Tisztelt Szerkesztőség!

Ez is bizonyíték a jogsértésre
Példám arra, hogy a szocialisták hogyan bonyolítják párbeszédüket a választókkal, a társadalommal
Olvastam, hogy Kovács László szocialista pártelnök bizonyítékokat kér Orbán Viktortól, kik, hol, mikor korlátozták a szólásszabadságot és a gyülekezési jogot. Szívesen megosztom a nyilvánossággal saját esetemet, hogy Kovács László kíváncsiságát kielégítsük.
Az eset Hódmezővásárhelyen 2002. október közepén, egy hétfői napon történt, a Fekete Sas étterem termében. Szórólapon meghívót kaptunk, amelyen Medgyessy Péter miniszterelnök beszélgetésre hívta a város lakóit. Ez része volt az önkormányzati választás előtti kampánynak. Előzmény, mint mindannyian tudjuk: szeptembertől ingyentankönyvet ígértek az iskolásoknak. Nekem négy tanulógyerekem van, sok tízezer forintba került a szocialisták „ingyentankönyve”, amit az előző hónapban, szeptemberben fizettünk ki. A legkisebb lányom iskolája két nappal a meghirdetett beszélgetés előtt kért nyilatkozatot tőlünk arról, hogyan kívánjuk a 2003/2004-es tanév könyveit fizetni. Választási lehetőséget kínáltak részletfizetés és egy összegben történő fizetés között. Nem tudom, miért minket, szülőket kértek e kérdés megválaszolására, én a kormányfőt vagy a pénzügyminisztert tartottam illetékesnek. Örültem tehát a beszélgetési lehetőségnek, és elmentem arra.
Amikor Medgyessy a már unalomig ismételt „mi ötven nap alatt teljesítettük a száznapos programunkat” mondathoz ért, én közbevetettem: – Talán mesélne valamint az ingyentankönyvről is? – Ekkor az őt kísérő, kitűzőt viselő, civil ruhás őrei kilökdöstek a teremből. Az engem kilökdöső ember a folyosón azt mondta: „Elvágom a torkod, ha nem tűnsz el.” A kapuban álló őröknek pedig azt mondta: „Ezt az embert vissza ne engedjék, mert részeg.”
Teljesen józan voltam. Amit azzal is bizonyíthatok, hogy körülbelül két órával az incidens után munkába álltam. Mozdonyvezetőként dolgozom, és nálunk szigorúan ellenőrzik a munkaképes állapotot minden szolgálat kezdésekor. Megállapítottam, hogy a szocialisták a „beszélgetést” úgy képzelték, hogy Medgyessy az ő (szerény) képességei szerint beszél, a közönség meg bólogathat és tapsolhat neki. Aki nem ezt teszi, azt részegnek kell nyilvánítani, és ki kell dobni. Nem az engem kilökdöső Medgyessy-pribékekre haragszom. Ők tulajdonképpen tették a dolgukat, amivel őket megbízták. Még hálás is lehetek nekik, hogy csak fenyegettek, és nem vágták el a torkom, mert kellemetlent kérdeztem. A megbízóik a felelősek, akik parancsot adtak nekik.
Az ország amnéziában szenved. Elfelejtette azt is, hogy néhány évvel ezelőtt hogyan verette szét Kuncze belügyminiszterként a Batthyány-mécsesnél a magyar föld védelméért imádkozó idős embereket.
Az emberek egy darabig tűrik az elnyomást, de nem szabad túlfeszíteni a húrt. Gondolom, Medgyessy sem akarja faluromboló román példaképéhez hasonlóan befejezni pályafutását.
Arany László Hódmezővásárhely
***
Feri, a történet nem rólad szól…

Kedves Feri!
Nem tudtam, hogy olvasója (sőt, most már szerzője is) vagy a Magyar Nemzetnek, hiszen a munkahelyünkön csak a Népszabadságra, az Élet és Irodalomra és a Heti Világgazdaságra fizettél elő. De kitüntető számomra, hogy akkora figyelmet szenteltél az egyik volt közös ellenfelünket leleplezni szándékozó publicisztikámnak, hogy még cikket is írtál hozzá. (Azon csak kissé csodálkozom, hogy a Magyar Nemzet milyen megfontolásból közölte a Magyar Nemzet szerzőjének hitelét rontó szándékú, a Magyar Nemzet olvasóit sértegető és az MSZP jelenlegi elnökét szerecsenmosdató írásodat, de a szerkesztőség valószínűleg ebben is példát kíván mutatni más – ilyen gesztust nemigen gyakorló – lapoknak.)
