Magánzárka

Két, összesen ezernégyszáz elítélt befogadására alkalmas börtön épül Magyarországon privát tőkéből, amelyekhez pénzt nem, kötelezettségvállalást azonban biztosít az állam –jelentette be Bárándy Péter igazságügy-miniszter hétfőn Budapesten. Az ötlet korántsem új keletű.

A magyar börtönök túlzsúfoltak. A Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságán (BVOP) korábban készült tanulmány úgy fogalmaz, hogy a büntetés-végrehajtási intézetek számát, kapacitását addig kell növelni, amíg az intézeti telítettség 100–120 százalék közé csökken. A BVOP vezetőinek elképzeléseiben – amelyet két kormányzati határozat támaszt alá – az északkeleti és az északnyugati régióban egy-egy 700 fős, Martonvásáron egy 550 fős, Nagyfán és Állampusztán egy-egy 150 fős, Debrecenben egy 150 fős, Nógrád megyében egy 100 fős előzetesház, Kelet-Magyarországon egy 100 fős női börtön, Pécsett pedig egy 50 fős regionális, fiatalkorúakat fogadó intézet létesítése szerepel.
A börtönépítés azonban drága mulatság, ezért is beszélhetett Bárándy Péter a magántőke bevonásáról. A költségeket jól mutatja, hogy a számítások szerint egyetlen, az európai normáknak megfelelő férőhely kiépítése 12 millió forintba kerül. Ráadásul az sem könnyíti meg a börtönépítők helyzetét, hogy általában már az új intézmények terve is heves lakossági ellenállást szít: néhány évvel ezelőtt Nagymaroson egy felvonulási lakótelep helyére terveztek büntetés-végrehajtási intézményt, de az önkormányzat nem vállalta a népszerűségének ártó engedélyezést.
A magyar igazságügy-miniszter egyébként annak kapcsán szólt ismét a magánfinanszírozású börtönépítésről, hogy finn miniszterkollégájával, Johannes Koskinennel az antidiszkrimináció jogi szabályozásáról, az európai elfogatóparancs-rendszerről, valamint a skandináv ország börtönpolitikájáról cserélt eszmét a napokban. Bárándy – különösen az utóbbi témakörre utalva – követendőnek nevezte a finn példát, Finnországban ugyanis már több éve megvalósult mindaz, ami idehaza még csak tervekben létezik. Bárándy Péter az elképzelések között említette például a nyitott és félig nyitott rendszerű börtönöket, amelyek az igazságügy-miniszter szerint korántsem azt jelentik, hogy a súlyos bűnök elkövetői könnyített módon tölthetik le szabadságvesztésüket, mivel a kinti életbe átvezető könnyített technikát kizárólag a hosszabb büntetések végén alkalmaznák. Ugyanakkor a kevésbé súlyos bűncselekményt elkövetők is élhetnek ezzel a lehetőséggel.
Bárándy Péter mindazonáltal hangsúlyozta, hogy a magánbörtönök építésére vonatkozó minisztériumi tervek nem azt jelentik, hogy a rabokra is magáncégek felügyelnének, vagy külsős vállalkozások szerepet kapnának akár csak az elítéltek szállításában is. A koncepció lényege inkább az, hogy vállalkozók építik fel az új börtönöket, amelyeket elkészültük után az állam lízingel – a lízingidőszak végével pedig a börtön az állam tulajdonába kerül – vagy bérel a kivitelezőtől. Kanadai tapasztalatok alapján megoldás lehet az is, ha az állam kölcsönből építi fel a börtönt, és részletekben törleszti a beruházás költségeit.
Bárándy Péter egyébként tavaly nyáron levélben válaszolt dr. Szentgyörgyvölgyi Péter fideszes képviselő e témával kapcsolatos kérdéseire:
„Én csupán azt mondtam, és ezt a jövőben is fogom mondani, el lehet gondolkodni azon, hogy a büntetés-végrehajtási intézetek bizonyos objektumait magántőke bevonásával lehetne felépíteni. A magánosítás és a magántőke bevonásával létrehozandó objektum között ugyanis alapvető különbség van. A magánosítás arra vonatkozik, hogy a már meglévő dolog állami tulajdonból magántulajdonba kerül, ezzel szemben a magántőke bevonásával létrehozni valamit, nem jelent tulajdonosváltozást.
Amennyire alternatíva lehet a magántőke részvétele a börtönök építési beruházásaiban, annyira elképzelhetetlen a börtönök működtetésének magánkézbe adása. Ezért eddigi nyilatkozataimban is ragaszkodtam ahhoz, hogy a börtönök üzemeltetését és felügyeletét közvetlenül az állam, a büntetés-végrehajtási szervezet lássa el, mivel a büntetések és intézkedések végrehajtásáért, valamint a fogvatartottak jogainak és kötelezettségeinek érvényesüléséért az állam a felelős” – írta többek között az igazságügy-miniszter.
Európában egyébként csak Angliában van olyan intézmény, ahol magáncégek őrzik a rabokat. Magyarországon pedig legutóbb a múlt század első felében fordult elő, hogy külső szervezetekre bízták az elítéltek őrzését: működött olyan női börtön is, ahol apácák felügyelték a rabokat.