Medgyessy és az ígéretbombák

Miben hibázott Medgyessy Péter? Abban, hogy a szekszárdi hídavatón meglehetősen átgondolatlanul ingyenes étkeztetést ígért minden óvodáskorú gyermek számára. Hiába korrigálta másnap az ominózus bejelentést a balatonszárszói találkozón, kijelentve, hogy az ingyenebéd csak a rászoruló gyermekeknek jár, ezzel már csak enyhíteni tudta a baklövését.
A szocialista kormányzás történetében nem ez volt az első ilyen baki. Emlékezzünk csak Horn Gyulára, aki annak idején a Mahart helyett a Malév járataira ígért ingyenes utazást a hatvanöt év fölöttiek számára. Ha arra gondolunk, hogy a közgazdasági szakismereteket a rosztovi főiskolán elsajátító Horn nem volt képes utólag elismerni a közvélemény előtt, hogy hülyeségeket beszélt, akár meg is dicsérhetnénk Medgyessy Pétert. Konstatálhatnánk, hogy benne legalább kifejlődött a gerinc nevű testrész, és – ha némi késéssel is, de – kijavította magát a fegyelmezetten pislogó Heti Hetes-sztárok és az Orbán-fóbiában szenvedő politológusok gyűrűjében üldögélve.
Csakhogy a baj nem itt van. Egy miniszterelnök is ember. Előfordulhat, hogy a nagy izgalomban összekever dolgokat, elnéz egy-egy dátumot, vagy véletlenül kifelejt egy fontos jelzőt a mondandójából. A fönti kis botlást még akkor is elnézhetnénk Medgyessy Péternek, ha nem tudnánk, hogy elvileg ő az ország egyik legtapasztaltabb közgazdásza, akinek a kisujjában van az államigazgatás minden apró fortélya. Az igazi probléma sajnos azon ígéretekben rejlik, amiket viszont nem javított ki.
Itt van például az a vonzónak tűnő bejelentés, hogy minden tizennyolc év alatti gyermek számára ingyenes baleset- és betegbiztosítást köt a kormány. Ez fogósabb kérdésnek tűnik, mint a – KSH adatai szerinti – 332 ezer óvodáskorú gyermek ebédje, hiszen a tizennyolc év alattiak száma mintegy kétmillió-százezer főt jelent. Jellemző, hogy még a Medgyessy Pétert kitüntetett rokonszenvvel kezelő baloldali napilapok elemzői sem mertek konkrét számokat közölni arról, hogy egy átfogó biztosítási konstrukció hány milliárd forintjába kerülne az adófizetőknek. De folytathatnánk a sort az államigazgatás és a biztosítási ágazat meglepett szakembereivel, akik jellemző módon eddig még a tervről sem hallottak.
Hajmeresztőnek tűnik az a programpont is, amelyik a középületek építési előírásaira vonatkozik, és azt célozná meg, hogy minden épület legyen használható a gyermekes családok számára (mert mégiscsak felháborító, hogy egy múzeum mosdóját nem tudja használni egy gyerkőc!). Nem az alapelvvel van a baj, hanem azzal, hogy a gyermekek – valljuk meg – az iskolákon és az életkorukhoz kötődő szórakozóhelyeken kívül elenyészően kevés közintézményt látogatnak. Sem a földhivatalok, sem az APEH-székházak nem arról nevezetesek, hogy Medgyessy Péter alsó tagozatos szemefényei sűrűn időznének ott, arról nem beszélve, hogy a színházi előadásokra bizonyos életkor alatt eleve be sem engednek gyermekeket. Akik pedig bemehetnek, azok többnyire ugyanolyan magasságban találhatják a villanykapcsolót és a WC-ülőkét, mint mondjuk otthon, vagy a rigorózus nagybácsi pesthidegkúti lakásában. Ha már mindenáron a mosdóhasználat forradalmasítását akarja az Európa-terv középpontjába helyezni a kormány feje, talán célszerűbb lett volna azt bejelentenie, hogy mostantól kezdve minden nyilvános mosdóban legyen kötelező a WC-papír és a hideg-meleg vizes csap, törülközővel és tiszta kövezettel körítve, mivel ezek tényleges társadalmi szükségleteket elégítenének ki, életkortól függetlenül. (Mi több, az államkasszának egy fillérjébe sem kerülnének.)
