Patronra, magyar!

Ha drog, akkor Kendermag Egyesület – nagyvonalakban akár így is jellemezhetnénk napjainkban hazánk kábítószerügyi viszonyait. Ami annyit tesz, hogy az igazán fontos momentumok helyett olyan jelentéktelen részletekről folyik a vita, mint hogy Jancsó Miklós hány tojástalálatot kapott, és hogy Aczél Réka megsértette-e a közszolgálati televízió házirendjét. Mert az igazság – mint mindig – odaát van, valahol a felajzott média reflektorfényein túl. S az igazság – mint mindig – fájdalmasabb, mint néhány órányi demonstratív huzakodás a Vörösmarty téren.
Induljunk ki abból, hogy a marihuána fogyasztásának büntethetősége ellen tartott tüntetés korábban a közélet iránt semmiféle érdeklődést sem tanúsító ifjakat is véleményformálásra sarkall. Nézd, milyen izgalmas az élet itt Pesten – gondolhatják a srácok a tumultuózus jelenetek láttán, aztán lendületből nekilátnak, hogy a témában az átlagosnál nagyobb jártasságra tegyenek szert, vagyis leülnek a számítógép elé, és kender- meg kendermagügyben átfésülik a világhálót. Hiszen az internet valóban fantasztikus alkotás, a tudás elképesztő méretű tárháza, kár, hogy az adatbázist nem kizárólag normális emberek hordták össze.
De visszatérve a világhálón kutakodó ifjainkra: előbb vagy utóbb bizonyosan rátalálnak a Magyar Pszichedelikus Közösség honlapjára (www.daath.hu). Első pillantásra úgy tűnik, hogy semmi probléma, a pszichedelikusok nemes célt tűztek zászlajukra, mert mint beköszöntőjükben írják: „Nem célunk senkit pszichedelikus, vagy más illegálisnak minősített drogok kipróbálására buzdítani. A szerekkel kapcsolatos írások azért kerültek fel mégis erre az oldalra, hogy az érdeklődők számára információt nyújtsanak; mert mi hiszünk abban, hogy a tájékozottság jó dolog.”
Miközben böngészem a világhálót, a hátam mögött szól a televízió, hogy teljes legyen a kommunikációs zűrzavar. Két szakember és egy hozzá nem értő műsorvezető beszélget az alkoholizmusról, amely szerintük sokkal súlyosabb probléma, mint a drog, mégis mindenki a kábítószeresekkel foglalkozik. Lám, a régi jó érvrendszer: a dohányzás meg az italozás milyen csúnya dolgok, mégis hagyjuk, bezzeg a könnyű drogokat tűzzel-vassal irtanánk, holott legfeljebb a nevetőizmok durrannak be tőlük. Azt persze soha senki nem mondja meg, hogy miért lesz jobb nekünk, ha két rossz mellé odateszünk egy harmadikat.
S valóban, a tájékozottság tényleg jó dolog, én például az összes kábítószerrel kacérkodó fiatalt elküldeném az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézetbe, hogy ott tájékozódjanak, vagy levetíteném nekik a Pesty Fekete Doboz drogosokkal foglalkozó adásait, hogy aztán alakítsák ki jövőképüket. A Magyar Pszichedelikus Közösség azonban másként értelmezi a tájékozottság fogalmát: „Fontos, hogy fel legyünk készülve az esetlegesen előálló zavaros vagy rémisztő elmeállapot kezelésére. Első alkalommal, illetve nagy dózisú trip esetén soha ne legyünk egyedül. Alaposan válasszuk meg a helyszínt és az alkalmat. Szánjunk egy kis időt a lelki felkészülésre: pihenjünk; gondoljuk át, hogy milyen célból lesz a trip, vagy végezzünk valamilyen megnyugtató tevékenységet a felkészülés során (takarítás, a megvilágítás beállítása, a tervezett élménynek megfelelő zene kiválasztása stb.). A jogos aggodalmak kiküszöbölése érdekében nagyon hasznos lehet egy »vigyázó«: egy józan ismerős, akinek az a dolga, hogy megoldja a felmerülő kényelmetlenségeket, és rajta tartsa a szemét a megváltozott tudatállapotú delikvenseken. Bámulatosan zavarba ejtő tud lenni egy telefonhívás, vagy egy rendőr az ajtó előtt, ha az ember be van LSD-zve.”
