KÖNYVESHÁZ

Történetek a piacról

Rövid remekművek egy nagyregényírótól
Vajácsi Elemér

Temesi Ferenc azon kevesek közé tartozik, akik a nagyregény műfajában és a rövidebb formákban egyaránt maradandót alkotnak. Mi sem példázza ezt jobban, mint hogy 1977-ben megjelent, Látom, nekem kell lemennem című első novellagyűjteményét követően ezerháromszáz oldalas nagyregénnyel, a Porral állt a nagyközönség elé, és tett szert országos elismertségre nemcsak a szakmabeliek, hanem az olvasók körében is.
Temesi azóta több nagy sikerű regénnyel hívta fel magára a figyelmet, ám a rövidebb műfajokban szintén jeleskedik – többek között lapunk tárcaírójaként. Gabo meg a halál című rövidpróza-gyűjteménye a szerzőnek a Magyar Nemzetben 2000 januárjától 2002 végéig napvilágot látott írásaiból ad közre válogatást.
Temesi a kötet fülszövegében a következőképpen fogalmazza meg írói hitvallását: „Számomra egy író olyasvalaki, aki kimegy a piacra, leül egy kisszékre, kiteszi a kalapját, és azt mondja: El akarok mondani nektek egy történetet.” A szerzői önmeghatározás pontos: Temesi ugyanis minduntalan történeteket mesél, még akkor is, ha az MP3 nevű számítógépes fájlformátumról értekezik, vagy éppen festménykiállításhoz ír megnyitóbeszédet. A visszafogott iróniától a harsány hangig mindenféle regiszteren remekül működő Temesi-féle humor, valamint a szegedi tájszavaktól a tudományoskodó hadoválásig a legkülönbözőbb rétegekből építkező nyelvhasználat a biztosíték arra, hogy prózája ne válhasson unalmassá. Ráadásul mi mindenről képes szólni az író a négyszáz oldalas tárcagyűjtemény fedőlapjai között! A kötetbe válogatott írások sorát érzelmes hangú, a legmélyebb tiszteletről tanúskodó szöveg nyitja meg Gabriel Garcia Márquezről, a kortárs prózairodalom talán legkiválóbb alakjáról, de olyan is akad közöttük, amely korunk nagypolitikájának történéseiről, Esterházy Péter nagy vihart kavaró dokumentumregényéről vagy éppen a kövérségről szól. Ráadásul Temesi nem mindig a legkönnyebb utat választja: bár kiváló humora révén bármikor képes volna a hasfájásig kacagtatni az olvasót – például a kutyák napi beosztását taglaló tárcában –, nagyon komolyan is tud szólni, ha írásának témája éppen ezt kívánja meg. Megdöbbentő kordokumentum és vádirat az az írás, amely a szerzőről begyűjtött ügynöki jelentések tanulságairól szól, s így válnak szívszorító vallomásokká a halott barátokra – Paál Istvánra vagy Boncz Gézára – emlékező szövegek is. A tematikus sokféleséget a szerző személyisége fogja egységbe – az időnként önfeledten bolondozó, máskor hol önironikusan, hol véres komolysággal bölcselkedő Temesi szinte közeli ismerősévé lesz annak, aki elolvassa a Gabo meg a halál című kötetet.
(Temesi Ferenc: Gabo meg a halál. Hungarovox Kiadó, Budapest, 2003. Ára: 1800 forint)

