Húszezer

A pénzek, a nagy magánvagyonok, a tőkeerős vállalkozások és a multinacionális cégek mintha nem akarnák megtalálni a jó ügyeket. Az olyan kezdeményezéseket például, mint amilyen az 1989-ben alapított Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat, annak határainkon átívelő tevékenységével. A gyermekmentők egész évben hirdetik programjaikat, amelyekhez bárki csatlakozhat. Van egy több mint egy évtizede hagyománnyá lett, kiemelt és a nagy nyilvánosság előtt is ismert rendezvényük, amely Kocsis Zoltán születésnapjához kötődik. A világ legjelentősebb előadóművészei között számon tartott és elismert Kocsis Zoltán a rendszerváltó évek elején tett ígéretet arra, hogy minden esztendőben május 30-án hangversenyt ad a gyermekmentő szolgálat javára. Azoknak az igen nagy hátránnyal az életnek induló gyermekeknek a támogatására, akik halmozott problémákkal, napi étkezési gondokkal küszködve, a rendszeres egészségügyi ellátást nélkülözve, családi háttér nélkül a társadalom nagy vesztesei lennének, ha nem nyúlnának értük segítő kezek.

Múlt pénteken a Budapest Kongresszusi Központban megtartott koncerten Edvi Péter, a szolgálat alapítványának elnöke elmondta: tavaly háromszázmillió forintot tudtak fordítani programjaikra. Gyermekek százainak fontos műtétjeire, szűrővizsgálatára, óvodai és iskolai étkeztetésére, üdültetésére költötték ezt az összeget. Nem gondolom, hogy sok ez a pénz, de a szükségben szenvedők számára nélkülözhetetlen.

Nos, itt van ez a nemes szándéktól vezérelt elhatározás, a születésnapi koncert, és az ember azt hinné, hogy tódulnak a nagylelkű adakozók. Tény, húszezer forint nem kevés pénz, de ahol sok százezer, akár egy-kétmillió is összejön egy hónapban, ott szinte jelképesnek tekinthető. És mit kap, aki tudja nélkülözni ezt a húszezer forintot? Ez a zseniális az alapötletben: kap az ország egyik hírességétől egy maradandóan szép művészi élményt (plusz egy vacsorát, de ezt most hagyjuk). Egy olyan csodálatos produkciót, mint amilyennek fültanúi lehettünk a múlt hét végén. A beharangozó hírekből is tudni lehetett: Kocsis Zoltán évek óta nem adott szólóestet Budapesten. A Zeneakadémia a szokásos jegyárakkal dugig lett volna egy ilyen alkalommal. Ez az este azonban nem a vájtfülűeknek, Kocsis-híveknek szólt. A szervezők a tehetősek megtisztelő jelenlétére számítottak. Csalódniuk kellett, ahogy reményeimben csalatkoztam magam is. Meglehetősen hézagosan voltunk: az emelet félig üresen tátongott, a földszint fél karéjban kínálta a szabad helyeket. El tudom képzelni, hogy akadtak, akik jegyet váltottak, csak éppen nem mentek el. Elképzelni igen, de megérteni nem. Beethoven, Bartók és Schubert neve csak nem szeghette kedvét egy iskolázott cégvezetőnek, topmenedzsernek?