft. privatizációs szerződésében a vevők által tett vállalások teljesítését sem szankció, sem garancia nem biztosította. Sőt a környezetvédelmi károk helyreállítására a szerződés ki sem tért. Ugyanakkor figyelmet érdemel, hogy a Hungalu Rt. felé esedékes 50 milliós tartozást nem az ily módon privatizált cég új tulajdonosainak kellett kiegyenlíteniük, hanem mint arról egy közjegyzői okirat tanúskodik, a magánosított cég, a Balassagyarmati Fémipari Kft. fizette meg az adósságot; az Altus és a Tíz-M csupán készfizető kezességet vállalt ezért. Az öt év alatti törzstőke-emelési kötelezettség – privatizációs szerződésben rögzített – vállalásának nagyvonalúsága e tény alapján kissé más megvilágításba kerül.
Gazdaságtörténeti érdekesség, hogy a privatizációs szerződés utal egy, a Hungalu Rt. és a Fonderies et Ateliers du Bélier (F. A. B.) között 1994 júliusában létrejött szindikátusi szerződésre, amelynek értelmében a Balassagyarmati Fémipari Kft. hét éven át évenként maximum 600 tonnányi alumíniumöntvény előállítására és forgalmazására jogosult.
A Balassagyarmati Fémipari Kft.-t 1996-ban részvénytársasággá alakították, majd 1999-ben nem pénzbeli hozzájárulás címén törzstőkéjét 426 millió forintra emelték. 2001 nyarán a közismert Antal László közgazdász érdekeltségébe tartozó Montan Kft. megszerezte a cég százszázalékos tulajdonjogát. Antal László Békesi László, Bokros Lajos és Medgyessy Péter tanácsadója volt pénzügyminiszterségük idején, emellett időnként monetáris makroökonómiai szakértelmével tanácsadóként is elkápráztatta Surányi Györgyöt, a jegybank elnökét is.
Gyurcsányék legnagyobb hungalus szakítása a mosonmagyaróvári timföldgyár megszerzése volt. Az egyik legnagyobb magyar alumíniumipari vállalatot, a Magyaróvári Timföld és Műkorund Kft.-t (Motim) ugyancsak a Horn-kormány Bokros-csomagjáról elhíresült 1995-ös évben értékesítették. Emlékeztetőül: a magyar gazdaság állítólagos csőd közeli állapota miatt az energiaágazat privatizációjakor külföldi állami és önkormányzati tulajdonba adtuk áramszolgáltatóink és gázszolgáltatóink többségi tulajdonjogát, mindössze 400 milliárd forintért. Csak összehasonlításként említjük meg, hogy a Medgyessy-kormány száznapos osztogatós programja 300 milliárd forintot emésztett fel.
A Motim Kft. új tulajdonosát, a Gyurcsány által szervezett konzorciumot egyfordulós nyílt pályázaton sikerült kiválasztania a Szabó Pál vezette Hungalu igazgatóságának. Csak az összeférhetetlenségre kényes, működő piacgazdaságokban okozna elsöprő botrányt, hogy a magánosítást lebonyolító Hungalu vezérigazgatója Szabó Pál később egy időre beült az általa privatizált cég felügyelőbizottságába, felébresztve a gyanút a privatizáció tisztaságában egyébként feltétlenül bízó polgárokban is.
A Motim az értékesítés évében igen magas, 6,5 milliárd forintos árbevételt ért el, és 200 millió forintos nyereséget könyvelt el. A timföldgyár 90 százalékos tulajdonjogának megszerzésére (tíz százalékot a munkavállalóknak tartottak fenn) két pályázó nyújtott be érvényes ajánlatot, és a Hungalu igazgatósága az Altus– GPS-konzorciumot javasolta az ÁPV Rt.-nek mint a pályázat nyertesét (a GPS Kft. ugyancsak a privatizálandó társaság, ezúttal a Motim vezetőiből alakult cég).
A privatizációs szerződést 1995. december 21-én írták alá. A műkorundgyár üzleti alapú értékbecslését szintén az Ernst & Young végezte el, amely csupán 486 millió forintra értékelte a cég vagyonát.
