Homokverés

Mintha szellemek volnának a sülysápi vállalkozók: búzájukban lépdelnek, de egy szár se törik le a talpuk alatt. Növényeik alig bokrosodtak, láthatók maradtak a sorok meg a száraz, homokos föld. Négy centiméteres kalászok, tíz és harminc centi közötti szárak – ahogy más, „legaszályosabb” besorolású országrészeken, itt is veszteséggel fognak aratni.

Mielőtt kinéztünk volna a határba, Nagy Ferenc megmutatta 2003-as csapadék- nyilvántartó naplóját. Márciusban három milliméter esett, áprilisban hét, májusban tizenkettő, vagyis az akkor elvárható százhúsz milliméter egytizede. Júniusban harminc milliméter, de akkorra már a gabona – a tavaszi árpát kivéve – mind száraz volt.
Egy évszázada nem volt ilyen száraz és forró a május, a júniusi hetekben is rekordok dőltek meg – és a meteorológusok szerint még nincs vége. A pusztulás leginkább az Alföld Pest, Jász-Nagykun és Bács-Kiskun megyéhez tartozó termőterületeire nehezedik. A Magyarországi Gazdakörök Országos Szövetsége (Magosz) több mint százmilliárd forintra becsüli az eddigi összes kárt, az agrártárca hetvenmilliárdra.
Bár a kormány az egész országot aszály sújtotta területnek nyilvánította, azt még nem közölte a termelőkkel, hogy miként és milyen mértékben akar segíteni veszteségeik enyhítésében. Tart a titkolózás, a döntés kihirdetésére egy vagy több hetet kell várni. Az aszállyal kapcsolatos első tárcanyilatkozatok eléggé „hűsítően” hangzottak: nagyobb ugyan a baj a tavalyinál, az állam ebben az évben mégsem készül hasonló nagyságrendű beavatkozásra. Az első körben szóba se került, de még most is kétséges, hogy kapnak-e normatív támogatást a gazdák, vagy be kell(ene) érniük új, kedvezményes kölcsönlehetőségekkel. Egyébként 2002-ben hatvanmilliós adósságrendező program gondoskodott az „éven belüli lejáratú” pénzintézeti és egyéb hitelek egy részének átvállalásáról. Emellett hektáronként több ezer forint jövedelempótló támogatást is kaptak az elemi kár miatt nehéz helyzetbe került növénytermesztők…