Vitézek és garabonciások
Szepesi Attila kárpáti esszéi
Haklik Norbert

Az elsősorban kiváló költőként ismert Szepesi Attila újabb esszégyűjteménnyel jelentkezett. A Szepesi-esszé széppróza a javából. Kárpát-medencei útikalauz térben és időben. A szerző – mivel a nyelv művésze képtelen megtagadni önmagát – eleven, élvezetes stílusban szól még olyan, szikár földrajzórák emlékét idéző témákról is, mint például a vízrajz vagy az ásványtan, rendre érzékletes leírásokkal, szórakoztató, anekdotikus részekkel fűszerezve a szövegeket.
A Kapuk és vendégek című kötetet böngésző olvasó remekül szórakozhat, közben észrevétlenül ismer meg olyan részleteket a Kárpát-medence múltjáról, amelyekről jobbadán csak lexikonokból értesülne. Éppúgy olvashatunk a kötetben Mátyás és Beatrix lakodalmáról, mint a Nagyenyedi kódexben megtalálható csízióról (verses naptárról), a magát „a hunok grófjaként” emlegető, zágrábi születésű teológusról, a haláltáncokról vagy éppen a fogyasztóvédelem középkori előzményeiről, a kofaperekről.
A kötet írásai az ősidőktől a XVI. század végéig kalauzolják el az olvasót. Az esszék között a történelmi-kultúrtörténeti írások vannak többségben, de akad köztük olyan is, amely a Kárpát-medencei mamutleletekről vagy éppen a Bükk hegység kaptárköveiről szól. Szepesi – aki szabad idejében folyvást az erdőket, mai és hajdani országunk ismert és kevésbé ismert tájait járja – saját élményeit is rendre beleszövi az írásokba, és a személyes tapasztalat minduntalan remekbe szabott metaforák, érzékletes hasonlatok révén válik az olvasó számára is átélhetővé. Az esszégyűjteményt a legifjabb olvasóktól az idősebbekig mindenki élvezettel forgathatja – mindemellett a szépírók számára valóságos kincsesbánya lehet, ugyanis annyi furcsa esemény, különc figura és csodába illő történet szerepel benne, hogy az több mágikus realista nagyregény megírásához is elegendő nyersanyag lehetne. A remek könyvészeti kivitelezésű kötetet számtalan korabeli metszet és grafika illusztrálja. A közeljövőben a könyv folytatása is megjelenik, amely a magyar újkor világába kalauzolja el az olvasót.
(Szepesi Attila: Kapuk és vendégek. Magyar Könyvklub, Budapest, 2003. Ára: 1890 forint)

Tükrök, örvények
Száraz Miklós György Andalúziában
Kákonyi Péter

Véletlen utazásból kerekedik ki Száraz Miklós György új könyve. Esszéregénye? Történelmi időutazása? A szerző eljut Granadába, és ott megragadja a jelenben tovább élő múlt. Ódon templomok között csetlik-botlik, kőből rakott falak és hippik obskurus barlangjainak árnyékában – közben tűnődik. A szélűzte fák meg az ajtók-ablakok visszfényei közt örvények nyílnak körülötte, futó vizek tükrébe bámul, ahol megelevenedik minden, ami látszólag múlt, sőt régmúlt. Templomos lovagok és roppant őstulkok, magyarországi szaracénok és spanyol cigányok. Táncos kedvű, bohém királyunk, szegény II. Lajos és holta napjáig hűséges hitvese, Habsburg Mária, Marie d’ Hongrie, akit okkal nevez a szerző „a nekünk legkedvesebb Habsburgnak”. Száraz újra eltűnődik azon, amin már a kortársak is töprengtek: mennyivel szerencsésebben alakulhatott volna históriánk, ha nem a „táncos király”, hanem az „örökös özvegy” viseli a koronát, a csúnyácska királyné, aki Németalföld helytartójaként diadalmas hadjáratokat vezet, s miközben a fél világ lábai előtt hever, sosem feledi „a budai szép napokat”.
A szerző andalúzokkal beszélget, s közben felrémlenek erdélyi meg felvidéki barangolásai. Egy eperjesi templom vagy épp egy váci szerzetes. Tűnődik a ferences meg a dominikánus – dömés – szerzetesek sorsán és fényudvarán, kimondva, hogy Assisi Szent Ferenc, a Poverello, Isten szegénykéje még komor pillanataiban is derűt áraszt, míg a dömések alapító atyja, a nagyszerű Domingo Guzmán arcán még a kedély perceiben is árnyék borong. Felidézi a szerencsétlen sorsú utolsó mór király, Boabdil alakját, majd hirtelen a mi Forgách Ferencünk ötlik eszébe, aki megírta kora fekete krónikáját, keserű szavakkal és vitriolba mártott tollal. Elidőz a lepantói csatatéren, ahol Cervantes elveszítette fél karját, ám a magyar gályarabok jelentős része megszabadult évtizedes fogságából. Hosszan elmélkedik az eretnekmozgalmak baljós eseményein, valdensek és albigensek heroikus sorsán, fanatikus hitén és gondolatain, amelyek a protestantizmus előszeleként is értelmezhetők.
És miközben a pápákról meg a konkvisztádorokról, Savonaroláról és az inkvizícióról tűnődik, ott csatangol egy spanyol város arabok meg cigányok lakta utcájában, elbeszélget a szembejövőkkel vagy a házikók kapujában ücsörgőkkel, megáll egy ismeretlen templom árnyékában, s közben úgy érzi, mintha Kolozsváron ülne: „Szemben Szent Mihály nagy plébániatemplomával, Mátyás király lovas szobrával. Jobbra az 1530 körül épített Kakas- vagy Báthori-ház, ferdén rálátok a Bánffyak nagy palotájára is…” De bárhová téved is idegenként, mindenütt otthon érzi magát, mert a történelem csupa örvény, tükör és visszfény. Granada pedig azért olyan kedves az érzékeny barangolónak, mert „itt minden egy kicsit avítt, egy kicsit poros, egy kicsit régi. Itt minden használt, mint a kedvenc ruhánk, kényelmesre taposott cipőnk, a kezünkhöz kopott szerszámnyél.”
(Száraz Miklós György: !Ó, Santo Domingo! Magyar Könyvklub, Budapest, 2003. Ára: 1890 forint)