Az ÁPV felügyelőbizottsága megállapította, hogy a cég jegyzett tőkéje 1994-ben 1,1 milliárd forint, a saját tőkéje azonban csaknem kétmilliárd forint volt. A felügyelőbizottság mellbevágó megállapítást is tett, eszerint a Motim Kft. teljes mérlegadatait és eredménykimutatásait az előterjesztő nem kötötte a cég privatizációjáról döntési joggal bíró ÁPV Rt. igazgatóságának orrára. Mondhatnánk úgy is ennyi idő távlatából, hogy szemérmetlenül elhallgatták.
Az Altus–GPS-konzorcium a 90 százalékos üzletrészért 705 millió forintot fizetett (az üzletrész névértékének 71 százalékát), s vállalták, hogy a társaságot 15 évig működtetik, betartják a kollektív szerződést, vagyis két évig nem bocsátanak el dolgozókat, sőt vállalták azt is, hogy az 1,6 milliárd forintra becsült környezetvédelmi kárelhárítást elvégzik, ezenkívül hárommilliárd forint értékű beruházást hajtanak végre öt év alatt. A konzorcium kötelezettséget vállalt arra is, hogy 15 évig a gyár által igényelt bauxitot hazai forrásból szerzi be.
A nagy bevállalások szépséghibája az volt, hogy teljesítésüket nem biztosította garancia, megszegésüket nem szankcionálták. A környezeti károk elhárítását nem a vevők, hanem a privatizált cég vállalta, sőt a timföldgyár vállalt készfizető kezességet a vevők kötelezettségvállalásaiért, a társaság ingatlanaira ezt biztosítandó jegyeztek be 100 millió forint erejéig jelzálogjogot.
A jelentés ugyanakkor tényként rögzíti, hogy 1996 júniusában az ERM Hungária Kft. által elkészített kárfelmérési és rendezési terv szerint a cég összes kárelhárítási költsége csupán 391 millió forint volt.
A Motim privatizációjának banki hátterét érdekes módon előbb a CIB Bank szolgáltatta, kiadva a vételár devizában meglévő fedezetéről az igazolást, majd miután a CIB kihátrált az üzletből, a Magyar Hitelbank nyújtott hétszázmillió forintos kölcsönt a konzorciumnak. Ennek az akkor még állami tulajdonú banknak az elnöke abban az időben Apró Piroska, Gyurcsány Ferenc anyósa volt, Horn Gyula korábbi kabinetfőnöke, az utolsó pártállami kormány, a Németh-kabinet külkereskedelmi miniszterhelyettese.
1998 júliusában jelentős, több mint 40 százalékos részesedést szerzett a Motimban a Luxemburgban bejegyzett Altus Luxemburg S. A. H., majd 2001 januárjában a magyarországi Altus Rt. részesedése 49,66 százalékra nőtt.
A Motimról a múlt év végén kerültek be a sajtóba az első negatív hírek a privatizáció óta, összesen 1400 embert bocsátottak el, a közelmúltban pedig a timföldgyári szakszervezet irányította az üzemre a figyelmet azzal, hogy tiltakozást jelentett be a tulajdonosi döntés ellen, mert a munkahelyüket megőrző dolgozók munkaidejét heti 36 óráról 40-re akarják emelni.
Mint említettük, a Motim új tulajdonosa szerződésben vállalta, hogy másfél évtizedig hazai forrásból szerzi be a bauxitot. Kellett hát bauxitbánya is. S lett. A Bakonyi Bauxitbánya Kft. 72 százalékos üzletrészét egyenlő arányban elosztva egymás között, a Magyar Alumínium Kft., a FAK-TOP Kft., az almásfüzitői Aloxid Kft.-t bérlő konzorcium magyar tagja, a Metalservice Kft., valamint az immár Altus-érdekeltségű Motim Kft. vásárolhatta meg zártkörű pályázaton 1996-ban. Azért írtak ki zártkörű tendert – legalábbis azzal indokolták –, hogy egyetlen alumíniumipari cég se szerezhessen monopoljogot a magyar bauxitvagyon kitermelésére. A tízszázalékos üzletrészt a dolgozóknak, míg 18 százaléknyi üzletrészt a privatizációra ugyancsak kijelölt Ajkai Alumíniumipari Kft. leendő vásárlója javára különítettek el.
