Ahol a Mistral rakéták életre kelnek

Bár az európai védelmi identitás politikai és műveleti megvalósítása akadozik a hadiiparban, egyértelmű cél az amerikai konkurencia legyűrése. Az egykor szétaprózott kutatás-fejlesztési, illetve gyártási kapacitás több – a versenyképességet javító – vállalategyesítést követően mára néhány óriáscégben összpontosult. Így alakult ki az a francia–brit–olasz Matra British Aerospace Dynamics (MBDA) is, ahol az európai védelmi célú rakétagyártás koncentrálódik. Magyar szempontból ennek az a jelentősége, hogy ez a cég felelős a honvédség ellentmondásos hírnévre szert tett Mistral típusú légvédelmi rakétáiért.

A közép-franciaországi Celle Saint Denis a helyi háborúkban többször címoldalakra kerülő francia rakétatechnológia egyik szentélye. Az egykori Matra rakétagyártó telephelye immár az MBDA egyik részlege. Itt folyik a Magyar Honvédségnél is rendszerben álló Mistral légvédelmi rakéták gyártása, és itt készítik a rakétatípus összes különböző változatának indítóit is. Az MBDA most arra készül, hogy az eredeti magyar elképzelésekben is szereplő második rakétasorozatot leszállítsák, amennyiben ennek finanszírozásáról döntés születik Budapesten. Ezeket a magyar BTR–80-as páncélozott járművekre szerelnék, melyek könnyebben mozoghatnának a szárazföldi csapatokkal, mint az első sorozat rakétavetőit hordozó Mercedes Unimog terepjárók. Sikerrel kecsegtető tárgyalások folynak arról is, hogy az első (már leszállított) sorozatot olyan berendezésekkel egészítsék ki, melyek lehetővé teszik alkalmazásukat NATO-kötelékben is.
Az összeszerelő-csarnokban egy hatalmas vezetőpult előtt ül a kezelő, aki kamerák segítségével figyeli a robotok által végzett igen kényes műveletet, mely biztonsági okokból elzárt térben történik. A robotok illesztik össze a rakétatest fő elemeit: a hegyes orrban lévő infravörös érzékelőt (melynek a Mistral pontosságát köszönheti), a kormányfelületeket, a robbanótöltetet (melyet a katonák harci résznek hívnak), a rakétahajtóművet, illetve a rakéta legvégén azt a töltetet, mely a Mistralt kiveti az indítócsőből. Az óvatosság és az automatizálás nagyon is indokolt: az egyes részek összeillesztése közben bekövetkező balesetek (például a hajtómű akaratlan beindulása) végzetes következményekkel járhatnának a munkásokra nézve. A patikatisztaságú és rend uralta épületben technológiai fegyelmezetlenségnek nyoma sincs, s a rakéták részegységei külön-külön, majd összeszerelve is szigorú ellenőrzésen mennek keresztül, mielőtt leszállítanák azokat a megrendelőnek.
A telephely gyakorlóterén lehetőség van a Mistral gyakorló változatának kipróbálására is. Ez egy igazi indítóberendezés, melyben egy úgynevezett „kiherélt” rakéta van. Ennek infravörös irányító feje igazi, ám a többi szerkezeti egysége hiányzik. A „célt” egy kis négyszemélyes túrarepülőgép képezi számunkra, mely ott kering a javarészt erdőkkel borított táj felett, az indítótól úgy egy-négy kilométer távolságra. Az eligazítás alig ötperces, s máris beülhetünk, hogy lelőjük a „támadót”. Megfelelő távolságon tűzkésszé tesszük a rakétát (áramot kapcsolunk rá, illetve érzékelőjét argongázzal lehűtjük), majd befogjuk a célzóberendezésbe. Az irányítófej innentől már követi a célt, ám ahhoz, hogy a rakétát „elindíthassuk”, az indítóállványt a repülőgép elé kell forgatni, pontosan úgy, ahogy a vadász sem a röptében lévő madárra céloz, hanem elé.
A művelet azonban csak látszólag egyszerű. Ahhoz, hogy a rendszert sikerrel alkalmazzák, sok százszor kell azt begyakorolni. Harci stressz, vagy egy miniszteri szemle miatti idegesség könnyen vezethet hibához, a darabonként huszonhétmillió forintos Mistral rakéta és a lövész kudarcához – amint azt a parlamenti vizsgálatot ihlető magyarországi lövészetek is illusztrálták. A helyi szakemberek szerint a Mistral magyarországi problémái sokkal inkább a kiképzésre vezethetők vissza, semmint a rakétarendszer hiányosságaira vagy hibájára. Azok a magyar katonák ugyanis, akik a franciáktól kaptak kiképzést, többségében már elhagyták a folyamatosan átalakuló honvédséget, s tudásukat láthatóan nem tudták sikerrel átadni utódaiknak. Döcög a vevő és a gyártó közötti kapcsolat is, holott a tapasztalatcsere hiánya végső soron ismét csak a rakéta hatékonyságát rontja. Mint francia vendéglátók mondják, magyar részről csak a Biztonsági és Védelmi Beruházási Hivatallal érintkezhetnek, míg az alkalmazó alakulattal Nagyorosziban nem. Az MBDA reméli, hogy mindez változhat a jövőben, amikor a magyar Mistralok átkerülnek a szárazföldi parancsnokság alárendeltségéből a légierőhöz. Veszprém ugyanis előre jelezte, hogy a rakéták átvétele esetén közvetlen kapcsolatra tart igényt a gyártóval, ami természetes a világ minden haderejében.
Az európai rakétagyártó magyarországi médiakampánya talán túlmutat a kis hatótávolságú Mistral rakétán. Aligha véletlen, hogy részletesen bemutatták a nagy teljesítményű Aster rakétacsaládot is. A radarirányítású, közepes, illetve nagy hatótávolságú rakéta ugyanis egykor még leválthatja a honvédségben szolgálatban álló szovjet-orosz Kub rendszert (a győri légvédelmi alakulat fegyverzetét), és a repülőgépek mellett ballisztikus rakétákat is célba vehet. Ez utóbbi képesség megteremtését hosszú távon a NATO is igényli tagállamaitól.