Johan Béla teljes arcképéhez

Egy hónappal ezelőtt lapunk Egy nácibarátról elnevezett program címmel hírt adott egy hetilapban megjelent írásról, és arról, hogy egy alapítvány felszólította lemondásra az egészségügyi minisztert, mert a kormány népegészségügyi programját „a Hitler követelésére kormányfővé kinevezett Sztójay Döme egyik antiszemita, nácibarát belügyi államtitkáráról, Johan Béláról nevezték el” (Magyar Nemzet, 2003. május 15.). A hetilap értesülését átvéve azt írtuk, hogy Johan Béla – aki akkor a Belügyminisztériumhoz tartozó egészségügyi államtitkár volt – „elkötelezett antiszemita volt”, a húszas években a Fajvédő Szocialista Párt tagja, aki a negyvenes években az Országos Orvosi Kamara számára kidolgozta, miként kell eltávolítani a zsidó orvosokat a testületből.
A cikkünk megjelenése után eltelt egy hónapban számtalan felháborodott hangú telefonhívást kapott szerkesztőségünk Johan Béla leszármazottaitól, volt munkatársaitól, és orvosoktól, akik ismerték és nagyra tartották a magyar közegészségügyért évtizedeken át munkálkodó kiváló orvost. Johan Béla unokája, Fényesné Kondorosi Eszter számos dokumentumot is szerkesztőségünk rendelkezésére bocsátott, hogy családja kérésének megfelelően egyszer s mindenkorra tisztázzuk: nagyapja, Johan Béla soha nem volt a nácik barátja, soha nem volt „elkötelezett antiszemita”, sőt ezzel szemben arra vannak bizonyítékok, hogy kizárólag a polgári-liberális értékszemlélet volt jellemző rá. A zsidóüldözések idején Johan Béla becsülettel tette a dolgát, sok zsidó orvos neki köszönheti az életét. A család felhívta a figyelmet arra is, hogy 1991-ben Johan Béla hasonló támadásoknak volt kitéve, mint most, ezeket akkor a Magyar Orvostörténeti Társaság és az Országos Közegészségügyi Intézet vezetősége többoldalas nyilatkozatban sorra megcáfolta. A népegészségügyi program az Országgyűlés egészségügyi bizottságában valamennyi parlamenti párt képviselőjének támogatásával vette fel Johan Béla nevét.
A rendelkezésünkre bocsátott dokumentumokból, nyilatkozatokból egyértelműen bizonyítást nyert, hogy „Johan Béla 1944. március 19-én Keresztes Fischer Ferenc belügyminiszter kérésére nem mondott le és vállalt szerepet, nehogy a magyar egészségügy súlyos károkat szenvedjen távozásával”. Munkatársai előtt ismert volt, hogy Johan Béla „soha nem rokonszenvezett a szélsőséges politikai mozgalmakkal, közismerten szabadelvű beállítottságú ember volt, szoros kapcsolatot tartott liberális felfogású értelmiségiekkel, amiért a szélsőjobboldal őt „zsidóbarátnak”, később zsidóbújtatónak nevezte”.
Az Orvosi Kamara hivatalos lapjában 1944. június 15-én élesen támadták Johant, azzal vádolták, hogy „azért nem készítette el a háborús mozgósítási tervezetet, mert be akarta bizonyítani, hogy a zsidó orvosok nálunk a közegészségügyi szolgálatban nélkülözhetetlenek”. Johan Béla a katonai szolgálatra behívott keresztény orvosokat úgy pótolta, hogy a munkaszolgálatra behívott zsidó orvosokat közérdekű kórházi vagy falusi orvosi munkára osztotta be. Közülük nagyon sokan Johan Béla eme intézkedésének köszönhetik az életüket.
Miközben ma az a vád ellene, hogy a kamara számára kidolgozta, miként kell eltávolítani a zsidó orvosokat a testületből, 1944-ben azzal vádolták, hogy „1939 után több száz zsidó vagy zsidó származású orvost vetetett fel az orvosi kamarába, amikor már az 1939. évi IV. törvény ezt tiltotta”. 1945-ben az igazolóbizottság előtt Johan nyilatkozott a Sztójay-kormányban vállalt „szerepéről” is. „… 1944. március 19-e után egy héttel fogadott Jaross belügyminiszter. Bejelentettem, hogy nyugdíjba kívánok menni … mert a zsidókérdésben annyira exponáltam magam (»zsidóbújtatónak«, »zsidóbarátnak« neveztek), hogy e tekintetben élesen szembe fogok kerülni az uralomra jutott párt felfogásával.”
Az Országos Orvosi Kamara választmánya eközben élesen támadta Johan Bélát, mégpedig a „zsidókérdés gyakorlati megoldásában tanúsított ellenállása miatt”. Az orvosi szakma „krémje” úgy látta, „ma is ugyanaz a liberális zsidóbarát szellem uralkodik a vezetőtényezőkben, mint egy évvel ezelőtt. Az első és legfontosabb teendő tehát a kérdés megoldása szempontjából ennek a szellemnek a gyökeres, végleges kiküszöbölése” – vagyis így ítélték meg akkor a jobboldali orvosok Johan magatartását.
Jaross ennek ellenére nem engedte nyugdíjba vonulni, ugyanakkor alaposan megnyirbálta Johan Béla hatáskörét. Ezek után Johan azt javasolta, hogy „rendelje el a kormány, hogy az egész belügyi csoportot az államtitkárral együtt telepítsék ki Balatonlellére.” A kitelepítés – a nyilasok utasítására – meg is történt, majd 1944. október 15-én Johant rendelkezési állományba helyezték, kényszertartózkodási helyéül Lengyeltótit jelölték ki, magyarán internálták.
Johan Béla éppen húsz évvel ezelőtt halt meg. Halála után elévülhetetlen érdemeiért Széchenyi- és Magyar Örökség-díjat kapott.
***
A program névadója, Johan Béla 1889-ben született. Az orvosi egyetemen kórboncnoknak és bakteriológusnak készült. 1919-ben már a Szent István Kórház kórboncnok főorvosa volt. Az első világháború alatt a hadsereg részére – laboratóriumi körülmények között – nagy mennyiségű kolera és tífusz elleni vakcinát sikerül előállítania. 1922-től az első magyar Rockefeller-ösztöndíjasként az Egyesült Államokba került mint az amerikai támogatással létrehozandó Országos Közegészségügyi Intézet leendő igazgatója. Az OKI dolgozta ki a kötelező diftéria elleni védőoltást, megfékezte a hastífusz terjedését, szervezetté tette a tbc elleni küzdelmet. Megszervezték a hazai anya- és csecsemővédelmet. Mindezt Johan Béla vezetésével, aki 1925–35 között volt az intézet igazgatója. 1935 és 1944 között pedig belügyminisztériumi államtitkárként az egészségügy első számú vezetője volt. A második világháború után ő teremtette meg a hazai ipari mikrobiológiát, a nyugati országokban már elterjedt penicillin, majd sztreptomicin hazai gyártását. A nevéhez fűződik a B12 vitamin szabadalmak révén történő magas minőségi színvonalú hazai előállításának kidolgozása. 1983-ban hunyt el. Az Országos Közegészségügyi Intézet 1989-ben vette fel nevét, ekkor avatták fel szobrát az intézet kertjében.