Érdekes terv az is, hogy a jövőben soron kívül intéznék a közhivatalokban a gyermekekkel kapcsolatos ügyeket. Egészen addig simogatják a füleket Medgyessy szavai, amíg végig nem gondolja valaki, hogy vajon mihez fog vezetni a túlzsúfolt és idegbeteg hazai bürokráciában az, amikor majd az élelmes polgártársaink tömegei gyermekükkel a karjukban fognak lökdösődni és hadakozni a hivatali ajtók előtt, természetesen a Medgyessy-féle jogszabályra hivatkozva. Nem véletlen, hogy még a hiperlojális Tóth Zoltán belügyi államtitkár is úgy reagált Medgyessy Péter víziójára, hogy annak bevezetése „nagyon megfontolt döntést igényel”.
A gyermekeknek ajándékozott Balaton hasonló gondolatokat ébreszt, főleg annak az ismeretében, hogy a honi baloldalnak már a Tanácsköztársaság óta rögeszméje az, hogy a jövő generációja akkor lesz a legboldogabb, ha állam bácsi pénzén fürdőzik a magyar tengerben (illetve manapság inkább iszapfürdőzik). Arról már nem is beszélve, hogy a Medgyessy-beszéd szövege alapján a kormány tervezett üdülési konstrukcója szerint nem is lubickolni mennének a kicsinyek a Balcsihoz, hanem idegen nyelvet tanulni. Ez már így agyrém, hiszen ki az a hülye, aki azért megy nyaralni, hogy a konjunktívuszt magolja a tóparton? Mindezt pedig egy olyan kormány kezdeményezéséből, amelynek egyik államtitkára éppen nemrég érettségizett le, gondosan eltitkolva azt, hogy hányas osztályzatot kapott idegen nyelvből.
A hab a tortán mégis azon ígéreteknek a csokra, amelyeknek a megvalósítása vagy legalábbis ezek jogi megalapozása már megtörtént. Ilyen az augusztusi kéthavi családi pótlék, a visszatérítendő nyelvvizsgadíj vagy a rászoruló gyerekek ingyentankönyve (ami az MSZP választási ígéreteiben még a „rászoruló” jelző nélkül szerepelt…). És mindezeket egy olyan kormányfő kürtöli világgá, akinek oktatási kabinetje úgy készül bevezetni a kétszintű érettségit, hogy sem a tanároknak, sem pedig az egyre idegesebb diákoknak nincs még csak halvány fogalma sem arról, hogy tulajdonképpen mi is ennek az értelme, és miért annyira sietős a 2005-ös elindítása.
Egy olyan miniszterelnököt hallgathatunk, aki egyelőre talán maga sem tudja, hogy miképpen fogja kifizetni a kormánya a kismamák elmaradt jövedelempótlékát jelentő harmincmilliárd forintot. Azt a miniszterelnököt, aki egykoron pénzügyminiszter volt abban a Horn-kormányban, amelyik vitathatatlanul a legfőbb felelőse a sok ezer kismama megkárosításának.
Mert lehet itt elpufogtatni egy beszédben akár ötvenszer is, hogy ez a köztársaság a gyermekek köztársasága, és már lassan tiszta arany meg Európa lesz minden, ahová ez a Ron Werber kreálta Timár Mihály belenyúl. Lehet újabb milliárdokat ígérgetni a vállalkozóknak meg elemezni a kazincbarcikai kórház unalomig ismert vízcsöveit (amik azóta talán még vízkövesebbek lettek). De egy dolgot nem lehet megcsinálni: hülyének nézni az országot, és még inkább a nemzetközi közvéleményt. Hiába egészül ki újabb és újabb fejezetekkel az Európa-terv, immáron az adófizetők pénzéből beígérve a baleset-biztosítást a milliárdos Gyurcsány Ferenc négy gyermeke számára, és hiába csüngnek Medgyessy Péter kubai koktélokon megédesedett ajkain a hiszékeny szocialista szavazók, az ország tényleges gazdasági helyzetét egyre kevésbé lehet véka alá rejteni.
A lassuló növekedés, a riasztóan dagadó államháztartási hiány, a térség országaihoz viszonyítva egyre látványosabban romló versenyképesség és a pénzügyi kabinet cselekvésképtelensége előbb-utóbb oda fognak vezetni, hogy a kormányfő kénytelen lesz végre belátni: ha nem kezd sürgős válságkezelésbe az ígéretbombák helyett, akkor „gyermekgyilkossá” válik. Nem valóságos értelemben, hanem képletesen. A kilencvenes évek második felének makrogazdasági stabilizációja nem kis részben az ő pénzügyminiszterségének is köszönhető. Az 1996 utáni látványos növekedésnek ő az egyik szülőatyja. És most egy ködös, PR-szakértők agyában megfogant álomköztársaságba merülve éppen ő készül végezni vele.
Ez pedig nagyon lehangoló és szomorú. Mert ami most „jó” az ellenzéknek – mármint a kormány tehetetlensége –, azzal az ország sajnos nagyon rosszul fog járni.