De hová vezet ez az esztendő? Milyen európai uniós kezdethez? A Tápió völgyében Sülysáp legnagyobb egyéni gazdálkodója 12,5 milliós veszteséggel számol kétszázötven hektár saját, illetve százharminc hektár bérelt gabonaföldjén. Ám a kukorica csőképződése most indult, a napraforgó tányérja most fejlődik, ezen a háromszáznyolcvan hektáron még nullszaldó is kikerekedhet – csak adna két héten belül az ég negyven-ötven milliméter csapadékot!
Egy gabonatábla szélén jegyzem föl ezeket a kilátásokat és igen mérsékelt reményeket – no meg azt, milyennek találja Nagy Ferenc a búzáját. A bokrosodás annak idején még megindult, de a mellékszárak nem hoztak kalászt, vagy ha hoztak, többnyire csak nagyon rövidet. A becsületes tizenkét centi helyett legjobb esetben ötöt. Az alapszármagasság most nem hetven-nyolcvan centiméter, mint jobb években; tíz és harminc között a gyakori. A gazda ujja kalászokat morzsol szét, hol van benne szem, hol nincs. Mikor van: az is kevés, igen apró, összeaszott. Némelyik szemről nem jön le a „léha”, ahogy errefelé a pelyvát nevezik. A kánikulában összesült a kettő. Átlagosan tíz-tizenöt mázsa termés várható hektáronként. Itt, Sülysáptól északra, Kóka határában ez a talaj a negyven-negyvenöt mázsát is megadja – legalábbis, ha nem szeszélyes az időjárás, ha kiváló minőségű és fémzárolt a vetőmag, ha nem hiányoztak a kellő gépi talajműveletek: ősszel a szántás, fogasolás, magágykészítés, tavasszal a gyűrűshengerezés, kétszeri műtrágyaszórás stb. Nos, ezek mind megvoltak, csak a kánikula „rendezkedett be” korán és kegyetlen tartóssággal.
– A minőséggel nem lesz gond, de vajon megtérül-e majd a búza árából legalább a betakarítás, szállítás és tisztítás költsége? – kételkedik Nagy Ferenc, akinek egy hektár búza termesztése, learatása, utógondozása stb. kilencvenezer forintjába kerül. (Azért „csak” ennyibe, mert bár nagy a családi üzem, az adminisztrációs munkákat feleségével együtt ő végzi.) A malmok majd csak az aratási idény lezárultával, július 20-a körül ajánlanak átvételi árat.
Ismét terepjáróba ülünk, hogy megnézzünk egy rozsföldet is. Egy méter húsz centi a rozs magassága egy méter nyolcvan helyett. Ez a szeptemberben vetett növény még csak nem is bokrosodott. A sülysápi férfi a szárazság jeleként említi, hogy már ez a növény is beérett. Harminc mázsa helyett tíz mázsa lesz hektáronként a termés. A közelben kétsoros tavaszi árpát is szemügyre veszünk. A júniusi záporoknak köszönhetően „fel tudtak nyurgulni” (Nagy Ferenc szavával) a növények, de oldalhajtásaik csak elnyomorodott kalászokat produkáltak. Tehát ettől a tavaszi árpától is csak fél termést lehet remélni, huszonöt mázsát ötven helyett…
Ez a rátermett, részben dányi és magyar, részben sápi és tót gyökerű, ötvenhárom éves ember eredetileg gépészmérnök; a rendszerváltozásig egy akkumulátorgyártó szövetkezet elnöke volt. Nem ijedt meg attól a kihívástól, hogy a család sok kárpótlási jegyhez jutott. Pedig az, amit szüleitől látott – a gyermekek taníttatását fedező háztáji gazdálkodás –, nem azonos a szántóföldi növények üzemszerű termesztésével. Két családi és három őstermelő gazdaságát fogja össze és irányítja, összesen 751 hektár szántón gazdálkodik, hatvan-hetven milliós eddigi árbevételekről beszél.
Ekkora aszályon azonban nem lehetett kifogni. Mert mint általában a tíz éve a semmiből előbukkant gazdáknál: hitel hitel hátán…
– Még nem adtam el semmit, de mindjárt tárcsázni kell, augusztusban pedig repcét vetni – néz szembe a közeljövővel Nagy Ferenc. – Ha az állam nem ad gyors támogatást, vagy nem vállal át például a gépvásárlási törlesztésekből, akkor a mostani helyzetben fizetési haladékért kell folyamodnom a bankhoz… A bank, ha meg is adja majd a fizetési haladékot, csak száz százalék többletkamatért… Nem bízom többé az államban, mert a kormányváltás óta mintha az lenne a célja, hogy eltüntesse a föld színéről a családi gazdálkodókat!
Meséli, hogy még az előző ciklus vége felé olyan családi gazdálkodóknak szóló pályázatot nyert, amivel nagy szárítórendszer beruházásához számlák ellenében 35 százalékos költségtérítést kaphatott volna. Nem foghatott bele a számára létfontosságú fejlesztésbe, mert a Medgyessy-kormány hatalomra kerülése után a Konzum Bank nyomban visszadobta a korábban szintén családi gazdálkodóknak meghirdetett, kedvezményes hitelezésre szóló igényét…

