Haldokló tömegek

Egykor, az átkos áldatlanban még nem tudtuk, mi a rögbi, de volt kicsi a rakás. Gyermektestek egymás fölé, egymásba, nyomottan, még élve. Testnek feltámadása, testek egymásba rakása. Kicsi a rakás, kicsi a rakás. Máglyarakás. Kérdem én, ez most étel vagy inkvizíció? Augusztus huszadikán este, ha metrón akarsz a tűzijáték után hazamenni, hát megtudhatod, mi az a tömeg. Hogy mennyire tud nyomni. Ezer oxigénszomj együtt mily közel is áll a fulladásos halálhoz. Tömegnyomor. A nép hangja. A nemzet lelkiismerete.
Vannak a kérdőre vonó elmebetegek. Egy közülük alkalmasint, amikor találkoztunk, mindig megkérdezte: milyen messze van a messze? S persze az is megkérdezhető, hogy mennyi az annyi? Emberből mennyi az annyi? Hol végződik a szív és hol kezdődik a lakossági igény?
Ma terjednek az emberi jogok. Elvben egyre feljebb kúszik az ember értéke a BUX-indexen. Egyre több dolog tilos, és elviekben mind egyenlőbbek vagyunk. Akár a matematikai egyenletek, úgy sorakoznak az emberi, kifejezett egyenlőségek. Ember és ember közt tilos különbséget tenni bőrszín szerint. A rasszizmus bűn. Ember és ember között tilos különbséget tenni világnézet szerint. Az intolerancia: bűn. Ember és ember közt tilos különbséget tenni nem szerint. És teremté az ő nemök szrint férfinak és nőnek. A szexizmus bűn. A kor szerinti megkülönböztetés szintén elvileg tilos – age-izmusnak hívják. A testi és lelki fogyatékosok jogaira is illik odafigyelni manapság. A tolószék így válik hovatovább a szabadság szimbólumává. Mind érzékenyebbek vagyunk az emberre, de azzal, hogy sok van belőle – változatlanul nem tudunk mit kezdeni.
Elviekben ember embertől sokaságában sem különbözhetne. A tömeg szerinti megítélés – a plepszizmus – éppúgy lehetne tilos, mint a fej és nem szerinti megítélés. Az ember, szaporodva és sokasodva, éppúgy veszít eredendő értékéből, mint bármely előítélet tárgyává válva. Az előítélet többnyire valós tapasztalatra épít, mégis elidegenítő hatású. A plepszizmus is valódi számokra hivatkozik, mégis elidegenítő hatású. Valós, de megtévesztő, igaz, de hazug.
Sokféle plepszizmus van. A legrégibb talán a militarista plepszizmus. Élő erőnek, emberanyagnak tekinteni a besorozott, megsokasított, megseregesített embereket. A háborúban az emberveszteség eleve bekalkulált, akár a nagyáruházban a lopás. Talán a koszovói NATO-csapás és az Egyesült Államok afganisztáni beavatkozása vetette fel először a – tegyük hozzá: saját – emberveszteség nélküli háború illúzióját. Irak esetében Amerika már ismét kalkulált az elkerülhetetlen emberveszteségekkel.
A stratégia halálra szán, a szociológia javakat oszt, ám ő is óhatatlanul plepszista módon gondolkodik. A haladó tömegek nevében s a jólét jegyében a személyiség, akár a múlt, könnyen eltörölhető. Itt is igazságok napoznak a pokol tornácán. A hatalom, amióta világ a világ, és sapiens a homo, halálra szán és javakat oszt, így a stratégiai és szociológiai eredetű plepszizmus egyként a történelmi tradíció része. Nem így az ökológiai plepszizmus.
Malthus vetette föl először, hogy az emberi népesség, az istenadta nép, a sok nemzet, törzs, ország, azaz a szám szerint megsokasodott ember ökológiai értelemben populációnak tekinthető, s hasonló törvények érvényesek rá, mint bármely állatpopulációra. Malthus elsőként figyelt föl a népességnövekedés, a demográfiai robbanás és a föld eltartóképessége közti hosszabb távú ellentmondásra, s levonta a következtetést, ha ez így megy tovább, akkor az emberi populáció, akár a lemming- vagy sáskapopuláció, egy idő múlva összeomolhat. Tömeges éhínség, ökológiai katasztrófa várható.
Malthus óta sok kísérlet történt arra, hogy a theilard-i értelemben vett emberi jelenséget valamiképpen renaturalizálják. Rousseau „vissza a természethez” elvétől kezdve egész a szociáldarwinizmusig s a náci fajelméletig se szeri, se száma a renaturalizációs kísérleteknek. A New Age és a mély ökológia – mely utóbbi szerint az ember csak egy a fajok közül – ugyancsak renaturalizációs kísérlet. A természetre nézvést fenyegető nagyságú embertömeg és a humanizmus paradoxonát azonban mind ez idáig nem sikerült feloldani. Hogy mi lesz a megoldás, a feloldás, az ma még rejtély, de hogy nem az ökológiai plepszizmus, az mind valószínűbb.
Az ökológiai plepszizmus egyik legnagyobb tétele Kína. Előítélet-mentes, felvilágosult emberek is hajlamosak úgy gondolni, hogy ha Kínában meghal pár ezer ember, az kisebb baj, mintha Luxemburgban történik ugyanez. A plepszista tudat számára az ember tömegcikk, áru, melyből ha sok van, lemegy az ára, ha kevés van belőle, akkor pedig föl. Mindannyiunk mélyén ott bujdokol egy kis rejtett rabszolga-kereskedő, aki azt mondja, mi is az egymilliárdhoz képest a pár ezer? S a világ hosszú időn keresztül valóban így működött. Zokszó nélkül tűrtük, hogy háborúk és járványok tizedeljék az emberiséget. Egész a SARS-vírusig. A SARS-vírus bebizonyította, hogy a plepszista előítéletek életszerűtlenek. Azok az emberséges ökomókusok is elgondolkodhatnak, akik vadul kiabálva a globalizáció ellen, egyetlen katasztrófával szabadítják meg a túlterhelt földet a fölösleges ötmilliárdtól, hogy kijöjjön az ökológiailag még elviselhető egymilliárd.
A SARS-pánik rávilágított, hogy az ember menthetetlenül megszemélyesült, menthetetlenül értékes és a földön menthetetlenül jelenvaló. A XIX. században, de talán a XX. században sem lehetett hír az, hogy Kínában meghalt egy ember. Egy ember.
A SARS-vírus nemcsak epidemológiai, hanem tudati szinten is benyitott a XXI. századba. Tapasztalhatjuk, hogy az ember értéke nem csökken attól, ha sok van belőle, nem érvényesek rá sem az ökológia, sem a piac törvényei. Ugyanakkor a veszélyeztetett állatok értéke sem nő attól, hogy kevés van belőlük. Hatmilliárd emberfős populáció mellett immár hír az, ha egy ember meghalt Kínában, másrészt a gorillákat, a csimpánzokat és az orangutánokat a kipusztulás szélére juttattuk. A detroiti Wayne Állami Egyetem kutatói szerint a csimpánzokat a Homo nemzetségbe kellene sorolni, abba a rendszertani osztályba, ahová a ma élő fajok közül egyedül az ember tartozik. Hát így lesz az emberből majom.
Ma csöndes nap volt a fronton, csak egy ember halt meg: én, írta egy magyar örökbecsű. Ma csak egy ember halt meg Pekingben: ő. Ma csak egy majom halt meg a Gombéban. Kicsoda is? Uraim, a cirkuszjegy olcsó, amúgy pedig gondolkodni szabad.