Megyünk, lassan, előre, valahogy

Heller Ágnes üldöz. Hiába nyújtom meg a lépteimet, ott trappol mögöttem, és hát ki szereti, ha egy marxista filozófus lohol a nyomában. Misztikus módon a Szupernagyi című ifjúsági sorozat ötlik eszembe, ezért inkább befejezettnek nyilvánítom a menekülést, és Farkasházy Tivadar balatonszárszói házának udvarára érve befékezek hirtelen, mint Alonso a Nürburgringen. Láss csodát, ez a jó taktika, mert Heller Ágnes új célpontot keresve elrobog mellettem, hogy lendületből lecsapjon egy gyanútlanul kávézgató férfira, és elmagyarázza neki, mennyire csapnivalóan rossz a kormányzat kommunikációja. Igaza lehet, mert menynyivel rosszabbul hangzik az, hogy az államháztartás – helyi önkormányzatok nélküli – hiánya június végéig 601,1 milliárd forintot ért el, ehelyett: az államháztartás hiánya alig egymilliárddal haladta meg a hatszázmilliárd forintot. Persze nincs min csodálkozni, Medgyessy Péter évértékelése óta tudjuk, hogy a kormány kiválóan dolgozik, csak rosszul kommunikálja a sikereit.
A nagy rohanás után végre kapnék levegőt, amikor elakad a lélegzetem, mert egy újabb Heller Ágnes fut be a találkozóra, hogy lecsapjon egy gyanútlanul kávézgató másik férfira, és elbeszélgessen vele a zsigeri antiamerikanizmusról.
– Kitűnő volt a 168 Órában megjelent cikke – mondja az ismeretlen úr.
– Keményen nekem is jöttek a Magyar Nemzetben – feleli a második Heller, majd magyarázkodva hozzáteszi, hogy nem kell izgulni, ő olyat nem olvas, csak hallotta valakitől.
A kirekesztésszagú eszmefuttatás egyértelművé teszi, hogy a második Heller Ágnes az igazi, ezért elindulok kideríteni, ki elől is menekültem végig a szárszói úton. De nem tudom meg, mert elakadok a meglepő gyorsasággal besűrűsödő tömegben. Itt van mindenki, aki számít rá, hogy még jó sokáig eltart a Medgyessy-kabinet gazdasági ámokfutása, a Farkasházy Tivadar által tizenegyedszerre összerántott kerti partit akár kihelyezett kormányülésnek is tekinthetjük. Sőt még a hatalomgyakorlásból félig-meddig kiszorult személyiségek is tiszteletüket tették, a szabad demokrata Mécs Imre például épp azt magyarázza ismerőseinek, hogy ő nem írta alá a nyilatkozatot, hanem csak úgy odatették a nevét, aztán két nap múlva értesítették az akcióról. Zaftos kis történetnek tűnik – szürke hétköznapok a liberálisok táborában –, de a lényeg, hogy miféle meghamisított nyilatkozatról van szó, nem derül ki, a nagy emberek ugyanis az átlagpolgárokra jellemző szétrebbenéssel jelzik a még náluk is nagyobb ember érkezését.
A választási kampány óta eltűnt felesége és egy csokor virág társaságában fogadja a köszönéseket Medgyessy Péter, majd az elvegyülés módszerét alkalmazva boldog-boldogtalannal szóba elegyedik. Még az SZDSZ elnökével, Kuncze Gáborral is, pedig egy darabig nagyon úgy néz ki, hogy a pusztán kétméternyi távolság ellenére elmarad a koalíciós csúcs. A slepp erőltetett kézfogásnak lehet szemtanúja – arról a fajtáról van szó, amely során a lagymatagul kezet rázó felek még véletlenül sem néznek egymás szemébe –, nyilvánvaló, hogy Kuncze Gábor és Medgyessy Péter nem kedveli egymást. Ezt a vélekedést egyébként megerősíti, hogy Mécs Imre legalább kéttucatnyi fényképet készít az eseményről. A két politikus eszmecseréje kifullad egy szevaszban, aztán Kuncze balra el, így a miniszterelnök egy idős házaspárral vitatja meg a magyar gazdaság állapotát.
Hát van miről beszélniük, el is húzódik a diskurzus, beletelik vagy tíz percbe, mire a kormányfő némi noszogatásra megkezdi az elszakadást vitapartnereitől.
– Megyünk, lassan, előre, valahogy – próbál elköszönni Medgyessy Péter, de csak a véletlenül arra bóklászó Surányi György, a Magyar Nemzeti Bank exelnöke érti meg, hogy történelmi a pillanat, mivel a 2006-ig szóló gazdaságélénkítő program meghirdetésének lehettünk fültanúi.
A miniszterelnök mindenesetre egyoldalúvá teszi a kötetlen társalgást, mert szinte mindenki vele foglalkozik, így valóságos felüdülésnek számít Hiller István felbukkanása: nemzeti kulturális örökségünk első számú felelőse ugyanis a jeles nap tiszteletére tetőtől talpig cowboyszerű indigó farmerba öltözött. Először nem értem, hogy a Magyar Szocialista Párt főideológusa miért álcázza magát Bobby Ewingnak a Dallasból, de aztán rádöbbenek, hogy Hiller István a nem mindennapi vizuális élménnyel valószínűleg a nemzeti olajtársaság privatizációját kívánja népszerűsíteni.