Amiért reagálnom kell az írásodra, az az, hogy kifogásoltad, amiért nem írtam ki a nevedet a cikkben. Sőt az ezzel kapcsolatban megfogalmazott saját kérdésedet meg is válaszoltad, mondván, hogy (Somogyi János) „Nem kívánta megzavarni olvasói világszemléletét azzal, hogy egy közismerten megveszekedett liberális – akit a »polgári tüntetők SZDSZ-es, Zsidó, Hazaáruló« kiáltásokkal szoktak köszönteni – a nyolcvanas években nemzetközi aláírásgyűjtést szervezett 1956 harmincadik évfordulója alkalmából…”

Kedves Feri!
Talán nem kellene ennyire lebecsülni, megbántani a Magyar Nemzet százezres olvasótáborát. Ugye, arra is emlékszel, hogy 1990-ben az SZDSZ majdnem megnyerte a választást, és a mai MN-olvasók közül bizonyára több tízezren (köztük magam is) szavaztak rájuk, rád is. Nem gondolod, hogy esetleg nem is a választópolgárok változtak meg, hanem inkább az SZDSZ politikája vett 180 fokos fordulatot azóta, és ezt a vargabetűs utat sérelmezik sokan?
Mint a Beszélő egykori főszerkesztője, emlékszel-e arra, hogy a szamizdat kiadású lap körülbelül egynegyede ’56-ról, egynegyede a határon túli magyarok helyzetéről, egynegyede hazai belpolitikáról tartalmazott írásokat, az egypárti, bolsevik diktatúrákat élesen bíráló stílusban? És miről ír ma a jogutód folyóirat, és kik olvassák?
Szomorúan olvastam, hogy ezt a megszólalási lehetőséget is felhasználtad egy kis „zsidózásra”, a Magyar Nemzet százezres olvasótáborának megbántására, a polgár szó lejáratására.
Pedig ezek közül nagyon sokan valamikor rád szavaztak (vagy akkor még nem voltak „polgárok”, „antiszemiták”?). Pedig a Magyar Nemzet olvasói által kedvelt Lovas István publicista habozás nélkül a segítségedre sietett annak idején New Yorkban, amikor a néger (vagy hogy is kell most éppen politikailag korrektül, talán afroamerikai) szállásadód nem volt tekintettel a „megveszekedett liberális” világnézetedre és megzsarolt az útleveleddel, amit csak Lovas Pista határozott fellépésének eredményeként adott vissza neked, és így érted el a már induló repülőgépedet.
Ami a hazaárulózást illeti, megint nem volt szerencsés említened, hiszen napjainkban éppen – a megváltozott politikai szimpátiádat élvező – Kovács pártelnök emlegette ezt bizonyos lisszaboni néppárti határozat kapcsán a hazai legfőbb politikai ellenfeleivel összefüggésben.

Kedves Feri!
Engedd meg, hogy arra a kérdésedre, vajon miért nem írtam ki a neved a cikkemben, a te feltételezésed után – válaszoljak. Azért, mert ez a cikk nem rólad szól, noha a történetnek te vagy a pozitív hőse, de mégis csak apropóul szolgált az eset ahhoz, hogy egy nagy formátumú népboldogító igazi arcát bemutassam az olvasóknak, ami – reményeim szerint – az írásod ellenére is sikerült.
Somogyi János
***
Évértékelő vizsgán a kormány
Az elmúlt hetekben a magyarországi sajtó számtalan elemzésben foglalkozott a Medgyessy-kormány első évével. Ezekre az elemzésekre azonban a balliberális médiák részéről a vak elfogultság, a polgári sajtó oldaláról pedig gyakorta a részletekbe való elsüllyedés (gazdaságpolitika, kultúrpolitika stb. ízekre szedése) volt jellemző.
A Medgyessy-kormányt azonban nem lehet a szokásos szempontok, tehát szakmai kritériumok alapján megítélni. A Medgyessy-kormány ugyanis nem szokványos kormány, mivel annak tagjai között volt MSZMP-funkcionáriusok, PB- és KB-tagok vannak, hátterében pedig az általa átmentett hálózat és a szélsőséges balliberális média áll. Tevékenységét csak és kizárólag magasabb összefüggésben lehet megítélni.
