Csillagképek

Napjaink embere lázasan keresi a lehetőséget, hogy érdekeit nem evilági szinten is érvényesíthesse. Az okkult tanok és technikák óriási sikerének titka, hogy ezt ígérik. Bár hittételeket tudományosan nem lehet cáfolni, egyes ezoterikus rendszerek – például az asztrológia - állításai tudományos módszerekkel megvizsgálhatók, s ilyen elemzések évtizedek óta folynak.

New Age, okkultizmus, ezotéria, mágia, paratudományok – bár a legtöbb horoszkóphívő visszautasítaná az okkultista jelzőt, és egyes okkult irányzatok képviselői tiltakoznak az ellen, hogy a New Age áramlatba sorolják őket, a pszichopiac forgatagában ezek egymással cserélődő fogalmak. A parajelenségek kíméletlen és tapintatlan elemzői szerint viszont e módszerek, technikák és tanok – az „archaikus hagyományoktól” a populáris agykontrollig – jól látható közös jellegzetességeket mutatnak.
A legfontosabb közös vonás az úgynevezett analógiás gondolkodás, amely szerint ugyanazok az őselvek (princípiumok) öltenek formát a lét különböző, egymásra rétegződő szintjein, például egy adott ásványban és a hozzá rendelhető fémben, növényben, csillagjegyben, testrészben, személyiségben, esetleg istenségben. Ami fent van, ugyanaz van lent is – ez a Hermész Triszmegisztosz nevű állítólagos ókori bölcsnek, egyes változatok szerint Thot egyiptomi istennek tulajdonított tétel határozza meg a mágikus gondolkozást. Ebből az következik, hogy az alacsonyabb létszinten történő beavatkozással a magasabb szinten is változásokat lehet eszközölni, és fordítva. Ez a gondolat állt a totemizmus és a bálványkultuszok mögött is – az istenszobor birtoklásától és a hozzá való viszonytól remélték az illető isten felügyelete alá tartozó természeti erő – eső, napsütés, állatszaporulat stb. – kedvező alakulását. Ez a viselkedés csak látszólag teocentrikus, valójában az embert állítja a középpontba, aki érdekeinek megfelelően alakíthatja a világmindenség eseményeit, az istenségeket saját elhatározása szerint befolyásolva, egyes esetekben kényszerítve.
A New Age kulcsszavai: öngyógyítás, önsegítés, önmegismerés, önmegvalósítás, önmegváltás. Az ember kozmikus lény, akiben a teremtő, természetfeletti őselv, illetve az isteni szikra, egyes változatok szerint maga az isten lakozik. S mivel a világmindenség ennek az őselvnek a megnyilvánulása, az ember végső soron a mindenható erőt és tudást birtokolhatja. Tat tvam assi (te vagy minden) – sokat idézett óind alapelv. Ha az ember figyelme saját legbenső énjére irányul – ehhez általában valamiféle meditációs, autoszuggesztiós technikát alkalmaznak –, fölszabadíthatja e teremtő őserőt.

Aki ezt felismeri, megvilágosodik, és a misztikus, ősi tudás (ennek különféle változatai az okkult tanrendszerek) birtokába jut. Egyre harmonikusabb és egészségesebb, sikeresebb életvitelre lesz lehetősége, mert a betegségek és egyéb problémák oka az őselvvel vagy a kozmosszal való harmónia zavaraiban keresendő. Az ember tökéletességre juthat azáltal, hogy egyfajta apoteózis, megistenülés megy végbe benne.
Minden ezoterikus szisztémára jellemző a reinkarnáció (lélekvándorlás) gondolata. A New Age ma többnyire azt jelenti, hogy az eredeti, soklépcsős, küzdelmes keleti önmegváltó modelleket egyszerűsített formában árusítják. Példa erre a Maharishi Mahesh Yogi-féle transzcendentális meditáció, egy néhány hetes tanfolyamon elsajátítható jógaváltozat. Ez egy, a beavatáskor fülbe súgott varázsszó (mantra) mondogatásával összekötött relaxációs tréning, amelyet a Maharishi Mahesh Corporation, egy multinacionális pszichokonszern terjeszt Magyarországon, nem karitatív tevékenységként.

