Tévéterror

A nézőkre zúduló információs dömping durván beleavatkozik a személyiségfejlődésbe – állítja Münnich Iván agressziókutató, aki szerint el kell felejtenünk végre, hogy a modern médiát nem változtathatjuk meg. Az Országos Rádió- és Televíziótestület legfrissebb felmérése ugyanakkor megállapítja, hogy a kereskedelmi csatornák műsoraiban körülbelül negyedóránként történik erőszakos cselekmény.

A legvéresebb hírműsorokat változatlanul az RTL Klub készíti, híradójának majdnem harmada tragédiákat mutat be. A legkevesebb erőszakot és balesetet a Duna Televízió sugározza – állapítja meg az Országos Rádió- és Televíziótestület (ORTT) felmérése. Az uralkodó szerkesztői gyakorlat szerint a tragikus események előbb kapnak helyet a híradókban, mint a társadalmi konfliktusok. A televíziók majdnem minden második műsorelőzetesében előfordul erőszakos jelenet. Az ilyen spotok sugárzásában a csúcstartó a Tv 2, de egyre több agresszivitást mutat be a közszolgálati televízió is.
A kereskedelmi csatornák műsoraiban körülbelül negyedóránként történik erőszakos cselekmény. A brutális akciók végrehajtói (a film szereplői) túlnyomórészt szándékosan alkalmaznak erőszakot, amely általában emberek ellen irányul.
Az Egyesült Államokban végzett és a minap publikált kutatás szerint azok a felnőttek, akik gyermekkorukban sok erőszakos jelenettel tarkított filmet néztek, könnyebben azonosulnak a bűnözőkkel, illetve követnek el bűncselekményt, hajlamosabbak autóvezetés közben az agresszív viselkedésre, a családtagjaikkal való durva bánásmódra.
A Columbia Egyetem kutatói szerint a negatív hatásoktól úgy tudjuk megvédeni gyermekeinket, ha naponta egy óránál többet nem engedjük őket tévézni. (Magyarországon a gyermekek nagy része három-négy órát ül a képernyő előtt.)
Ugyanakkor brit szociológusok arra a reménykeltő megállapításra jutottak, hogy Nagy-Britannia tévénézői egyre kevésbé érdeklődnek az erőszakos műsorok és filmek iránt.
– A baj akkor kezdődik, ha a néző nem tud mit kezdeni a látottakkal – magyarázza Münnich Iván agressziókutató. – A befogadó helyzete ugyanis passzív, így teljes mértékben rá van bízva, hogy miként értékeli a média által közvetített tartalmat. Az információs dömping durván beleavatkozik a személyiségfejlődésbe, hiszen egy gyerek nemcsak a családtól, de a médiától is rengeteg információt kap. Az ideális az lenne, ha a szülők, akik együtt nézik a televíziót a gyerekkel, elmagyaráznák, hogy az adott műsor mennyit ér.
Az agressziókutató szerint követendő példa, hogy néhány iskolában szaktanárok készítik föl a tanulókat a médiatermékek értő befogadására. Ugyanakkor ez egyben válságjelenség is, hiszen valószínűleg nincs minden rendben, ha a társadalom rákényszerül a média értelmezésének oktatására.
– Sajnos a kereskedelmi televíziók nagyon ügyesen használnak ki egy ősi tulajdonságot: ami ugyanis zavarhatja, bánthatja, fenyegetheti az embert, arra megpróbál felkészülni, s a negatív tartalmú műsorok erre a készenléti készségünkre alapoznak. Az embernek pedig a túlélése érdekében reagálnia kell a információkra. Szintén a modern média sajátossága az erőszakos tartalom állandó fokozása. Egy régi James Bond-film ma már unalmas. A média az akciók számának sokszorozásával fokozza a feszültséget. Ezt azonban nem teheti a végtelenségig, mivel az emberi idegrendszer képtelen befogadni másodpercenként egy gyilkosságot. A filmesek azonban jól tudják, hol a határ, és gátlástalanul el is mennek addig. Ha pedig az erőszakos cselekmények gyakoriságát nem lehet tovább fokozni, akkor hadd folyjon a vér; jön a brutalitás.
Az agresszív műsorok nem tesznek mindenkit automatikusan agresszívvá – állítja Münnich Iván, de van egy veszélyeztetett réteg, amely például családi okok miatt érzékenyebb az átlagosnál, s erre a média egyáltalán nincs tekintettel, holott éppen ebből a rétegből kerülhetnek ki a potenciális bűnelkövetők.
– Az ideális állapot az lenne, ha a nézők őszintén befogadhatnának mindent, amit a televízióban látnak. Erről azonban szó sincs, mert a műsorkészítők sajnos gyakran visszaélnek a nézők bizalmával. Ha megnézzük a kínálatot, azt kell látnunk, hogy óriási túlsúlyba kerültek az értéktelen tartalmú műsorok. És nem szabad elfelejteni, hogy a silány produkciók is mintaként szolgálnak. De nem a néző a hibás, hanem az, aki a műsort szolgáltatja, hiszen ezzel az erővel sugározhatna értékes műsorokat is.
