Kitörés a szociális csapdából

A roma közösségnek ki kell törnie a szociális függés csapdájából – állapítja meg az ENSZ tanulmánya, amelyben a romániai, szlovákiai, csehországi, bulgáriai és a magyarországi cigányság helyzetét vizsgálták meg a szakemberek. A munka nemcsak állapotfelmérés, hanem a gondok gyökeréig hatolva megkísérli felvázolni a „kitörés”, azaz a sikeres integrációhoz vezető út irányelveit is.

A kelet-közép-európai országokban végbement rendszerváltozási folyamatnak – ahogy a tanulmány fogalmaz, az „átmenet időszakának” – kétszeresen is vesztes csoportja a cigányság. A múltbeli emlékek fényében – a többi, magát kisemmizettnek érző csoporthoz hasonlóan – hajlanak arra, hogy borúlátóan szemléljék a mostani világot. A cigány közösségekben, ahol meglehetősen nagy a szakadék a biztos múlt és a jelenlegi nélkülözések közt, felerősödnek az elvárások, hogy valakinek – adományozók, az állam – tennie kellene valamit a helyzetük javítása érdekében. Ezeket a várakozásokat politikai manipulációra lehet felhasználni – olvasható a térség cigányságának helyzetéről készült jelentésben, amely az ENSZ fejlesztési programja és a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) közös projektjeként készült. A tanulmány a térség roma kisebbségeinek első, átfogó összehasonlító statisztikai adatokon alapuló felmérése, amely jövőképpel is szolgál. A szerzők rámutatnak: a cigányság számára az átmenet gazdasági, társadalmi helyzetük romlását hozta: összeomlottak a munkaalkalmat kínáló nagyvállalatok, termelőszövetkezetek. A földvisszaadásokból sem profitálhattak, hiszen kulturális-gazdasági tényezők miatt soha sem voltak földtulajdonosok, sőt a legtöbb családnak semmiféle visszakövetelhető vagyona nem volt – írják a kutatók. A posztkommunista kárpótlási folyamat a romák városokba, külvárosokba való vándorlását segítette elő, és ez a gettók növekedéséhez vezetett, annak minden társadalmi következményével együtt. A külvárosi gettókban félnomád életmódhoz térnek vissza az emberek. Munka után járnak, ingáznak a környező falvakban, vagy csak határ menti feketekereskedelmet űznek – írják. Ebből az következnék, hogy a földhöz juttatás, a mezőgazdasági munkába való bevonásuk biztosíthatná tartós megélhetésüket. Ám ezzel „óvatosan kell bánni” – figyelmeztetnek a szerzők –, mivel az EU-tagság következtében várhatóan csökken a mezőgazdasági szektorban megélhetést találók aránya.
A szocialista múlt terhes öröksége, hogy a cigány közösségek alapvető szükségleteik kielégítése terén különösen függővé váltak a szociálpolitikától, a korszak újratelepítési, etnikum-összekeverési és foglalkoztatáspolitikája miatt – fejtik ki a tanulmány szerzői. A szocializmusban ugyan jobban éltek a romák, ám ez a fellendülés a kulturális, gazdasági szokások, közösségi kapcsolatok elvesztésének árán történt: a rendszer nem integrálni, hanem osztályszemlélete alapján beolvasztani, asszimilálni akarta a romákat, az etnikai sajátosságok kiirtásával. A rendszerváltozás után mind az öt vizsgált országban a legfőbb gond a romák alacsony foglalkoztatási szintje, ami nagyarányú szegénységgel párosul. A tanulmány azonban nem támasztotta alá azt a gyakran hangoztatott becslést, amely a népcsoport munkanélküliségét 90-100 százalékra teszi. Az adatok szerint a romák között a munkanélküliek átlagos aránya 40 százalék. A felmérés nem csak a hivatalos munkaviszonyt vette figyelembe. A szerzők megállapították azt is: a feketegazdaság jelentős jövedelmi lehetőségeket nyújt a romáknak. A megkérdezettek szerint a legfontosabb okok, amiért nem találnak munkát: az etnikai hovatartozásuk, az ország általános gazdasági állapota és a nem megfelelő szaktudás. A tanulmány szerzői úgy vélik: ez arra vall, hogy bár létezik a munkaerő-piaci diszkrimináció, de nem ez az egyetlen oka, hogy a cigányok nehezen tudnak elhelyezkedni. Az alacsony szakképzettség, az iskolázási szintek azt sejtetik, nem valószínű, hogy a megfontolt munkaadók a romák mellett döntenek a versenypiacon.