Búcsúzzunk el most a sülysápi magántermelőtől, hogy képzeletben körbetekintsünk egész Pest megyén. Ez a hegy- és dombvidékeket, homokos, szikes és kötött talajú síkságokat magában foglaló megye igen alkalmas az országos aszálykárok bemutatására. Obreczán Ferenc megyei Magosz-elnök tíz gazdától érdeklődött részletesen, mielőtt a helyzetkép felvázolásában segítségemre lett volna.
A Galga völgye a hazai zöldborsótermelés fellegvára. Ám azt, hogy milyen siralmas állapotba került ez a fellegvár, már csak az idei termésátlag is megmutatja. Itt tizenöt mázsa körül termett a borsó hektáronként; a tavalyi huszonnyolc mázsa volt, pedig az az év is gyengének számított. Az árakon is visszaesést lehet tapasztalni. Obreczán úgy értesült, hogy a felvásárlási árakat az árkartellbe tömörülő hűtő-, feldolgozóipari cégek az idén tíz százalékkal csökkentették. Például a minőségi borsó kilójáért tavaly 57, most már csak 52 forintot fizettek! Azok a gazdák, akik jelezni kényszerültek, hogy az aszálykárok miatt nem tudják szállítani a szerződésbe foglalt terménymennyiséget, nem lehetnek nyugodtak. A többnyire külföldi kézen lévő feldolgozóipar általában kötbér megfizetésére akarja kényszeríteni őket.
Pillantsunk az állattenyésztés takarmányszükséglete miatt fontos rétekre. A lucerna másodszori kaszálására más években ilyenkor már sor kerülhetett, jelenleg ez az igénytelen növény bokáig sem ér! Szénából az első betakarítás közepes eredményű volt, de ha továbbra se lesz számottevő csapadék, sarjút nem lehet majd kaszálni. A silókukorica nagyon egyenetlenül kelt a szárazság miatt. A homokosabb területeken nem is várható termés, mert ott kiégtek a növények… Mivel nyilvánvaló, hogy télen nem lesz elég szálastakarmány, több állattenyésztő gazda – Obreczán Ferenc értesülése szerint – máris megvált szarvasmarha-, illetve juhállományának egy részétől.
A várható gyümölcstermést az erős hideg, az elhúzódó tél jó előre pusztította. Cegléd, Nagykőrös, Nyársapát térségében a szőlőkarok fagytak el. A Dunakanyarban, például Szob környékén a termelők arról panaszkodnak, hogy a málnavesszők jelentős része kifagyott. Az akkori hideg a barack tavalyi hajtásait is „megtépte”, fagykárt szenvedett a ribiszke is. Most az aszály prédálja a maradékot: a 35 fokos melegben sok gyümölcs egyszerűen lehull.
A legnagyobb gond, amint az Sülysápon már kiderült, a gabonaféléknél jelentkezik. Aszód környékén az őszi árpát a téli fagy, majd – homokos talajokon – a szél okozta homokverés tette részben tönkre, s csak azután jött az elhúzódó, szélsőséges kánikula. A várható termésátlag 11-22 mázsa körül mozog.
Ami a tavaszi vetésű növényeket illeti, az idén mind a kukoricára, mind a napraforgóra az egyenetlen kelés a jellemző. Emiatt eltérő nagyságúak, fejletlenek. Az, hogy nem egyszerre érik be a termés, a betakarításban is gond, és a szárítási költségeket is meg fogja növelni.
Itt adódik a kérdés: manapság miért nincs szokásban Magyarországon a szabad földek öntözése? A Magosz Pest megyei elnöke elmondja, nagyon kevés hely van hazánkban, ahol még léteznek az ehhez szükséges – a nyolcvanas években még gyakran és sokfelé látható – öntözőberendezések. Kevesen tudják, hogy ahol csak lehetett, a fémtolvajok vitték el a csapokat, de még a folyók, tavak felől érkező vezetékeket is módszeresen eltüntették. A magántermelők – tőkeínségükben – mindeddig képtelenek voltak az öntözési rendszer kialakítására. Szinte lehetetlen volna az öntözés az energiaárak miatt is. Ez a költség ráadásul az eddigi tapasztalatok szerint nem térülne meg a felvásárlási árakban. Pedig tény, hogy a kukorica, a napraforgó, a cukorrépa vagy éppen a lucerna „a maga részéről” meghálálná az öntözést.
Alsónémedi, Bugyi térségében a szabadföldi zöldségfélék termesztőit találta igen borúsaknak Obreczán Ferenc. Nem sok jót ígér ugyanis a burgonya, a káposztafélék, a gyökérzöldség és a sárgarépa állapota, ha továbbra is marad a szárazság. A gazdák úgy gondolják, ha a kormány nem vállal át legalább valamennyit láthatóan nagy gondjaikból, akkor a jövő évi újrakezdés – a drága vetőmagok beszerzésének és az ugyancsak költséges talajmunkák ideje – siralmas lesz.

Hogy a kormány gondoskodjék az elemi kár sújtotta gazdatársadalomról, azért is fontos, mert az unióbeli gazdák jelenleg tízszeresét kapják hektáronkénti „földalapú” támogatásként, mint magyar versenytársaik. Ismert, hogy a csatlakozás utáni első évben az uniós közvetlen kifizetéseknek csak a 25 százalékát kaphatják a magyarok – már ha a kormány nem csak ígéri a finanszírozási rendszer megteremtését. Ehhez a Brüsszelből érkező 25 százalékhoz a megállapodás szerint 30 százaléknyi támogatást tehet hozzá a magyar szaktárca – ha ugyan hozzáteszi…
Obreczán Ferenc sürgeti, hogy a magyar kormány pontosan mérje fel az aszály által okozott tényleges károkat. Ennek alapján legalább olyan kárenyhítésről döntsenek „odafenn”, mint amilyenben tavaly részesítették a termelőket. A gazdák nem újabb hiteleket kérnek – ezektől a jelenlegi bizonytalan helyzetben minden épeszű mezőgazdasági szereplő ódzkodik. Érdekeik érvényesítéséhez a gazdáknak egyrészt a fokozódó elkeseredés ad erőt, másrészt az, hogy a mostoha, 2003-as időjárás fenyegető következményei egységet teremtenek az egyéni gazdálkodók, illetve a hazai gazdasági társaságok között.
***
Aszály Európában
Az aszály szinte egész Európára ránehezedett az utóbbi hónapokban. Az Európai Unión belül a legnagyobb veszteségek talán Olaszországot érték, ahol a szárazság és a jégeső együttesen „gondoskodott” arról, hogy a gyümölcskultúrákban 40-50 százalékos legyen a terméskiesés. A szántóföldi növények esete sem sokkal biztatóbb. Egyébként ilyen elemi károk esetére az olasz törvények kötelezővé teszik a gazdák bizonyos fokú kártalanítását. Ausztriában 20-30 százalékkal lesz kevesebb a gabona, mint az átlagos években. A csatlakozók közül például Cseh- és Lengyelországban hasonló a helyzet; az utóbbiban az aszály és a fagy mellett még a folyók tavaszi áradása is elmélyítette a válságot. Lengyelországban az agrárminiszter a minap lemondott, a gazdák pedig éppen országos demonstrációra készülnek.