Az ÁPV Rt. felügyelőbizottsága szűkkörűnek minősítette a meghívottak körét, mondván, nem a tényleges bauxitfelhasználókat hívták meg a zártkörű versenyre. Sőt amikor a Tolnay Lajos nevével fémjelzett Magyar Alumínium Kft. megszerezte az Ajkai Alumíniumipari Kft.-t, harminchat százalékos tulajdonosa lett a bauxitbányának.
A privatizációt ellenőrző felügyelőbizottság rendkívül alacsonynak ítélte a 100 millió forintos eladási árat, amelyen az 1,55 milliárd forint törzstőkéjű cég elkelt, amelybe ráadásul még az értékesítés előtt be is olvasztották a 236 millió forint jegyzett tőkéjű Geoprospeck Kft.-t. Még a 2,5 milliárd forintra taksált környezetvédelmi kárelhárításra sem kötelezték a pályázókat, azok csupán – minden kötelező szankció nélkül – átvállalták azt. Az új tulajdonosok egyébként 2000-ig vállalták, hogy végrehajtanak egy 1,85 milliárd forint értékű beruházást, és tíz évig, vagyis 2006-ig működtetik a bányát, ezenkívül készfizető kezességet vállaltak arra, hogy a bányacég törleszti a Hungalu Rt. felé fennálló 800 millió forintos hitelét. A vállalat ezt teljesítette is 1997 nyarára.
A bányavállalat a céginformációs adatok szerint jelenleg egy magánszemély, a Bauxit Bányavagyon-kezelő Kft. és a Tolnay Lajos által gründolt MAL Rt. tulajdonában van.
Büky Dorottya, az ÁPV Rt. kommunikációs igazgatója kérdésünkre elmondta: az állami vagyonkezelő szervezet az utóbbi években rendszeresen ellenőrizte a privatizációs szerződésben az új tulajdonosok által vállalt kötelezettségeket, és mindent rendben talált.
Ahhoz azonban, hogy 1995-re a Gyurcsány vezette Altus az alumíniumipar privatizációjában ilyen sikerrel vehessen részt, a gyümölcsöző – pártállami időkre visszanyúló – politikai és banki kapcsolatrendszeren túl némi saját forrásra is szüksége volt a cégnek. És az Altusnak az első szabadon választott Antall- és főképpen Boross-kormány jóvoltából volt mit aprítania a tejbe a nagy kiárusítás idején.
Még a szocialistaellenességgel és jobboldali szimpátiával nehezen vádolható HVG főszerkesztője és munkatársa is ámulattal állapította meg (HVG, 1996. február 3.), hogy az MDF vezette kormányzat idején Gyurcsányék kapcsolata a miniszterelnöki hivatallal „szó szerint baráti volt”. Szilvásy György, a régi KISZ-es társ, majdani üzleti partner helyettes államtitkárként építette a kapitalizmust újdonsült demokráciánkban, a szintén a kommunista ifjúsági mozgalomból ismert Rákosi Ferenccel közösen. „Nem véletlenül költözhetett be bérlőként, majd tulajdonosként a MeH egykori bölcsődéjének és óvodájának helyiségeibe az Altus csoport”– szögezi le sokat sejtetően a HVG.
Még a kis létszámú szocialista frakciót is csodálattal töltötte el, hogy miután a KISZ-es, demiszes fiúk végeztek szervezeteik vagyonának széthordásával, ráadásként 1993 szeptemberében a legtehetségesebb Gyurcsány még az Ezermester Úttörő és Ifjúsági Kereskedelmi Vállalatot is megkapta, hadd végelszámolja kedve szerint. Sőt 1994 januárjában, Boross Péter miniszterelnöksége alatt kárpótlási jegyekért privatizálhatták a Gép- és Felvonószerelő Vállalat többségi tulajdonát. Ezek után nem lenne csoda, ha Gyurcsány látványosan vonná fel a szemöldökét, amikor a Rácz-féle csillebérci úttörővagyon lenyúlásáról kérik ki a véleményét.
Amikor Kiss Elemér megvált az MDF-kormányzat idején a miniszterelnöki hivataltól – így utólag már nem is meglepő módon –, éppen az Altus csoportban talált jogászi munkát.
A sors iróniája, hogy most Kiss ment, Gyurcsány jött, de ha az ügyvéd úr a sportminiszter vagyonának kezelésénél bukkanna fel, azon botorság lenne meglepődni.
origo.hu
A baloldali polgármester undorító módon hergeli a Fradi szurkolókat
