Kéthly Anna „örökösei”

Kéthly Annáról kívánja elnevezni alapítványát a Magyar Szocialista Párt. Az arcátlanságnak is vannak fokozatai. Ez már a tudományos felsőfok.
Élt itt, ebben a hazában valóban egy Kéthly Anna, egy nagyszerű aszszony, így aztán nagyjából annyi köze volt a szocialistává púderezett kommunistákhoz, mint nekem a polinéziai gyöngyhalászokhoz. Vagyis semmi. Pontosabban annyi, hogy meggyőződéséből fakadóan végtelenül utálta őket. Míg tehette, pártjának megszűnéséig egyvégtében elutasította a kommunistákkal való bárminemű együttműködést. Így aztán 1948-ban, a második nagy vörösterror kezdetekor kizárták a pártból, esztendőre rá Rákosiék börtönébe került. Öt évet töltött ott. Az ötvenhatos forradalom idején újjászervezte a szociáldemokrata pártot, tagja volt a második Nagy Imre-kormánynak. 1976-ban halt meg Brüsszelben, emigrációban. „Míg orosz katona van magyar földön, nem megyek haza” – mondta.
Istennek hála, már itthon nyugszik. A Kommunisták Magyarországi Pártjából Magyar Dolgozók Pártjává, Magyar Szocialista Munkáspárttá, majd Magyar Szocialista Párttá vedlett kaméleonegyüttes szemet vetett a szociáldemokrácia nagyasszonyára. Előbb emléktáblát kapott a főváros hetedik kerületében, maga Szabó Zoltán szocialista polgármester helyezte el a hála és emlékezetkiesés koszorúját a márványlapon. Kovács László és együttese most szociáldemokratává készül lenni, és ehhez kellékek, jelképek kellenek. Egy hiteles baloldali politikus is. Egy igazi.
Kovács elvtárs! Hagyják már békén szegény Kéthly Annát!