A cigányság szegénysége szempontjából az összkép mind az öt vizsgált országban hasonló, függetlenül azok gazdasági fejlettségétől. Jellemző, hogy a vidékiek szegényebbek, mint a városiak. A vidékiek nemcsak a városi szociális juttatásokhoz nem férnek hozzá, de azokhoz a forrásokhoz sem, amik a létfenntartó mezőgazdasági munkájukhoz szükségesek lennének. A felmérés adatai szerint a cigány háztartások kevesebb mint egynegyede termel zöldséget és csak 16 százaléka húst saját fogyasztásra. A magyar értékek örvendetesen kirínak a statisztikából: nálunk a roma háztartások 37 százaléka termel zöldséget és 27 százaléka húst. Általánosságban elmondható: a romák 15 százaléka él a mezőgazdaságból. Még a térség fejlettebb országaiban is jelen van az éhezés a romák életében, sok cigány gyermek szenved rosszul tápláltságtól. Ez rontja egészségüket, tanulási képességeiket, végső soron csökkenti az esélyüket, hogy valaha kilábaljanak a szegénységből és a kulturális kiszolgáltatottságból. A roma integráció egyik kulcskérdése az oktatás nyomor emelte akadályainak elhárítása – vélik a szerzők. A tanulmány szerint ezen a területen az állami ráfordítás folyamatos növelése olyan befektetés, ami sokszorosan térül meg. A kormányoknak újra be kellene vezetni az iskolai tankönyvek és az étkezés ingyenességét. Meg kell valósítani az oktatáshoz való egyenlő hozzáférést, ennek hosszú távon az integrált oktatás lehet az eszköze, ám nem lehet átgondolatlanul kötelezővé tenni. Mint írják, jelenleg a roma gyerekek átlagosan 19 százaléka jár zömében romákból álló osztályokba. A tanulmány szerint az iskolai cigánynyelv-oktatás nemcsak integrál, de szét is választ, és mint ilyen, csak tovább nehezíti az oktatási lehetőségekhez való hozzájutást.
A tanulmány rávilágított arra is: ebből a szempontból is stratégiai jelentősége van az iskolai előkészítő oktatásnak, mert ezen a szinten lehet eredményesen meggátolni az oktatási rendszerből való végleges kirekedést, ami a nyomorhoz, munkanélküliséghez és a perifériára kerüléshez vezet. De nemcsak az oktatáshoz, hanem az egészségügyi ellátáshoz való hozzájutás sem problémamentes a vizsgált országokban. A felmérés szerint a cigányság egészségügyi állapota erősen megromlott az utóbbi évtizedben. Különösen veszélyeztetettek a gyerekek és a nők, az előbbiek jórészt a szegénység, az utóbbiak pedig a viszonylag korai és sok gyermekszülés miatt. A magas születésszámhoz ijesztően magas gyermekhalandósági mutatók kapcsolódnak. A szerzők megjegyzik azt is: a legtöbb válaszadó úgy gondolja, jó, vagy megfelelő az egészségügyi állapota. A megkérdezettek gondjai jobbára abból fakadnak, hogy nem tudják kifizetni a gyógyszert, de az adatok sejtetik azt is: nem tudnak eleget a társadalombiztosítási rendszerről, és így nincsenek tisztában azzal, milyen szolgáltatásokat vehetnek igénybe.
A tanulmány megállapítja: a térség roma családjainak zöme az állami támogatásoktól függ, a nyugdíjat is beleszámítva Csehországban ez az arány 24 százalék, míg Magyarországon a legmagasabb, 55 százalék. A jövedelemforrások között a válaszadók 27 százaléka jelölte meg a kölcsönkérést, ami az uzsorások tevékenységének mértékére is utal. Ez Szlovákiában és Bulgáriában jól dokumentált probléma: gyakran bűnszövetkezetben tevékenykednek, a megszorult cigányoknak 100 százalékos, vagy még annál is magasabb kamatra adnak pénzt, és halálos fenyegetésekkel kényszerítik őket fizetésre. Gyakran a bűnözés az egyetlen lehetőség, hogy megóvják saját, illetve családtagjaik életét az adósok. A tanulmányban olvasható: egész roma közösségek kerülhetnek az uzsorásoktól való függő helyzetbe. Mint írják, a tartós, törvényes és jövedelemteremtő tevékenységekhez kapcsolódó kölcsönnyújtás megfosztaná pénzügyi alapjaitól a romák közötti bűnözés egyik legfontosabb formáját.
A cigány közösségek lecsúszásának, és az állami segélyektől való függőségük növekedésének veszélyes tendenciáit feltárva a szerzők kifejtik: ha egy társadalmi csoport tagjainak nagy része segélyből él, a többség körében „ingyenélőknek” minősülhetnek, és ez gazdasági érvekkel járulhat hozzá a faji türelmetlenséghez, kirekesztéshez. Úgy kell átalakítani a térség jóléti rendszereit, hogy a segélyek ne csökkentsék a társadalmi ambíciókat, különösen a fiatalok esetében. A tanulmány felhívja a figyelmet arra: ha az érintett országok halogatják a szükséges átfogó felzárkóztató program megvalósítását, jóval többe fog kerülni a be nem illeszkedett csoportok problémáinak megoldása, és kisebb lesz az esély a sikerre.