Főhajtás a srebrenicai áldozatok emléke előtt

Több mint tízezer megemlékező jelenlétében helyezték örök nyugalomra a srebrenicai mészárlás nyolcadik évfordulóján a vérengzés közel háromszáz áldozatát a város melletti Potocariban létesített emlékparkban. Az újratemetésen Bosznia-Hercegovina közjogi méltóságai között megjelent a Dragan Mikerevics miniszterelnök vezette boszniai szerb kormánydelegáció is.

Az évforduló előestéjén a szarajevói nemzeti színházban a fővárosi filharmonikusok amerikai vendégszereplőkkel emlékkoncertet adtak, amely jelképes kegyeletadás volt a srebrenicai, illetve a 2001. szeptember 11-i terrortámadás áldozatainak.
A Ratko Mladics egykori vezérkari főnök közvetlen parancsnoksága alatt álló szerb fegyveresek 1995. július 11-én elfoglalták a holland ENSZ-katonák által védett Srebrenicát, s az elkövetkező napokban legyilkolták a város szinte teljes férfilakosságát, több mint hétezer embert. A 282 azonosított holttestet Visoko város azonosítóközpontjából szállítottak át a héten Srebrenicába, hogy a vérengzés évfordulóján megadhassák nekik a végtisztességet a kizárólag az áldozatok számára kialakított új városi emlékparkban. A túlélők könnyes szemmel idézték fel az egykori borzalmakat.

Közel egy évtized telt el azóta, de ez idő alatt szinte nem volt hét, hogy a háborúban eltűnt személyek felkutatására létrehozott helyi bizottságok ne akadtak volna a térségben egy-egy jelöletlen tömegsírra.
„Öljétek meg mind!” – ezek a szavak 1995. július 10-e körül hagyták el Radiszlav Krstics volt szerb tábornok és parancsnokhelyettes száját, a boszniai szerb hadsereg drinai alakulata pedig végre is hajtotta a kegyetlen parancsot. Krsticset azóta sikerült bíróság elé állítani, legkorábban százévesen szabadulhat. A hadtest irányítója, Ratko Mladics azonban máig szabadlábon van, s egyes hírek szerint éppúgy gondtalanul tengeti hétköznapjait, mint az egykori boszniai szerb vezér, Radovan Karadzsics. Srebrenica sötét árnyai azonban nem csak azért érnek napjainkig, mert a bűnösök hadát nem sikerült eddig elszámoltatni. Felmerül, mit is ér a hágai ügyészség, ha Mladicsot máig hadsereg védi, így nyugodtan sütögetheti pecsenyéjét a Balkánra látogató nemzetközi bizottság útvonalának közelében is. S mit ér az ENSZ, ha az általa védetté nyilvánított övezetben kéksisakosai orra előtt ezreket mészárolhatnak le. Elgondolkodtató, hogy még tavaly is napvilágot láthatott a szerb fél részéről, miszerint „csak” mintegy kétezer ember veszett oda Srebrenicában, holott már akkor közel ötezer holttest került elő a különböző tömegsírokból.
Srebrenica végső soron nemcsak a bosnyákok, hanem valahol a szerbek tragédiája is, hiszen az eset körüli kicsinyes játszmák jól rávilágítanak súlyos problémáikra. A ma igazi tragédiája pedig talán az, hogy hiába ismert tény mindenki előtt a szervezett alvilág a szerb politikából való kiirthatatlansága, a kisebbségek, köztük a vajdasági magyarság problémáinak a megoldatlansága, vagy éppen az akadozó együttműködés Hágával, sokak lélekben még mindig képtelenek a milosevicsi múlton túllépve végre valahára őszintén meghajolni Srebrenica emléke előtt.