Hongkong első igazi erőpróbája

Amikor Kína hat évvel ezelőtt birtokba vette Hongkongot, sokan figyelmeztettek a kényszerházasság várható nehézségeire. Akadt olyan elemző, aki a szabadság úrnőjének egy orrszarvúval kötött frigyéhez hasonlította az egyesülést. Aligha kétséges, hogy a demokratikus értékrendet valló, fejlett piacgazdasággal rendelkező egykori brit koronagyarmat nehezen illeszkedik be a hatalmas Kínába, hiszen ott a kommunista egypártrendszer – minden reform és változás ellenére – mégiscsak napi valóság. Sokat mondó tény, hogy a Kína és Hongkong közötti szabadkereskedelmi egyezményt is csak a napokban írták alá.
Ezen a héten alapjaiban rázta meg a hongkongi társadalmat, hogy Peking elkötelezte magát az ún. felforgatási törvény mellett, amely súlyos – életfogytiglani – büntetéssel sújtja az állam elleni bűncselekményeket. Az intézkedést hatalmas felháborodással fogadták a városállamban, a helyi törvényhozás képviselői levélben tiltakoztak a törvény elfogadása ellen, és azt javasolták, hogy a kérdésről a közvélemény bevonásával folytassanak vitát. Márpedig Kínában az efféle ügyeket nem társadalmi konszenzussal, hanem rendeleti úton intézik – a hongkongi tiltakozás Pekingből nézve nem más, mint szeparatista felhang, a központosítás megkérdőjelezése.
1997-ben a kínai vezetés ígéretet tett arra, hogy a hongkongi társadalmi és politikai normákat érintetlenül hagyja. Most a felforgatási törvénnyel kiéleződtek a nyilvánvaló véleménykülönbségek. Bár Peking látszólag osztja Teng Hsziao-ping Hongkongról és Kínáról vallott nézetét („egy ország, két rendszer”), sok hongkongi úgy érzi, a pártvezetők visszatértek a Mao Ce-tung megfogalmazta szlogenekhez, a „nagy kormányos” Hongkongról szólván előszeretettel alkalmazta az integráció, egyesülés, annexió kifejezéseket.
A felforgatási törvény ellen tüntető hongkongiak zsigerileg idegenkednek Kínától. A mostani ügy egészen biztosan nem oldja a feszültséget. Hongkongban attól tartanak, hogy a intézkedés bevezetése esetén fellépnek a másképp gondolkodók ellen, bár ezt a félelmet a hongkongi kormány tagjai alaptalannak nevezik. Sokan emlékeznek azonban arra, hogy a megszálló kínai kommunisták eleinte Tibetben is szalonképesen viselkedtek, a bajok csak később kezdődtek. Hongkongban voltaképpen bármilyen gesztust, engedményt, nyilatkozatot is tesznek a kínaiak, mindig rájuk vetül a gyanú árnyéka, hogy a helyi viszonyok megváltoztatásán, a demokrácia és a pluralizmus felszámolásán munkálkodnak.
Bonyolítja a helyzetet, hogy nem minden hongkongi vezető szimpatizál a tüntetőkkel. Sok helyi politikus és üzletember érdekelt abban, hogy Kínával minél elevenebb gazdasági kapcsolatokat ápoljon. A döntés most a helyi parlament kezében van. Ha elfogadják a felforgatási törvényt, a demonstrációk folytatódnak, az eluralkodó elégedetlenség pedig végképp válságba sodorhatja az új Hongkongot. Egyet azonban világosan látni kell, Kína és a kínai nemzet (azaz a világ országaiban élő kínaiak) ma már a politikai, gazdasági és kulturális egység irányába haladnak. A hatalmas kínai sárkány árnyékában meghúzódó kicsiny Hongkong sorsa egyszerű integrációs kérdés Pekingben. Kína számára az a lényeges, hogy a területi illeszkedés zökkenőmentesen, nagyobb csatazaj nélkül menjen végbe. Ha azonban központi rendeletekkel kormányozzák Hongkongot, felkorbácsolhatják az indulatokat.