Hamis a baba

„Ezek az emberek köztisztviselők, és köztisztviselőként felelnek a titoktartásért. Az állam és azon belül a levéltárak működését nem lehet az ott dolgozókkal szembeni bizalmatlanságra alapozni. A bizalom elengedhetetlen tartozéka a rendszernek.” Részlet Gyekiczki András nyilatkozatából (ÉS, 2002. június 28.)

Gyekiczki András, a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal jelenlegi elnökhelyettese lesz az Államvédelmi Szolgálatok Történeti Levéltára főigazgató-helyettese, ha a parlament kulturális bizottságának előterjesztését (az ellenzék tiltakozását és kivonulását már-már törvényszerűen negligálva) elfogadja Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke. Bár Gyarmati György, a levéltár főigazgatója szakmabeli kollégát javasolt helyettesének Cseh Gergő Bendegúz személyében, aki a Történeti Hivatalban (TH) eltöltött évek és szakmai publikációi alapján alkalmas személynek tűnt, hogy a politikai szempontok helyett a történész-levéltáros szakmai problémák megoldásán munkálkodjon. Vele szemben találta alkalmasnak az MSZP–SZDSZ-koalíció Kuncze Gábor 1994–98 közötti egykori kabinetfőnökét, a jogász-szociológus, SZDSZ-es pártpolitikus Gyekiczki Andrást, a Bibó István Szakkollégium egykori igazgatóját, aki személyes ismerőse és cégtársa is volt a Fidesz több jelenlegi vezetőjének. Személyében, ha kinevezik, egy rossz emlékű korszak köztisztviselője kap ismét jelentős befolyást a kommunista titkosszolgálatok iratainak kezelésében. Az ő nevével kapcsolódott össze az 1995-ös iratfeltáró bizottság felállítása, vagy a később MSZP-s nyomásra legyengített törvényjavaslat a III. Főcsoportfőnökség iratainak egységes kezeléséről. Sem az iratfeltáró bizottság, sem az elfogadott törvény a Történeti Hivatalról nem volt képes a közbizalom megteremtésére ebben a zavarosnak tűnő, több, egymástól teljesen különböző kezelést igénylő ügyben. Gyekiczki tevékeny közreműködésével továbbra is összemosták a személyes információs kárpótlást, a történeti kutatást, a közélet szereplőinek átvilágítását és az úgynevezett ügynöklisták ügyét.
A Horn–Kuncze-kormány idején a Belügyminisztériumban (BM) bizony továbbra is működtek a régi rendszer mindentudó (ezért nélkülözhetetlen) szakemberei. Elegendő talán visszautalni az irattáros Császárné esetére, aki külföldi bírósági eljárás során igazolta, hogy az ÁVH rémtettei idejében nem alkalmaztak fizikai kényszerítést, kínzást a vallomások kicsikarásakor. Császárné is megbecsült közhivatalnok volt Kuncze Gábor Belügyminisztériumában, akárcsak a titkosszolgálati iratokat sokszor kabinetfőnöki páncélszekrényében „jogszerűen” őrző Gyekiczki, ahogy azt Pető Iván bizonygatta mostani kinevezése kapcsán az SZDSZ-es jelöltről. (E sorok írója némileg meghökkenve vette tudomásul 1996-ban, hogy amikor saját megfigyelésére és egykori szamizdat kiadója elleni titkosszolgálati machinációkra vonatkozó dokumentumok felől érdeklődött telefonon a kabinetfőnök úrnál, azt a választ kapta, miért nem inkább a Hétfői Szabadegyetem történetét kutatja, hisz’ annak dossziéi éppen nála vannak.)
Elvitathatatlan tény ugyanakkor, hogy Gyekiczki András és munkatársai több egykori megfigyelt számára kikerestek iratokat a BM titkos archívumaiból már a Történeti Hivatal 1997. szeptemberi megalakulása előtt. Elegendő utalni Lovas Istvánnak a Beszélő hasábjain publikált köszönőlevelére, vagy e sorok írójának 1996–97-ben megküldött titkosszolgálati és rendőrségi jelentésekre. Ami Gyekiczki pozitív szerepét sajnos lerontja, hogy feltételezhetően az ő közreműködésével és hathatós támogatásával jutottak egyes „történészek” – mint például Kenedi János vagy Szilágyi Sándor – olyan forrásanyaghoz, ami még évekig el volt zárva a többi kutató elől. Kenedi vállalkozásáról több korábbi írásomban jeleztem, hogy történeti források közlésében megengedhetetlen kompromisszumokat kötött, sokszor eltorzítva, elfedve a közölt források valódi összefüggéseit, szereplőit. Szilágyi Sándor pedig kötetbe rendezve közölte a Hétfői Szabadegyetem történetét, amihez felhasználta Kuncze Belügyminisztériumából Gyekiczki András által rendelkezésére bocsátott III/III-as dokumentumokat. Szilágyi kötetének megjelenése 1999 őszén egybeesett Csurka István dokumentumközlésével a Magyar Fórum hasábjain Demszky Gábor felajánlkozásáról és az SZDSZ értelmiségi holdudvarának Történeti Hivatalt támadó cikksorozatával az Élet és Irodalomban. A Hétfői Szabadegyetem és a III/III című könyv bemutatóján az a vád érte a TH munkatársait, hogy törléseikkel (anonimizálásaikkal) akadályozzák a történeti tisztázást. A TH elnöke, Markó György az MTI útján visszautasította az állításokat, mivel Szilágyi nem szerepelt a TH kutatói nyilvántartásában, így dokumentumokat sem kaphatott onnan. Gyekiczki András akkor hallgatott, pedig a kutatási engedélyeket kabinetfőnökként ő szignálta. Ugyanígy kaphatott gyorsított eljárásban kutatási anyagot Vásárhelyi Miklós közbenjárására a Soros Alapítvány történetét író Nóvé Béla a Belügyminisztérium kabinetfőnöke engedélyével a BM-archívumból. Talán ezt a soron kívüli eljárást honorálta a Soros Alapítvány, amikor az 1996-os amerikai elnökválasztási kampányra kiutaztatta Gyekiczki Andrást? Ezt a kabinetfőnök egyik közeli munkatársa kottyantotta el, még az amerikai út idején. Már akkor sem értettem, hogyan fér össze egy hivatalban lévő magyar köztisztviselő ilyen befolyásolásra alkalmas anyagi juttatása és a lelkiismerete. Csekélynek tűnő, de árulkodó adalék, hogy 1997-ben hosszabb videointerjút készítettem az iratok sorsáról a kabinetfőnök úrral, amit a Napi Magyarországban kívántam publikálni, ahogy azt előre megírtam neki. Az elkészült, megszerkesztett anyagot elküldtem faxon, majd többszöri telefonálgatás után titkárnője közölte, hogy a Napi Magyarországban nem jöhet le az interjú. Később egy rendezvényen találkoztunk, akkor szóban letiltotta nyilatkozatának felhasználását, de írásban erre nem volt hajlandó.
Gyekiczki András kinevezésével elveszni látszik az a halvány remény, hogy az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára, az ott őrzött anyag egyszer s mindenkorra kikerül a politikai harcok terrénumáról. Ez pedig nem sok jót jelent a kommunizmus forrásait kutatók és az egyéni információs kárpótlást remélők számára.
Nagy kár, hogy a történész-levéltáros Pető Iván vezette kulturális bizottság MSZP–SZDSZ-es döntése ismét visszaterelte a dokumentumok rendezését és közreadását a történettudománytól a politikához.