Az ezotéria legfőbb erkölcsi célja a kozmikus harmónia megteremtése, nem valamiféle „jóság”. A jelenség legmélyebb gyökere a keleti vallásokban keresendő, amelyeknek etikája alig tartalmaz humanitárius elemeket. A karma-tan szerint mindenki a „maga sorsának kovácsa”, a szenvedő ember a létforgatag előző állomásain elkövetett bűneiért vezekel, s ebbe nem kell beavatkozni. A Hare-Krisna mozgalom segélyszolgálatai sem a védikus tanításból következnek, csupán a nyugati misszióban használt „trükkök” (bár ettől még tekinthetjük hasznosnak őket). Az ezotéria elveti, látszatproblémának tekinti a jó és a rossz fogalmát: a „megvilágosodott ember” felülemelkedik ezeken a kategóriákon. Ezért, valamint ember- és világképe miatt a New Age a humanista-liberális szemlélethez közelebb áll, mint a konzervatív gondolkozáshoz. A konzervatívok inkább az istenközpontú, keresztény gondolatkört, vagy – igen naivan – a szinkretista (a kereszténységet az ezotériával egyesíteni próbáló) kísérleteket tartják rokonszenvesnek. A szinkretizmus az ókori gnózistól a középkori misztikán át egészen a mai napig kíséri a kereszténység történetét, mint az egyik legjelentősebb antitézis, amelynek a teológia hevesen ellenáll; elutasították az Újszövetség szerzői is. Ennek okát e cikkben nincs mód elemezni, mindenesetre a kereszténység és az ezotéria világ- és emberképe, koncepciója, gondolkodásrendszere olyan élesen különbözik, hogy aki mindkettővel tisztában van, nem hihet bennük egyszerre.
Az ezotériával szemben szkeptikus könyvek, újságcikkek általában heves reakcióba lépnek a közvéleménnyel: levélözön, vitairatok garmadája, fenyegetések, sajtóperek követik a megjelenésüket. Az ezotériában igen sokan hisznek, és senki sem szereti, ha a hite tárgyát kritizálják. Azonkívül az okkultizmus sikerágazat: az asztrológiára, reinkarnációs hipnózisra, agykontrollra, szcientológiára, reikire, akupunktúrára, homeopátiára, távgyógyításra, jógára, ufó- és szellemhitekre komoly egzisztenciák épülnek.
Hazánkban a legelterjedtebb ezoterikus rendszer az asztrológia. A köztudat általában különbséget tesz a „populista” és a „komoly” asztrológia között, az elfogulatlan kutatók azonban nem. Az első, ismeretelméleti kifogás mindkettőre vonatkozik: csillagképek ugyanis valójában nincsenek. A csillagképek ugyanúgy a szemünk vagy a képzeletünk játékai, ahogy az erdő gomolygó lombjába vagy a felhőkbe belelátunk egy-egy arcot, illetve bizonyos tárgyak vagy állatok sziluettjét.
A leginkább használatos horoszkóp az állatöv tizenkét jegye által meghatározott karaktereket oszt ki az embereknek. Eszerint a Rák szeret a múltba révedni, a Nyilas pontos és célratörő, az Ikrek ambivalens személyiségű, az Oroszlán harcias, domináns alkat és így tovább. Csakhogy az Oroszlán a Közel-Keleten Szamár névre hallgat, a Göncölszekeret a különböző népek Mérőkanálnak, Halottas menetnek, Dézsának, sőt Talicskának nevezik. Milyen alapon lehet eldönteni, melyik az igazi? Trupka Zoltán csillagász írja idevonatkozó tanulmányában: a Nyilas csillagképet angolszász területen valamikor Teáskannának hívták, fölé kiskanalat, alá pedig citromkarikákat „láttak”. A csillagász fölteszi a kérdést: milyen karakter meghatározója lehet egy teáskanna? Forró vérű vagy nagy fülű lesz tőle az ember? Elgondolkodtató, hogy csillagászok nem készítenek horoszkópokat. Az asztrológusok Keplerre szoktak hivatkozni ezen állítás cáfolataként, pedig köztudomású, hogy a nagy csillagász csupán kényszerből, császári utasításra tette ezt.