Ha a felnőtteket ilyen ügyesen becsapják, a gyerekeknél még könnyebb a feladatuk – vázolja a média és az ifjúság kapcsolatát Münnich Iván, megemlítve, hogy egyre több gyermek szerzi a viselkedési minták egy részét a video- és számítógépes játékokból.
– A számítógépes játékok kétoldalú kapcsolatot jelentenek, tehát míg a gyerekek az akciófilmekben csak nézői a különböző erőszakos cselekményeknek, a játékokban végre is hajthatnak hasonlókat. Hatalmas választékban gyártják a technikailag bravúrosan megvalósított programokat, amelyeknek túlnyomó része azonban minden látványos külsőség ellenére nem más, mint az erőszakos tartalom újabb megjelenítése. További veszély, hogy a modern játékok látványvilága egyre inkább közelít a valósághoz. A játszó gyerekek klasszikus függőségi tüneteket produkálnak: nemcsak hogy elhanyagolják a kötelességeiket, de még fizikailag is leépülnek. A szakemberek is döbbenten figyelik, hogy ma már nem a család, hanem a haverok, baráti társaságok, bandák szerepe a meghatározó. Márki Zoltán barátom ennek a jelenségnek a veszélyét így fogalmazta meg: „Nem mindegy, hogy milyen világot hagyunk a gyermekeinkre, de az sem mindegy, hogy milyen gyermekeket hagyunk a világra.”
Münnich Iván úgy véli, hogy már működésbe léptek a társadalom önvédelmi reflexei, amire jó példa az említett médiaoktatás, ugyanakkor a civil szervezetek szerepét is hangsúlyozza.
– A társadalom természetesen érzi a veszélyt. Gondoljunk csak az RTL Klub és a Dragon Ball című rajzfilm esetére! (Az ORTT 1999 tavaszán döntött a Dragon Ball című japán rajzfilm letiltásáról túlzott erőszakossága miatt – A szerk.) A Dragon Ball ugyanis a rossz, értéktelen, sőt káros produkció tipikus példája: csillogás-villogás, izgalmas zenék, zajok, robbanások, a tartalom azonban szimpla erőszak, ahol mindig az erősebbnek van igaza. A televízió vezetői boldogok, mivel nő a nézettség, csak azzal a kérdéssel nem foglalkoznak, hogy milyen hatásai vannak a rajzfilmnek. Az már senkit sem érdekel, hogy néhány év múlva valamelyik ifjú épp a Dragon Ballból vett minták alapján oldja meg a konfliktusait. Az erőszakos tartalmú produkciók szorongást, önértékelési zavart is okozhatnak. Számtalanszor találkozunk a nevelési tanácsadókban olyan gyerekekkel, akik valamely akciófilm durva részlete miatt éjszakákon át nem alszanak, szoronganak, sőt hallucinálnak.
Münnich Iván véleménye szerint első lépésként el kell felejtenünk, hogy a modern médiát nem változtathatjuk meg.
– A legegyszerűbb széttárni a kezünket, és minden felelősséget a profitorientált médiapiacra hárítani. De ki mondja, hogy nem alakulhat át a piac? Végtelenül egyszerű döntésről van szó, hiszen az illetékeseknek csupán arról kell határozniuk, hogy értékes vagy értéktelen produkciók létrehozására szánnak-e pénzt – fogalmaz a szakember.
Hasonló gondolatokat vetettek föl A média hatása a gyermekekre és fiatalokra címmel megrendezett nemzetközi konferencia résztvevői is, miután megállapították, hogy aggasztó méreteket öltött az erőszak jelenléte a médiában és az interneten. A konferencia résztvevői nyilatkozatban kérték fel a műsorszolgáltatókat, hogy tiszteletben tartva a gyermek és felnőtt nézők alkotmányos jogait, érzékenységét tartózkodjanak a halál, a gyilkolás és kínzás különböző formáinak naturalisztikus, alantas érzések és indulatok keltésére alkalmat adó ábrázolásától. Szenteljenek megfelelő teret az olyan műsorok közzétételére, amelyek a magyar, az egyetemes és a nemzeti kultúrák bemutatásával, a segítségre szorulók iránti szolidaritás felkeltésével a nézők számára teljes értékű alternatívát kínálnak. Szenteljenek megfelelő teret a szenvedélybetegségekkel, prostitúcióval, pedofíliával és gyermekpornográfiával kapcsolatos felvilágosításra.
A konferencia résztvevői azzal a kéréssel fordulnak a családokhoz és az oktatási intézményekhez, hogy a társadalmi és a jogalkalmazó szervezetek erőfeszítéseitől függetlenül is készítsék fel a gyermekeket a média, az internet és az audiovizuális ipar termékeinek kritikus használatára.