Angyalszárny alatt
Korok, titkok Vathy Zsuzsa új regényében
Balkó Ágnes

Az angyalok halandók számára elgondolhatatlanok. Égi személytelenségbe, transzcendens ködbe burkolóznak; s hogy egy őrangyalról mi sejthető, az nemcsak hit, de intuíció kérdése is.
Bódog, azaz Bódi, a játékos kedvű, ám aggályos és dadogó őrangyal meg végképpen nem illeszthető egyetlen hitelesnek tartott besorolásba sem. Éppen annyira kirí a mennyei hierarchiából, mint az ötvenes évek kisvárosi világából az elnéző jelzővel is csak hóbortosnak titulálható család, amelynek védelmére rendeltetett. Három gyerek, főzés helyett szüntelen a könyveit bújó anya, deklasszálódott férj és felmenők. A korához képest sokat olvasott, szertelen képzeletű középső lánygyermek, Reni a lesújtó mindennapokkal birkózik. Éber figyelemmel követi a körülötte zajló eseményeket – az író vérbeli novellistaként kitűnő kor- és kórképet ad –, de direkt moralizálás nélkül, inkább a belső rezdülésekre fülel. Majd egyik napról a másikra hátat fordítva a gyermekkornak Reni fellázad, létezését nem hajlandó egyetlen korszakra és egyetlen alakra korlátozni. Elképzeléseit odáig tökéletesíti, hogy még Bódit is képes rávenni: a mennyei komputer segítségével, amely az „égi lények és a földi emberek idegrendszerét ötvözi egybe”, biztosítsa számára a kalandozást térben és időben. Így eshet meg, hogy a kamasz lány kitüntetett életek főszereplőjévé lényegül át. A milánói udvarban Mátyás király követének unokahúga, a szabadságharc leverése után üstökös pályájú népszínműénekes, a századfordulón hét gyermeket nevelő kisvárosi tanárfeleség, majd az avantgárd művészetével és életérzésével birkózó festőnövendék. Valamennyien átmeneti korok teremtményei, egyúttal a történelem becsapottjai, valamennyien magukon hordozzák a kamasz lány egyéniségének kiteljesedett vonásait, az életükben bekövetkező fordulatokkal érdemlik meg a kinagyítást: a női sorskérdések szüntelen és örökösen ismétlődő megválaszolását.
A sokszólamú regény a szerkezetével is tükrözi, hogyan fordul a játék drámaian komolyra, s lesz személyes, vallomásos történetté. Az ötvenes évek egyszerre szarkasztikusan metsző és fájdalmasra árnyalt megjelenítése után idősíkváltás következik, és a megszállók kivonulásának tiszteletére rendezett évfordulós ünnepségből a születés misztériuma, egy szülőszoba képei vezetik át az olvasót a megújuló létezések titkaiba. Vathy Zsuzsa mesterségbeli tudása, autentikus történetformálása a biztosíték rá, hogy a regény a realitás kereteit átlépve is érett, érzelmekben gazdag, szép olvasmányt kínál.
(Vathy Zsuzsa: Angyalhíd. Európa Könyvkiadó, Budapest, 2003. Ára: 1900 forint)