Kutyaeledel lehet a sertésállományból

Pusztít az aszály. Aggódnak a gazdák: félnek az ellehetetlenüléstől. Gondban vannak a baromfinevelők, a tejtermelők, a hagymázók, és már a sertéstenyésztők is. Ásotthalmon Kökényné Vőneki Katalin azt fontolgatja, leöli a húsz disznóját, a húst ledarálja és lefagyasztja kutyaeledelnek. Inkább a házőrzőknek adja, mint a felvásárlóknak, mert a sertésekért nem kap annyi pénzt, mint amennyibe a hizlalásuk került. Csanádpalotán a gazdák készek arra, hogy fél év után ismét az országúton demonstráljanak. Csoportos elégedetlenségük alapja, hogy akadozik a szerződéses felvásárlás, ezért egyre több disznó lesz túlsúlyos, és a kétmázsás súlyhatár felett már egyetlen kilogrammért sem kapnak pénzt.

Módos gazda hírében áll Mikulán László. Sertésfarmját felkészítette a legrosszabb kurzusra is. Háromszáz disznaja közül elkülönítette azokat, amelyek hamarosan meghaladják a két mázsát. Még nem tudja, mi lesz a sorsuk, de bagóért nem adja a jószágokat. Keserűen mondja:

– Kétszáz gazda nagygyűlést tartott a földeáki művelődési házban. Sokra nem mentünk. Hiába hívtuk az agrártárca képviselőit, ígéreteik ellenére senki sem jelent meg tőlük. Ott volt azonban a felvásárló, a Pick Rt. élőállat-forgalmazás vezetője, Forró Sándor, de ő sem nyugtatta meg a kedélyeket. Maradt minden a régiben. Arra hivatkozott, a rendelet kétszáz kilogrammig írja elő a kifizetést. A túlsúllyal kapcsolatos mizéria csak a jéghegy csúcsa. A válság az agrárium mélységeiben gyökeredzik. Megítélésem szerint a mezőgazdaság mohácsi vészét éljük át most.

Mikulán László nemcsak gazdálkodik, hanem politizál is, a Csongrád Megyei Önkormányzat képviselője. Magyarázata szerint Makón és környékén a virágzó hagyma-, a gyökérültetvények, a zöldpaprika-kertészetek akkor kezdtek pusztulni, amikor csökkent az állami támogatás, zsugorodott a belső piac, megjelent a külföldi konkurencia. Kiutat sokan a gabona- és a kukoricatermesztésben kerestek és találtak, majd arra építve belevágtak a sertéstenyésztésbe. Ezen a vidéken találhatók az ország legjobb termőföldjei, de ezen a területen az országos átlagnál sokkal alacsonyabb a foglalkoztatottság. Minden második családnak a föld nyújt megélhetést. Így van ez a háromezres lélekszámú Csanádpalotán is, ahol a kisnyugdíjasok szintén beálltak a sorba, havi harminc-harmincötezres járadékukat a malactartásból egészítik ki. A falu lakosságának nyolcvan százaléka sertéstenyésztésből él. Ebben a helyzetben érte őket a magyar húsipar akciója, amiről Mikulán Lászlónak lesújtó a véleménye.

– Behozták az unióból a fagyasztott, olcsó sertéshúst. Tudomásom szerint az uniós országokban csak az olyan mélyhűtött húst lehet forgalomba hozni, ami nem idősebb három hónapnál, Magyarországon azonban hat hónap a szavatossági idő. Így kerülhetett be az öt hónapos fagyasztott sertéshús az országba. Ennek hatását már tavaly érezhettük. A felvásárlók kivártak a szerződéskötéssel, október helyett csak idén, januárban kezdtek egyezkedni a sertéstenyésztőkkel. A gazdák nem gondolták, hogy már a meglévő malacokra nem szerződhetnek. A húsipar taktikázása miatt alakult ki a túltermelés, ezért sok a túlsúlyos disznó. Egyébként Magyarországon mindössze négymillió sertést nevelnek a nyolcvanas évek tízmilliójával ellentétben, szemben a sokkal kisebb Dániával, ahol húszmilliós a sertésállomány.

Mikulán László csak egy megoldást lát: a kormány vegye figyelembe a gazdatársadalom érdekeit, és szabályozza a húsipar működését. Ha nem lesz változás, a padlóra kerülünk – fogalmaz.
Hadobás László úgy érzi, máris válságba jutott. Hatvan disznót és tizenöt szarvasmarhát nevel, áprilisra szerződött a sertések leadására, de a felvásárló nem vette át az állatokat.