Korábban úgy tudtuk, hogy a XX. század embere vagy diktatúrában vagy demokráciában él. A „rendszerváltozás” idején a naiv és jóhiszemű állampolgár azt hitte, hogy a diktatúrát demokrácia váltja fel. A Medgyessy-féle ügynökkormány azonban teljesen új politikai távlatokat nyitott számunkra. Megismerhettük az elmúlt egy évben, milyen a demokráciába csomagolt diktatúra. A hatalomgyakorlás eszközei az ismert egyéves példák szerint ugyanis csak a globális célok elérésében demokratikusak, a nemzeti érdekek érvényesítése szempontjából azonban a kormány ténykedése értékelhetetlen, sőt a nemzeti érdekek érvényesülését ellenzéki vagy civil követelésre diktatórikusan akadályozza. A Medgyessy-kormányon – miután magyar kormányról van szó – azt kell számon kérni, mit tett le a magyar állampolgárok, az egyes társadalmi csoportok, Magyarország asztalára. Mit tett az egyén jobb, elviselhetőbb életkörülményeiért, a fiatalokért, az aktív rétegért, a nyugdíjasokért és más társadalmi rétegekért (az egészségügyben, a mezőgazdaságban, az oktatásban dolgozókért, a vállalkozókért stb.), mennyiben épült-szépült, gazdagodott országunk. Javult-e a lakosság mentális és egészségi állapota, megállt-e a népességcsökkenés, változott-e a vidék megtartó ereje. Vagy csak stagnálunk, foltozgatjuk az előidézett lyukakat, vagy netán szegényedünk (posta, vasút stb. leépítések). Ha pedig így szemléljük az elmúlt évet, akkor ez egy negatív kormány, ennek ellentéte az országot gazdagító pozitív kormány.
Bíró Géza Budapest
***
Tiltakozunk iskolánk bezárása ellen
Végleges bezárás veszélye fenyegeti a Salgótarján Megyei Jogú Város által fenntartott Somosi Általános Iskolát. Az egykoron önálló Somoskőújfalu, Somoskő és Salgóbánya diákjainak iskolája az idén 130 éves. A szülők, a pedagógusok és a lakosok egybehangzó véleménye szerint az iskola bezárása hátrányosan érinti a településrészek lakosait a következők miatt: Az iskolában folyó pedagógiai munka minden szempontból megfelel a városi iskolák színvonalának, amit tanulóink versenyeken elért eredményei is igazolnak. Az iskola technikai felszereltsége is megfelelő.
Az iskola fekvése igen kedvező, csendes, nyugodt környezetben, jó levegőn tanulhatnak gyermekeink. A gyermekek utaztatása többletterhet jelent a szülőknek, amire az ígért iskolabusz sem jelenthet megoldást, hiszen három településrészről kell utaztatni a gyerekeket.
Az iskola egyben kulturális központ is. Többek között két néptánccsoport működik az intézményben; az idén rendeztük meg a VIII. Somosi Néptánctalálkozót több mint 500 fő részvételével. 2001 óta tagjai vagyunk az országos ÖKOISKOLA hálózatnak. Az iskolában folyó többéves környezetvédelmi oktatás hatásaként jó esélyünk van rá, hogy rövid időn belül erdeiiskola-szolgáltatóvá is váljunk.
Az intézmény idén nyerte el a Vöröskeresztes bázisiskola címet. A településrészen igen magas a hátrányos helyzetű családból érkező gyermekek száma, akikre kiemelt figyelmet fordítanak pedagógusaink, hiszen közvetlen kapcsolatban állnak a családokkal. Lehetővé teszi ezt az osztályok viszonylag alacsony létszáma, amely 20-25 fő. Ezt a tényt sajnos most a hátrányunkra írják.
A falu környezetében elő és tanuló gyermekeknek nehézséget okoz majd beilleszkedni egy városi, több száz fős iskola közösségébe. A településrész egyre vonzóbb a városban lakó fiatal házasok számára, akik szeretnék nyugodtabb, egészségesebb környezetben iskoláztatni gyermekeiket.
Az uniós csatlakozás után az iskola vonzó lehet a határon túli, magyar anyanyelvű diákoknak is. Bezárásával megindul a településrész kulturális és szellemi életének visszafordíthatatlan hanyatlása.
A tanulók létszámának csökkenése nem lehet oka az oktatás, a kultúra és a nevelés korlátozásának.
A Somosi Általános Iskola pedagógusai és a szülők Salgótarján, 2003. június 18.
***
A mezőgazdasági válság előidézői
Kovács László – van-e valaki, ki e nevet és az ahhoz tartozó szószátyár politikust nem ismeri? – június 23-án reggel a rádióban úgy nyilatkozott, hogy a mezőgazdaságnak a Fidesz-kormány többet ártott, mint a tatár- és törökdúlás (tekintettel az akkor már igen fejlett mezőgazdaságra és állattenyésztésre). Ezzel szemben az elmúlt egy év agrárpolitikájáról, alapul véve a rajkini humort, azt mondhatom: a mezőgazdaságnak immár a négy ismert ellenségén kívül (tavasz, nyár, ősz, tél) még két ellensége is ismertté vált: Németh Imre miniszter és államtitkára, Szanyi Tibor.