Az asztrológia nem tudomány, hanem hitrendszer, állításai viszont tudományos módszerekkel ellenőrizhetők. Az elmúlt évtizedekben több tucat, igen korrekt vizsgálat folyt le, amelyek eredményeit a világ vezető tudományos folyóirataiban publikálták. Szilágyi András biofizikus gyűjtésében a hatvanas évektől nyomon követhetők a legfontosabb eredmények. A legkevésbé meghatározó tudományos kifogások szerint az égitestek valóságos hatása a földi életre nem számottevő, illetve a horoszkópok csillagászatilag nem igazán korrektek. Az asztrológusok azonban nem fizikai hatást tulajdonítanak az égitesteknek, hanem az „amint fent, úgy lent” mágikus alapelvre hivatkozva azt mondják, titokzatos összefüggés, együtt járás, párhuzam, korreláció van a kozmosz világa és a földi élet mozzanatai között. A kutatók ennek vizsgálatára az emberek egyéni horoszkópjának adatai és személyiségvonásai közt kerestek összefüggést. Csak asztrológus szaktekintélyek által készített horoszkópokat vettek figyelembe, a személyiségvizsgálatokat pedig pszichológiai tesztekkel végezték.
A francia Michel Gauquelin, a módszer úttörője az ötvenes években kereste az összefüggést sok-sok általa vizsgált személy foglalkozása és a Naprendszer bolygói között. Nyolc asztrológiai tankönyvet használt a munkájához. Nem talált számottevő összefüggést. Később kétezer híres sportoló, színész, tudós, író személyiségprofilját és életrajzát hasonlította össze az asztrológiai állításokkal, a Nap és a Hold jegyével, valamint az aszcendensekkel társítható személyiségvonásokkal. Egy ízben úgy találta, kiemelkedő tornászbajnokok születési horoszkópjában a Mars bizonyos „házakban” gyakrabban volt található. Erre a mozzanatra, a „Mars-effektusra” hivatkoznak azóta az asztrológusok mint rendszerük tudományos bizonyítékára – elfelejtve vagy elhallgatva, hogy Gauqulein ugyane módszerrel megcáfolta az összes egyéb asztrológiai állítást.
Később egy McGervey nevű kutató hatezer politikus és tízezer tudós születési jegyét vizsgálta meg, és megállapította, hogy az összefüggések eloszlása teljesen véletlenszerű. A Bart–Bennett kutatópáros 1974-ben a Merkúr, a Vénusz, a Mars és a Jupiter szerinti születési jegy, valamint a foglalkozás, az egészségügyi problémák, a testmagasság és az élettartam között próbált öszszefüggéseket kimutatni, de semmilyen korrelációt nem találtak. Egy másik kutatócsoport néhány évvel később ugyanezt a vizsgálatot kiegészítette azzal a szemponttal, hogy az egyes bolygópályák ekliptika mentén vett szögtávolsága összefügg-e az említett tulajdonságokkal, mint azt az asztrológusok állítják. Nem találtak ilyen összefüggést. Később számítógép segítségével (amely rengeteg adat vizsgálatára ad lehetőséget) végeztek kutatásokat különböző tudósok, de sem az úgynevezett introvertáltsági/extrovertáltsági index (tehát hogy egy személy befelé vagy kifelé forduló-e), sem a házastársak összeillő volta és a válások esélye, sem az öngyilkosságok tekintetében nem találtak korrelációt.
A virginiai Culver-Ianna kutatócsoport egy neves asztrológust, John McCallt tesztelte az úgynevezett kettős vak (double blind) módszerrel. A csillagjós huszonhét emberrel ismerkedhetett meg, olyan mélységben, ahogy jónak látta. Utána egy készletből ki kellett választania az illetők születési horoszkópját. Bár korábban azt állította, hogy ezt nyolcvanszázalékos biztonsággal meg tudja tenni, mindössze hét esetben találta el a megfelelő horoszkópot. Ez megegyezik a véletlen találgatás eredményével (ilyen esetben 1:3 arány várható). Ugyanezt az eredményt tudta produkálni egy komplex vizsgálatban az a huszonnyolc asztrológus, akiket a National Council for Geocosmic Research, a legtekintélyesebb asztrológiai szakmai egyesület delegált. Az eredmény minden esetben ugyanaz volt. A tudományos vizsgálatok sok-sok komoly próbálkozás után sem találtak semmiféle bizonyítékot arra, hogy az asztrológiai paraméterek és az emberi tulajdonságok, sorsok között bármiféle összefüggés volna.
„Ön olykor hevesvérű, máskor körülményes, ám alapvetően jóindulatú. Sikerre, elismerésre vágyik, de úgy érzi, ebből egyelőre nincs elegendő. Ne adja föl! A mai napon különösen óvatosnak kell lennie az autóvezetésben, a pénzügyek intézését jobb lenne holnapra halasztani.” A legtöbb ember bármilyen horoszkópról megállapítja: „Döbbenetes, hogy ez mennyire illik rám.” E jelenséget a pszichológia Barnum-effektusként ismeri: az emberek bármilyen állítást elfogadnak önmagukról, ha az legalább egy mérsékelt elismerést tartalmaz.
Ma is, akár a középkorban, több olyan politikus, sőt államfő tevékenykedik a világban, aki politikai döntésekhez kikéri az asztrológusok véleményét. Rengeteg ember él a horoszkópja útmutatásai szerint, s ilyen módon természetesen az asztrológia valóságos hatásáról beszélhetünk. Szintén fontos pszichológiai tényező, hogy az az ember, aki elhisz egy önmagáról szóló jóslatot, akaratlanul is azokat az információkat keresi, amelyek igazolhatják a hitében, s törekszik az életét a jóslatnak megfelelően alakítani. Szilágyi András hozzáfűzi: több asztrológus szerint az asztrológia csupán szimbólumrendszer, amelynek segítségével az ember elgondolkozhat saját jelleme és sorsa felett, s ezáltal kiegyensúlyozottabbá válik, és segítséget kap fontos döntésekhez. Kérdéses azonban, jó döntéseket hoz-e, akit alapvetően félrevezetnek, s hogy egy hamis modell segítségével valódi lelki egyensúlyt lehet-e biztosítani. Ez azonban már nem tudományos kérdés.