Hitelválság

Feleségemmel évek óta tervezzük, hogy nagyobb lakásba költözünk. Miután nem lopunk, nem csalunk és nem hazudunk, továbbá uzsorakamatra cserélhető full extrás BMW sem áll a garázsban, de még a K&H Equities VIP-listáján sem szerepelünk, úgy döntöttünk: beadjuk az igénylést az állami támogatású lakáshitelre. A kölcsön összegéről annyit: a statisztika szerint az átlagosnál ugyan magasabbnak mondható, ám abból a főváros budai oldalán maximum egy garázsra futná, Nyugat-Dunántúlon pedig egy mellékhelyiségre. Igaz, Ózd térségében már egy családi házat is lehetne vásárolni belőle.
Elképzelésünk az volt, hogy néhány hét alatt lezongorázzuk az ügyletet: beszerezzük a szükséges dokumentumokat, felvesszük a hitelt, kifizetjük az eladót, majd élvezzük az új családi fészket. Azt hittük, hogy a rendezett körülmények (bejelentett munkahely, nulla köztartozás, egzisztenciális háttér) minimum erre predesztinálnak bennünket, fiatal házasokat.
Ingatlanügyekkel foglalkozó rokonunk javaslatára egy patinás nevű kereskedelmi bank konstrukcióit forgalmazó közvetítőcéghez fordultunk. Kezdetben úgy tűnt, minden megy a maga útján. A közvetítőcég ügyintézője azt mondta: két-három hét alatt biztosan meglesz a pénz, mérsékelt kiadások mellett. Annak rendje és módja szerint elkezdtük hát a papírok beszerzését: APEH, önkormányzat, földhivatal, cégbíróság… Sorok, órák, napok. Vidéken és Budapesten.
Átok ül azonban a családon. Időközben ugyanis a kormány napirendre tűzte a lakástámogatási rendelet módosítását. Bizonyára még emlékeznek rá, ennek az volt a központi üzenete, hogy – néhány szükséges korlátozást leszámítva – alapjaiban kedvező lesz a változás. Sőt, a lényegi megszorítások az átlagos hitelfelvevőt nem is érintik – hangsúlyozta az agitprop. Miután nem spekulatív célra nyújtottuk be az igénylést, eleinte még biztatott a családi tanács: csak semmi izgalom, nem fog minket megszorongatni senki.
Ám ennek éppen az ellenkezőjét tapasztalhattuk. A kormányzati intézkedés hatására ugyanis megszaporodtak a hitelt folyósító bankból a telefonok. Először a feleségem korábbi dokumentumait kellett bővíteni, majd az én irataimat, később pedig a kerületi önkormányzat igazolásaival kapcsolatosan merültek fel gondok. Persze kiderült az is, hogy minden egyes pluszpapír beszerzése ezrekbe kerül, arról nem is beszélve: pár havi fizetésünket kapásból a közjegyzőre, a hitelbírálati díjra, a különböző biztosításokra kellett áldozni. Volt olyan pillanat is, amikor úgy tűnt: bedől a hitel. Őszintén bevallom: csak némi csalafintasággal és protekcióval tudtuk kijárni, hogy két hónap leforgása alatt megkapjuk azt a kölcsönt, amiért cserébe úgy eladósodtunk, mint a szocializmus évtizedei alatt Magyarország.
Ezek után nem csodálom, hogy a napi munka mellett már az infarktus is kerülgetett mindkettőnket heteken-hónapokon keresztül, pedig – ismételten hangsúlyozom – egzisztenciális helyzetünk az átlagosnál talán jobbnak mondható. Egyébként arra gyanakszom, ebben a cipőben nemcsak mi járunk, hanem az összes többi hitelfelvevő is, aki a módosítás óta a támogatott kölcsönt igényelte.
Utólag igazat adok a feleségemnek. Azt tanácsolta még májusban, hogy kérdezzük meg Magyar Bálintot a lakáshitel gyors és kielégítő összegű ügyintézéséről. Ő ugyanis ebben az országban – legalábbis ezen a területen – minden titkok tudója.