Dávid Gábor Budapest
***
Dr. Freppán György (Pécs): Cui prodest, cui bono – kinek az érdeke, kinek jó, hogy Szász Károlyt brutálisan bántalmazták? Aligha azoknak, akik tisztelték, szerették őt, akik hozzá hasonló értékrendszer alapján élnek, nyilatkoznak, cselekszenek. Marad tehát az, aki(k)nek Szász Károly útjában áll. A pénzügyminiszter többször szólította fel őt távozásra. Szász maradt, Szászt megverték. Tervezetten, szervezetten, úgy, hogy a tettesek egy kerékpárt is hátrahagytak, amelyről kiderül majd, hogy lopott eszköz, és gazdájának majd igencsak össze kell szednie magát, hogy bizonyítsa, nem ő a tettes. Ez lesz a nyomozás érdemi része, jó ideig eltart, és ezután a szerv széttárja karjait, hogy itt már nincs mit tenni. Az ügy lezárva. Jó lenne elhinni, hogy nem az ügy, hanem maga a folyamat zárul le, amely e jellemző bűncselekményhez vezetett. De ha az elkövetők feltételezett megbízóira gondolunk, erre nem sok remény van. Észrevesszük-e végre, hogy nem elég a bűnös kezet lefogni, hanem azokat is el kell kergetni, akik az egészet pénzelik, irányítják?
*
Lengyel Miklós (Nagykanizsa): Azt üzeni a szocialista-liberális kormányzat a renitenskedő polgároknak: minden eszközzel megakadályozzák, hogy az ellenzék az országban, a polgári körök sugallatára és segítségével, újra hisztérikus politikai hangulatot keltsen. Mindezt úgy, hogy már átléptük az EU küszöbét, ahol állítólag csak a demokrácia szigorú mércéit ismerik el legitimáló erőnek. Nálunk a jelek nem erre utalnak. Az oly lelkesen árokbetemetést hirdető szocialista-liberális politikusok, úgy tűnik, nem találtak megfelelő szerszámot ehhez a művelethez. Hogy körülnéztek a szerszámos kamrában, az bizonyos, hisz előkerültek kéziszerszámok. Mint például a baseballütők, gumibotok és az élesre töltött kézifegyverek. S hogy ezekkel nem árkot indultak temetni, annak ékes bizonyítékai azok a tévéfelvételek, amelyeken betört fejű, vérben úszó újságírót, fegyverét lengető rendőrt vagy éppen a megveretett Szász Károlyt láthattuk. Ide jutottunk 2003 nyarára.
*
Szalai Zoltánné (Budapest): Megértem már jó pár rendszerváltást, mindig azt hittem, engem már meglepetés nem érhet. Már annyit ígértek és annyit hazudtak, hogy már csak a túlélésért kapaszkodom (62 éves vagyok). 45 éve dolgozom. Férjem meghalt, a nyugdíjam az özvegyivel együtt 45 ezer forint. Egyszerűen nem merem abbahagyni a munkát, mert a lakásrezsim szinte maga alá temet. Nos, olvasom az újságjukban, hogy az oktatásügyi miniszter milyen villát vett, mekkora kölcsönnel. Velem a következő történt: Villanytűzhelyet szerettem volna venni OTP-kölcsönre. Egy évre, összesen 40 ezer forintot szerettem volna felvenni. Az újpesti bevásárlóközpont Keravill üzletében egy óra várakozás után kiszóltak a pult mögül: kölcsönkérelmemet elutasították. Egy évre, 40 ezer forintra nem voltam megbízható! Megfordult velem a világ, létezik ez? Létezik. Nemhogy áthidaló kölcsönt, de egy fillért sem kapok. És innen kezdve vagyok felháborodva – igaz, „csak” 45 éve dolgozom, és 1 évre 40 ezer Ft-ot nem kaphatok, más meg ki tudja, mennyi milliót, számolatlanul. Kíváncsi lennék arra a postabanki VIP-névsorra, Princz Gábortól ki milyen összeget kapott, amit azóta sem fizetett vissza. Egy nyugdíjas meg egy forintot sem! Vagy nekünk már csak a piros lámpánál szabad átmenni a zebrán? Az egészben a legszebb az volt, meg sem indokolták, hogy melyik pénzintézet és miért utasította el kölcsönkérelmemet; a mai napig sem tudom, hiszen soha nem volt kifizetetlen tartozásom.