– Minden héten beutazom Szegedre a Pickhez. Hiába reklamálok, a szerződött disznók maradnak, híznak az ólban. Már elérik a 230-250 kilót. Ebben a hőségben nemcsak a dizentéria, hanem a tömeges elhullás veszélye is fennáll. A felvásárló átlagot számol az átvételnél. Ha az egyik sertés kétszázharminc, a másik százhatvan kiló, akkor a súlyosabb állat után is kifizetik a szerződéses árat, holott kétszáz kiló a határ. De az én jószágaim már túl vannak az átlagon. Mit csináljak, hova menjek, magam sem tudom.

A túlsúlyos sertések már felették Hadobásék tartalékait. Tavaly hektáronként öt tonna árpájuk termett, az idén az aszály miatt a fele sem. Tejből is kevesebbet vesznek át, így a sertésből adódó veszteségeket képtelenek ellensúlyozni.

– Nincs megtakarított készpénzem. Ha a válság elhúzódik, akkor jövőre az önkormányzathoz mehetek segélyért – mondja szomorúan az ötvenéves gazda. – Sajnos, sokan vagyunk ebben a kutyaszorító helyzetben. Végső elkeseredésünkben még arra is képesek leszünk, hogy blokád alá vegyük az utakat, úgy, mint a taxisok. Profilt már nem tudunk váltani, ahhoz tőkére lenne szükség. Nincs már vesztenivalónk.

A Hadobás Lászlónál sokkal módosabb Vass Sándor is kétségbeejtőnek tartja a helyzetét, pedig százötven hektáron termel lucernát, kukoricát, búzát, ám úgy tűnik, hétszáz sertése az ólban reked. Havonta csaknem kétmillió forintot költ takarmányra. Vesztesége napról napra növekszik, eddig másfélmillió forintot bukott a disznóhizlaláson. Hiába próbálta tehenészetét fejleszteni. A tej felvásárlási árának visszaszorítása miatt már a marhatartás sem nyereséges. Vass Sándor attól fél, hogy kölcsöneit nem tudja miből törleszteni, elárverezhetik gépeit, lecsúszik a kényszervállalkozók közé.

– Folyamatosan építettem ki gazdaságomat a kilencvenes évektől. Most, amikor elérném a versenyképesség alsó határát a nyugati farmerekkel szemben, beütött a krach. Nem áll mellénk senki, magunkra maradtunk. A magyar gazdák érdekvédelme a nullával egyenlő. Nem messze tőlünk a dánok húszezer férőhelyes sertéstelepet építenek, s az a hizlalda lefedi a térséget. Ma már szóbeszéd tárgya, hogy a Picket a dánok akarják megvenni. Ha ez igaz, akkor nekünk befellegzett. A tejfeldolgozó ipar is külföldi kézbe került, és nem a magyar gazdák javát nézik. Megdöbbenve hallottam, Szerbiából veszik az olcsóbb tejet, mert ott olcsóbb minden. Az Országgyűlésben kevés az olyan képviselő, aki jól ismeri sajátos gondjainkat.

A kevesek egyike Martonosi György, aki Makó térségét képviseli a parlamentben. A fideszes honatya drámaian jeleníti meg azokat a sorscsapásokat, amelyek a mezőgazdaságot érték.

– Az aszálykárt enyhíteni lehetett volna az öntözéssel, de sajnos megszüntették annak állami támogatását – állítja a képviselő, majd hozzáteszi: – a sertéskrach sem most, hanem tavaly nyáron kezdődött. Ha időben orvosolják a bajokat, ha korábban kivonták volna a piacról a felesleget, nem jutunk el a siralmas helyzetig. Számítások szerint nem hetvenezer, hanem legalább kétszázezer túlsúlyos disznó van. Ezért sem lett volna szabad a felvásárlásnál a túlsúly felső határát kétszáz kilogrammban megállapítani.

– A jobb módú gazdák, az úgynevezett középparasztság panaszolja: tudatosan lehetetleníti el őket a központi hatalom. Igaz ez?

– Ha sorba veszem az elmúlt egy esztendő intézkedéseit, akkor határozottan állítom, hogy nem tévednek. Módosították a földtörvényt, így megfosztották a családi gazdálkodókat attól a lehetőségtől, hogy a vásárlásnál vagy a bérletnél ők legyenek a kedvezményezettek. Ezáltal megfosztották ezt a réteget a fejlődéstől. Megszüntették azt a 2001-ben hozott rendeletet, ami az osztatlan közös földek kivásárlását szabályozta és a családi gazdaságok kialakulását segítette, majd módosították az adótörvényt. Aki öt évre bérbe adja földjét, adómentességet kap. Így tovább rontották a farmergazdaságok kialakulásának esélyeit. Jobboldali politikusként mondom, hogy a jobboldal egyik fontos szavazóbázisa, a középbirtokos parasztság gazdasági befolyását így csökkentették. Ami azonban a legjobban fáj, hogy az a gazdálkodó réteg, amelyiket versenyképessé lehetett volna tenni az uniós konkurenciával szemben, tovább gyengült.