Irigylem az oldal készítőit, hogy számukra egy telefonhívás, vagy egy ajtó előtt álló rendőr bámulatosan zavarba ejtő tud lenni, mert én a honlapjuktól jöttem bámulatosan zavarba. Tudniillik azon bizonytalanodtam el, hogy az ilyen részletességgel tárgyalt előkészület leírásával vajon kinek akart segíteni a bizonyosan csupa jó szándék Magyar Pszichedelikus Közösség.
Persze az elmélet gyakorlati útmutató nélkül nem sokat ér. Mert hiába vackolja be magát odahaza puha takarók és párnák közé teljes kényelemben a kezdő narkós, hiába rak ki a kilincsre Ne zavarj! táblát (Részletek Emmanuelnek az oldalon található hasznos tanácsaiból), ha egy gramm cucc sincs a keze ügyében. Mert a drogforgalmazás tiltott, büntetendő dolog, ezt még az interneten sem illik reklámozni, hát marad a jól bevált Csináld Magad Mozgalom meg a közismert magyar találékonyság.
Ott van például a hajnalka. A hajnalkáról eddig mindössze azt tudtuk, hogy bájos, szemrevaló virág, a precíz tájékoztatásnak köszönhetően viszont immár az sem titok többé, hogy a hajnalka kábítószerként sem hoz szégyent a növényvilágra. „A hajnalka (Ipomoea violacea) bizonyos változatainak magja egy lizergsav-amid (LSA) nevű természetes triptamint tartalmaz, ami vegyileg nagyon hasonló az LSD-hez. (…) A hajnalkamaghoz bármely kertészeti boltban vagy vetőmagboltban hozzájuthatunk. A magok kb. 0,1 százalékban tartalmaznak ergotmetrint, kanoklavint, lizergolt, és egyéb ergot alkaloidákat. (…) A magokat megeszik egészben, vagy az aktív alkaloidák kivonatát fogyasztják. Már 25-50 db mag elfogyasztása után is tapasztalhatók bizonyos hatások, de a legtöbb használó a kívánt hatás eléréséhez 100-400 db mag elfogyasztását tartja szükségesnek” – írják a közösség tagjai, és kizárólag tájékoztatási céllal még azt is hozzáteszik, hogy Magyarországon az LSA nem tartozik a kábítószernek minősülő anyagok közé, így a hajnalka minden szempontból legális növény.
Mivel azonban ez a hajnalkamagrágás elsőre nem túl elegáns és még kevésbé meggyőző, a körültekintő szerkesztők mindjárt egy élménybeszámolót is mellékelnek: „rászakadt a cédére, és nyomatta a zenét, minden szám és mondat külön emlék, élmény, gondolat, majd vizuális folyamot indított be. Elképesztő volt, olyan gyönyör, amihez nehéz hasonlót találni! (…) Azt hiszem, bevizeltem a gyönyörtől!”
Hiába, aki a virágot szereti… Ám azoknak sem kell elkeseredniük, akik esetleg allergiások a virágmagokra: ők a habpatronokban találhatják meg az élményt. Hála a Magyar Pszichedelikus Közösség fáradságot nem ismerő tájékoztató tevékenységének, ugyanis már azt is tudjuk, hogy a habpatronban kéjgáz van, melynek használata a következő módon történhet: „az élelmiszerüzletekben kapható habpatront belecsavarhatjuk egy szifonba, és onnan belenyomjuk a gázt egy zacskóba. A zacskót arcunk elé fogva megfelelő mennyiségű levegőt mellé adagolva lélegzünk.”
Aki pedig esetleg megkérdőjelezi a pszichedelikusok tájékoztató szándékának tisztességét, az olvassa el, hogy mire is jutottak a közösség tagjai a kéjgáz fogyasztása kapcsán: „a légkör dinnitrogén-oxid tartalma sajnos hozzájárul az üvegházhatáshoz; környezettudatos lelkiismeretünket nyugtassuk azzal, hogy a habpatron visszaváltható!”
Milyen kár, hogy a társadalomtudatos lelkiismeret ezekben a körökben ismeretlen fogalom.