Amúgy a magánosítás népszerű beszédtéma a kertben, Csehák Judit egészségügyi, szociális és családügyi miniszter végtelen sorozatban kapja a kórháztörvényt dicsérő gratulációkat – s ez bizony egyáltalán nem megnyugtató –, miközben férje, Békesi László egészen komor arccal olyanokat mond, hogy munka, teljesítmény és hatékonyság. Ezt már a középiskolában sem szerettem, ezért tovalibbenek, hogy azon nyomban visszasírjam a Békesi-féle hatékonyságelemzést, mivel Keller Lászlóval találom magam szemközt. Ha van valami, amiért érdemes újságírónak lenni, akkor ez a pillanat egészen bizonyosan nem az, ám aggodalomra semmi ok, hiszen a rendőrségpótló korrupciós államtitkár ma lazulni és nem dolgozni jött, mert egy laza kézmozdulattal még Magyar Bálintot is futni hagyja.
Nagy kár, mert az oktatási miniszter épp Sulinet-ügyben értekezik az érdeklődőkkel, s magyarázza, hogy az ellenzéki sajtó hetet-havat összehord erről a zseniális programról. A hallgatóság meg bőszen bólogat, sőt egy horgászkülsejű úr előáll a megoldással.
– Bálint, egy rohamcsapatot kellene összehoznod, aztán a tévésekkel minden héten kimenni razziázni valamelyik véletlenszerűen kiválasztott számítástechnikai üzletbe, hogy tessék, ez a Sulinet, itt tisztességesek az árak, és akkor a kiskereskedők is kénytelenek lennének betartani a játékszabályokat. Még valami egyensapkát is felvehetnétek – vázolja világjobbító elgondolását a baseballsapkás szakértő. Káprázatos ötlet, mindjárt el is képzelem a Sulinet-rendőrség egyensapkáját: a homlokrészre egy halálfej kerülhetne, jelezvén, hogy immár vége a számítástechnikai feketegazdaságnak, alá meg két SZ betű, utalván a (SZ)éles sávú internetet propagáló (SZ)abad Demokraták Szövetségére. A liberális jövőről szövögetett álmaimat egy ezernyi darabra hulló borospohár csörrenése hessenti el: Ungár Klára kísérletezget a svédasztalnál. Ideje elkezdeni az előadásokat.
Némi fennakadással a négyszáz fős vendégsereg bevonul a fejtágító sátorba. A szűkös helyen eddig megbúvó kormánytagok és egyéb politikusok is feltűnnek, Gyurcsány Ferenc ifjúsági és sportminiszter mellett például Lendvai Ildikó szocialista frakcióvezető és Újhelyi István – elméletileg médiapolitikus, gyakorlatilag passz – is előkerül, de eljött a Nagy Testvér vezérkara is a tv2 elnöke, Pintér Dezső, valamint Till Attila vezetésével. Fodor Gábor viszont szomorkás látványt nyújtva, magányosan ücsörög a sátor leghátsó sarkába állított asztalon: valószínűleg komolyan gondolta Magyar Bálint lemondását, s ezért most büntiben van.
A hivatalos megnyitót Farkasházy Tivadar tartja. Mostanában rengeteg szó esik a fiatalokról, ezért a tizenegyedik szárszói összejövetelen legyen a fiataloké a főszerep – hirdet napindító programot a házigazda, aztán színpadra szólítja a vitafórum résztvevőit, Göncz Árpádot, Fejtő Ferenc és Mérai Tibor írókat, Faludy György költőt, Kosáry Domokost, az Akadémia volt elnökét, valamint Jancsó Miklós filmrendezőt. Szerintem ez gyenge poén, a közönség mindenesetre jól szórakozik, és Göncz Árpádot például szűnni nem akaró tapssal fogadja. A vitafórum azonban a legkevésbé sem a fiatalokról szól, fiatalos lendületről meg pláne nem beszélhetünk, így a közeli Balatonról ábrándozva hamar elkalandozom.
Épp annál a fontos kérdésnél tartok, hogy a napozáshoz a csapolt sör vagy a kisfröccs jobb-e, amikor a sátorba – úgy félórás késéssel – Kovács László surran be. A szocialisták elnöke láthatóan izgatott, nyilván azon aggódik, hogy távollétében Medgyessy Péter miket mondhatott. A kormányfő ideje azonban még csak ekkor érkezik el, mert Farkasházy Tivadar a színpadra szólítja mint a fórum hetedik, meglepetésemberét. A Heti Hetessé fejlődött társalgás ekkor aktuálpolitikai fordulatot vesz, mivel a moderátorként közreműködő házigazda a fideszesekről faggatja a kormányfőt.
– Rogán Antal egy alkalommal múmiának nevezett téged, bár azt szívesen megnézném, amikor ő is pólót cserél a Szigeten, mert felsőtestben megmutathatnád, hogy ki az erősebb – mondja Farkasházy, mire a miniszterelnök kifejti, hogy semmi vész, mert a Múmia című filmnek van egy második része, méghozzá a Múmia visszatér. Az egybegyűltek lelkesen megtapsolják a miniszterelnöki humor e gyöngyszemét – persze tévednek, a Múmia visszatér végén ugyanis a jók győznek, de anynyira, hogy harmadik rész már bizonyosan nem lesz.
Ezután ismét nem történik semmi lényeges, így ismét elandalodom, ami óriási hiba, mert elfelejtem Göncz Árpád minden egyes mondatát megvastapsolni. A retorzió nem várat magára sokat: ismeretlen tettes hátulról leönt sörrel, majd egy halk „bocs”-t sziszegve eltűnik a tömegben. Értem a célzást, hát eltűnök én is, sörszagú ingemben Juszt László és Csiszár Jenő között elhaladva pedig arra gondolok, hogy Szárszónak is egy a vége: Magyarország tényleg többet érdemel.