Huba Illés süket fülre talál

Voltak nehéz napjai Huba Illésnek, a szupernyomozónak, ám a legnehezebbeket akkor élte át, amikor a legegyszerűbbnek látszott a megoldás. Történt pedig, hogy a főváros Duna-parti kerületében a Főművek (ismerik: alacsony színvonalú szolgáltatás, magas díjak) nekilátott a szokásos nyári karbantartásnak. A ribillió csak a mindent fölforgató szolgáltatónak volt szokásos, az ott lakóknak megszokhatatlan. Mert ugyan ki az, aki jól tűri, ha nyáron reggel hétkor nekilendül a légkalapács, a markoló, s meg sem áll napszálltáig. Ráadásul nem csupán hétköznapokon, hanem szombaton, sőt vasárnap is, amikor ugyebár még az Úr is megpihent. A reklamálásokat egy vállrándítással intézte el a fontoskodó ábrázattal, orrán szemüveggel, kezében roppant papírhalmazzal föl és alá sétálgató főnök. Amikor bizonyos jogszabályokra figyelmeztették, miszerint a zajszintnek is van határa, jó, ha foghegyről odavetette: „Vannak sürgős munkák…”
Huba Illés akkor lépett be a történetbe, amikor egy szép napon, nem sokkal dél előtt a légkalapáccsal vidáman ügyködő férfi egyszer csak lefordult a vezetőülésről. Az orvos hamar rögzítette a halál beálltát, a nyomozónak se kellett sok idő, hogy rájöjjön: az egyik közeli ablakból vagy erkélyről lőttek a kenyerét zajjal kereső munkásra. Rövid ideig állt a munka, a kollégák kalaplevéve, néma csöndben emlékeztek meg társukról, csak az utca végén vijjogott tovább a vasfűrész, akadt, aki munkával gyászolt. Ám alig telt el két óra, új férfi trónolt a munkagépen, úgy folytatódott minden, mintha mi sem történt volna.
Legalábbis a következő reggelig, amikor a munkálatok második órájában a csereembert is utolérte a végzete. A diagnózis, a konklúzió ugyanaz: lelőtték. Az ismétlődés kissé megzavarta a Főművek embereit, a munkavezetőben még némi megértés is ébredt a környéken lakók iránt, és – láss csodát! – elnézést kért az esetleges kellemetlenségekért.
Harmadik nap harmadik légkalapácsos, harmadik áldozat. Ez már kissé sok volt Huba Illésnek. A legfőbb gondot az okozta, hogy hiába látszott a napnál is világosabban a gyilkosság indoka, és hogy hol keresse a tettest, mégsem haladt előre egy tapodtat sem. Nem akadt olyan lakás a környéken, ahová be ne csöngetett volna, hogy kihallgassa a háziakat, de egyetlenegy olyan ténnyel sem lett gazdagabb, amely előrevitte volna a nyomozást.
Leginkább az zavarta, hogy ellentétben korábbi ügyeivel, valamennyi megkérdezetten érezte, a tettes mellett van, szinte népi hősként, Robin Hoodként, Tell Vilmosként, a Tenkes kapitányaként emlegeti, épp csak ki nem mondták: helyettük cselekedett. Huba értette őket, hiszen otthona mellett nemrég fejezték be egy lakópark építését, de más a munka és más a magánélet.
A negyedik napra nem jutott áldozat, igaz, a korábbi esetek logikája szerint nem is juthatott, hiszen az előzmények miatt a Főművek egyszerűen nem talált senkit, aki vállalkozott volna arra, hogy fölül a gépre. Istenem, ritkán, de előfordul, hogy a zajongás szenvedélyét megelőzi az élethez való ragaszkodás. Ugyanakkor tény, hogy néha nagyon kell a pénz az embernek, így csakhamar akadt vállalkozó a környék lakóinak további kikészítésére. Az élet alapvetően igazságos, így jó, ha két napig nézhette fölülről a világot, sorsa elődeiéhez hasonlóan teljesedett be. Hogy ne szaporítsuk a szót, ugyanígy járt az ötödik és a hatodik gépkezelő is, ám a sor itt bezárult, a munkálatokat leállították. Hubával pedig közölték, az ő lelkén szárad, ha a Főművek nem végez idejében a munkálatokkal.
A kényszerű csönd jót tett a lakók lelkének, Huba pedig azt hitte, ettől közlékennyé válnak. Csalódnia kellett, ám akadt némi reménysugár. Észrevette, hogy az egyik erkélyen naphosszat ott ül egy férfi, akivel még nem beszélt. Kiderítette, melyik a lakása, hosszan csöngetett, de senki sem nyitott ajtót. A szomszédasszony előkerült, tőle tudta meg, hogy az illető töksüket, ráadásul dilis, papírja is van róla. Azt állítja, hogy az érettségi után a szülei füldugónak taníttatták tovább, és olyan kiváló szakember lett, hogy öregkorára nem hall egy fikarcnyit sem. A nő kinyitotta Hubának az ajtót, a férfi pedig csakhamar rámutatott arra az erkélyre, ahonnan eldördültek a lövések. A többi gyerekjáték volt a tapasztalt nyomozónak, aki, hogy kedveskedjen a segítségért, megkérdezte a koronatanútól, nem zavarja-e a zaj.
A süket széttárta a kezét, elmosolyodott.
– Ellenkezőleg. Némi csöndes dübögés eljut hozzám, de csak jobb kedvem lesz tőle. Néha már kezdem azt hinni, hogy újra hallok.