Varsó az EU küszöbén

Az utóbbi hetek diplomáciai viharai ellenére az EU tagországai egy emberként drukkolnak az uniós tagságról szóló, ma kezdődő, kétnapos lengyel referendum sikeréért. Az egész bővítés szenvedne ugyanis súlyos presztízsveszteséget, ha Lengyelországban az ötvenszázalékos részvételi küszöb elérésének hiányában – amire van esély – érvénytelen lenne a népszavazás.

Abban a tudatban megyek el szavazni, hogy a referendum napjával befejeződik a harcom. Életem terve megvalósult, Lengyelországnak lehetősége van a választásra. Eljutottunk a demokráciához, és ebben nekem is részem van – örvendezett a Gazeta Wyborcza című lapnak Lech Walesa, a nyolcvanas évek lengyelországi demokratikus ellenzékének szimbolikus alakja.
– Ez a mi kettős győzelmünk. Megdöntöttük a kommunista rendszert, és (végre) megvertük az ellenfelet, amely megtagadta a keleti alternatívát, és elfogadta a mi programunkat: irány a Nyugat, a NATO és az Európai Unió! Nem hiszem, hogy a lengyelek, akik oly nagy árat fizettek a történelemnek, képesek lennének tönkretenni egy ilyen lehetőséget – mondta a villanyszerelőből lett volt államfő. Walesa álma mindenképpen megvalósul, hiszen ha a referendum érvénytelen lenne is, a szejm valószínűleg megszavazná a csatlakozást. Az „új Európa” éllovasa azonban az előző hetek sok vihart kavaró diplomáciai sikerei után súlyos presztízsveszteséggel lenne kénytelen egy év múlva átlépni az Európai Unió küszöbét. Ez esetben Varsó nemcsak a térség trendjéből lógna ki, de jó ideig lemondhatna arról az egyébként többé-kevésbé megalapozott álmáról is, hogy az Európai Unió munkájában olyan súllyal vegyen részt, mint például a hasonló népességű Spanyolország. A „vén Európa” is szemére vethetné megbízhatatlanságát, s ingerültségében minden bizonnyal meg is tenné, hiszen a lengyelek integrálásában a legérdekeltebb Németország.
A csatlakozni készülő tíz ország közül hatodikként Lengyelországban járulnak az urnákhoz a választópolgárok, hogy kötelező erejű népszavazáson döntsenek arról, 2004. május elsején az EU tagjai legyenek-e. A lengyel alkotmány értelmében a referendum csak akkor érvényes, ha azon a választók legkevesebb ötven százaléka plusz egy fő leadja szavazatát. A részvételüket biztosra ígérő szavazók aránya az utolsó felmérések szerint 57–71 százalék között ingadozik, de a tapasztalatok azt mutatják, hogy a tényleges részvétel ennél jóval, akár húsz százalékkal is alacsonyabb lehet. A potenciális résztvevők 74-76 százaléka a belépés mellett, 13-16 százaléka pedig ellene szándékozik szavazni. Ha az intenzív, sok vezető nyugati államférfit is felvonultató, a média nagy többségét maga mögött tudó kampány ellenére a részvétel mégsem érné el az ötven százalékot, a szejm dönt a belépésről kétharmados többséggel, vagy pedig újra kiírják a népszavazást. Intő jel, hogy a rendszerváltozás óta rendezett két népszavazás érvénytelen volt. Reményre ad ugyanakkor okot, hogy a hagyományosan igen befolyásos katolikus egyház külön pásztorlevélben hívta fel híveit a részvétel fontosságára. Döntő lehet, hogy a katolikus egyház feje egyértelműen az európai integráció támogatására hívta fel honfitársait, a püspöki kar is határozottan a csatlakozás pártján áll, így a vidéki lakosság nagy részének véleményével egyetértő papság sem agitálhatott az igen ellen.
A referendum sikertelensége egyébként tovább destabilizálná az amúgy is ingatag belpolitikai és gazdasági helyzetet. Ebben az esetben aligha élné túl a kisebbségben kormányzó baloldali kabinet a parlamenti szavazást, de legalábbis az utóbbi évek legnépszerűtlenebb miniszterelnökének, Leszek Millernek a fejébe kerülne a kínos eredmény. Miller azonban valószínűleg a szavazás kedvező kimenetele esetén sem sokáig marad kormányfő, hiszen nemcsak az ellenzék, hanem a baloldalról az elnöki palotába kerülő Aleksander Kwasniewski államfő is elégedetlen vele.